Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

8. szám - Dr. Bényey Zoltán: A jog szerepe a vízgazdálkodásban

Hidrológiai Közlöny 1966. 8. sz. 351 A jog szerepe a vízgazdálkodásban Dr. BÉNYEY ZOLTÁN I. A vízügyi törvény tárgya, tartalma, jelentősége A társadalmi, gazdasági viszonyok egy-egy szélesebb körét átfogóan és egységesen szabályozó törvényalkotások, az ún. kódexek nemcsak a jogélet kiemelkedő eseményei. Ama kölcsönhatás folytán, amely a jog és a társadalom, illetőleg a gazdasági élet között fennáll, a kodifikálásra megérett jogi szabályozás mindig kettős feladatot teljesít: a szabályozott területen általánosítja és rögzíti az életviszonyok addigi fejlődésének jogilag kifejezhető eredményeit, ugyanakkor az adott fejlődési foknak megfelelő alapelvek meghatározásával a további előrehaladás irányvonalait is kitűzi. Ezáltal a jog, különösen a mélyreható elvi rendezést elvégző kódex, a szabályozása körébe vont viszonyokra erőteljesen visszahat, s így annál inkább átlépi a jogélet sajátos világának határait és szükségszerűen meghaladja a kizárólagos jogászi érdeklődés körét, minél szélesebb a szabályozásának tárgyául szolgáló társadalmi-gazdasági alap. Ez a megállapítás teljes mértékben érvényes az 1965. július elsején hatályba lépett vízügyi törvényre is, amelyet méltán nevezhetünk a magyar vízgazdálkodás kódexének. Ennek tudatában a vízügyi jogásznak, azt hiszem, kellő indoka van arra, hogy a törvény kihatásait a szorosan vett jogi szférán túl, a vízügyi-műszaki, gazdasági és igazgatási tevékenység területein is vizsgálja, s feltételezze a műszaki, közgazdasági, operatív igazgatási szakemberek érdeklődését a kérdések iránt, melyeket e jogalkotás a legsajátosabb szakterületükön kelt. A vízügyi törvény jelentősége nem a szabályozás tárgyának és az alkalmazott megoldási módoknak feltételen újdonságában van. A törvény ti. nem hoz alapvetően újat, az eddigitől gyökeresen eltérőt. Jelentőségét sokkal inkább az adja meg, hogy közel két évizedes jogfejlődés eredményeinek szintézise a társadalmi-gazdasági viszonyoknak egy olyan területén, amely maga is az utóbbi korszak terméke, és amelynek kibontakozása szemünk előtt megy végbe; eredményeket foglal össze és vetít előre egy olyan tevékenységi körben, amelyet korábban ilyen kiforrottan, sőt ezt csak megközelítő mértékben is egyetlen jogforrás sem szabályozott még nálunk: jogi szintézis a vízgazdálkodás terén. Az ország közismerten sajátos földrajzi és vízrajzi adottságai a vízgazdálkodási tevékenységet az újabbkori gazdasági fejlődés viszonylag korai szakaszában, már a múlt század első harmada óta gazdasági szükségességgé tették hazánkban. Ennek eredményeként a vízgazdálkodásnak nagy és értékes hagyományai vannak Magyarországon, de meg kell állapítanunk mindjárt azt is, hogy a nagyszabású vízimunkákba fektetett erőfeszítések — az akkori gazdasági viszonyok között jelentkező igényeknek megfelelően — némileg egyoldalúan, a vizek kártételeinek elhárítása terén, elsősorban a termőterületeknek a vizektől való elhódításában és megvédésében hoztak létre Európa-szerte is kiemelkedő eredményeket. Korántsem volt ilyen mérvű a fejlődés a vízhasznosítás ágazataiban, amelyek iránt persze az igények sem jelentkeztek még olyan feltétlen erővel. A második világháborút követő helyreállítás, még inkább a megváltozott politikai, társadalmi és gazdasági struktúrájú ország építésének, új arculata kiformálódásának éveiben a vízgazdálkodással szembeni igények súlya és jelentkezési köre alapvető változáson ment át. A rohamos iparosodás, annak abszolút számokkal mérve is hatalmas növekedése, a népesség szaporodása és a városiasodás előrehaladásával a tömörülése, a lakosság életszínvonalának emelkedésével ós a kulturálódással ugrásszerűen megnőtt igények, nem utolsó sorban pedig a mezőgazdaság minőségileg igényesebb és nagyobb biztonságra törekvő termelési módszerei évről évre nagyobb igényeket támasztottak, s támasztanak ma is a vízgazdálkodással szemben, éspedig elsősorban éppen annak korábban kevésbé fejlett területén, a vízhasznosítási ágazatokban. Az igények szinte robbanásszerűnek jellemezhető emelkedése hazánkban is a vízgazdálkodás kiinduló alaptónyévé tette azt a világszerte egyre gyakrabban és élesebben fogalmazott felismerést, hogy a víz — nem régen még minden közgazdaságtan példaszerűen „szabad jószága" — korlátozott mértékben rendelkezésre álló természeti kincs, amellyel a társadalom szükségleteinek kielégítése érdekében tervszerűen gazdálkodni kell. Ugyanakkor nemhogy csökkent volna, de növekedett a vizek kártételeinek elhárítására irányuló erőfeszítés is, és a népgazdaság értékei fokozottabb védelmére irányuló intézkedéseknek a vízhasznosítási célok szolgálatában álló beavatkozásokkal való összekapcsolása révén (csak jellemző példaként említjük a „belvízgazdálkodást" vagy a káros nagy vizek tározását) új vonásai formálódtak ki. A társadalmi-gazdasági alapnak ez a fejlődése, illetőleg az ezáltal életrehívott új szükségletek kielégítésére irányuló törekvés teremtette meg a korszerű vízgazdálkodást. A modern életnek ez az immár nélkülözhetetlen funkciója csakhamar a népgazdaság önálló ágazati vonásokat mutató célszerű tevékenységi területévé fejlődött; fő tartalma a célok és az eszközök szoros kölcsönösséggel összeforrott egysége, az ágazati feladatok komplexitása, megvalósulási formája a népgazdaság igényeivel és lehetőségeivel folytonos összhangot biztosító tervszerűség, jellemzője a kritikus közgazdasági szemlélet, feltételei pedig egyfelől a magasfokú vízügyiműszaki szaktevékenység, másfelől pedig az egységes szervezet kereteiben megvalósuló irányítási és cselekvési egység, a centralizált igazgatási ágazat kialakítása és működése. Nem szorul különösebben bizonyításra, hogy e néhány főbb ismérvvel jellemzett, de ezek mögött az anyagi-műszaki erők és igazgatási funkciók felhalmozott energiáit sejtető vízgazdálkodás kialakulásának és sokrétűbbé, produktívabbá válásának előfeltétele az a társadalmi-gazdasági átalakulás volt, amely az országban az utóbbi két évtized alatt végbement. Csakis a termelőerőknek, a népgazdaság erőforrásainak az egész nép kezében való összpontosulása és az egyetemes társadalmi érdekek által megkívánt módon történő szétosztása, a mi területünkön pedig kiváltképp lényeges államhatalmi aktussal a vizek feletti állami tulajdonnak, illetőleg rendelkezési jognak az elvi deklarálása ós fokozatosan gyakorlati tettekre váltása tette lehetővé azt, hogy ma új típusú, fejlett vízgazdálkodásról beszélhetünk. E távolabbi társadalmi-gazdasági-jogi előfeltételek mellett a gazdasági alap fejlődése által felvetett igények nyomán egyrejobban differenciálódó vízgazdálkodás, mint közvetlen anyagi alap, fokozatosan indikálta a jogfejlődést is. A vízgazdálkodás a szó legszorosabb értelmében: gazdálkodás, azaz társadalmi szükségletek