Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

6. szám - Pohl Károly: A bányavízkitermelés jelenlegi helyzete és várható alakulása a Közép-Dunántúlon

Pohl K.: A bányavíz kitermelés helyzete és alakulása Hidrológiai Közlöny 1966. 6. sz. 247 növeli a kiemelendő víz mennyiségét, de ugyanakkor jelentősen kedvezőbb technológiai feltételeket és nagyobb biztonságot hoz létre. Napjainkban a bauxitbányászat a feltárás alatt álló bányákkal együtt 110 m

3/perc vizet emel. Egy tonna kitermelt bauxitot jelenleg 50 m

3 vízemelés terhel. Ez a szám a közeljövőre tervezett újabb vízveszélyes bányák feltárási, illetve lecsapolási ideje alatt átmenetileg 100 m

3-re emelkedik, majd az új termelési kapacitások belépése és a bányavízhozamoknak a dinamikus készleteken való állandósulása után, mintegy 27—30 m

3/tonnára csökken. Valamivel kedvezőbb a helyzet a szénbányászatban. A többé-kevésbé védőréteg mellett művelt bányák passzív, vagy preventív módszerekkel is eredményesen védekeznek a főkarsztvíz betörései ellen. A vízemelés a középdunántúli szénbányáknál is emelkedő irányzatú, de mivel sem a termelési kapacitás fejlesztésének üteme, sem a vízveszélyesség mértéke nem olyan nagy, mint a bauxitbányászatban, a vízhozamemelkedés a vizsgált távlati időszakban elenyésző a bányák összes vízemelése mellett. Számításba vettük még az urkúti mangánércbányát, ahol a vízhozam a mélyebb szintek feltárása következtében 3—-4-szeresére fog emelkedni (1. ábra). 2. A bányavízhozamok meghatározásának kérdései A bányák által emelt karsztvíz eredetével kapcsolatosan megjegyezzük, hogy az mintegy 90%ban a főkarsztvízrendszerből fakad és csak mintegy 10%-a kréta, eocén és miocén rétegkarszt eredetű (Balinka, Ajka, Halimba, Nyirád-Dültnyíres). A bányák által 20 éves távlatban emelendő vízmennyiségek meghatározása meglehetősen nehéz feladatot jelent. Még ha feltételezzük is, hogy a bányanyitási és leművelési ütemtervek nem változnak meg, továbbá, hogy a légköri csapadék mértéke hosszabb periódusokban nem fog jelentős mértékben eltérni a sokévi átlagtól, végül, hogy az eddigi észleléseink alapján levont következtetések közelítőleg helyesek, még akkor is több bizonytalan tényező befolyásával kell számolnunk. Ezek közé tartozik pl. a bányák vízelvonásának egymásrahatása. A következő 10 éven belül a bányák karsztvíztermelése közel háromszorosára emelkedik. Ennek következtében jelentős vízszintsüllyedések lépnek fel és megváltoznak a Bakony-hegység ismert hidrodinamikai viszonyai. Közelítőleg izoklázikus kőzetekben ez nem jelentene különösebb nehézséget. Ezzel szemben itt a különböző orogén fázisok kéregmozgásainak és a karsztosodásnak helyenként erősebben, másutt gyengébben kitett kőzettömegek horizontális és vertikális irányban változó vízáteresztőképessége nagyon megnehezíti az egymásrahatás mértékének és megjelenési helyének elképzelését. Ehhez hozzájárul még az is, hogy részletesebb ismeretekkel csak a bányák körzetében és a részletesen megkutatott területeken rendelkezünk. Bányavízvédelmi tapasztalataink egyelőre kis mélységre terjednek ki és csak szórványos adataink és elméleti megfontolásaink vannak az alaphegységnek mélyen, az áramlási övezet alatti, megcsapolása esetére. Végül bizonytalan, mi lesz a helyzet akkor, ha a főkarsztvízszint esetleg annyira lecsökken, hogy azok a fiatalabb üledékes kőzetekből felépített területek, amiket eddig az alaphegység átadott karsztvize táplált, ezután visszatáplálják a vízkészletüket, sőt mint földtani vízgyűjtőterületek lépnek fel. Ilyen lehet a Kisalföld, Sárrét, Velencei-tó és esetleg a Balaton. (Elképzelhető, hogy egyik-másik átadott karsztvízzel táplált vizenyős rétség lecsapolása mikroklíma-változást is előidéz.) Bizonytalanságot jelent az is, hogy nincs mód az átmeneti vízfakasztás (tehát nem a tartós vízkitermelés) nagyságának előzetes meghatározására; ez mindig attól függ, hogy a létesített bányavágattal milyen szelvényű vízjáratot nyitnak meg. Egy nagyobb hasadék vízhozama órákon, napokon, vagy esetleg hónapokon át a tartósan kitermelhető vízmennyiségnek többszöröse is lehet. Annak értékelésére, hogy mennyire közelítettük meg prognózisainkkal az eddig bekövetkezett víztermelések adatait, röviden ismertetem a már vizet termelő bauxitbányák esetében, az aktív vízszintsüllyesztés megvalósításához előrejelzett és a tényleges vízemelési adatokat. Iszkaszentgyörgyön az ún. Iszka II. bánya esetében 35 m

3/p vízmennyiség aktív megcsapolásával terveztük a vízszintnek a + 138-as szintről a + 90-es szintre való süllyesztését. Itt ma már a vízhozam 26 m

3/p-ben állandósult és a bánya központi területén a vízszint a 80-as szintig süllyedt. A peremi területeken a vízszint a +110. szint körül van. Ezeknek a peremi területeknek a lecsapolásánál még mintegy 5 m

3/p vízhozamtöbblet várható. Ezen a területen tehát mintegy 10%-kal nagyobb vízhozammal számoltunk, mint ami jelentkezett, illetve a mai ismeretek szerint várható. A halimbai bányáknál triászvízzel nem számoltunk, mert a bauxit közvetlen feküjét képező triász (és jura?) karbonátos alaphegység üregeit vízzáró anyagos bauxit tölti ki. A bánya 10 éves fennállása óta triászvízbetörés nem volt annak ellenére, hogy a művelés 110—130 m mélyen a triászvíz piezometrikus szintje alatt folyik. Az állandósuló eocén vízhozamot 3,5—5,0 m

3/p-ben határoztuk meg, ami megfelel a két működő bánya (Halimba I és II) tényleges vízhozamának, mely a csapadékosság függvényében 3,5—5,0 m

3/perc között változik. Itt az előrejelzés pontos volt. A Nyirád—Izamajor I. bánya területén az aktív vízszintsüllyesztés még nem fejeződött be, de már most megállapítható, hogy a tartós vízkivétel mintegy 60%-kai magasabb lesz a tervezettnél. Ezen a területen számításaink szerint a +110es szinten történő 40 m

3/percnyi vízmennyiség megcsapolása esetén 4 év alatt kellett volna a víz.szintnek a + 130-as szint körül és a vízhozamnak 30 m

3/perc mennyiségben állandósulnia. Ezzel szemben másfél éven át tartó, átlagosan 60 m

3/ perces vízemelés után a vízszintsüllyedés a +177 m-es nyugalmi vízszinthez viszonyítva 50 m helyett mindössze 17 m. A bánya feltárása és a kőzet megcsapolása még folyamatban van, tehát egye-