Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)
4. szám - Bozóky-Szeszich Károly: Hengeres tározó medencék áramlástani vizsgálata
170 Hidrológiai Közlöny 1965. 4. sz. Bozóky-Szeszic.h K.: Hengeres tározó medencék vizsgálata nyok mellett üzemelnek, hogy lehetőleg olcsón és egyszerűen biztosítható legyen a tározott és érkező víz minél alaposabb elkevereclése, pangó vízterek kiküszöbölésével. Erre az általában kialakult megoldások : 1. terelőfalak beépítése, 2. az érkező víz mechanikai energiájának hasznosítása magas beömlés kiképzésével, amikor a többnyire nem teli medence vizét a lezuhanó érkező víz állandóan keveri. 3. hosszúkás alaprajzú medencék építése a beés kivezető csonkok lehető legtávolabbi elhelyezésével, állandó egyirányú áramlás létrehozásával. 4. gépi (szivattyús) vízkeverés beépítése. Az egyes megoldások vagy kiviteli többletköltséget, vagy állandó üzemi többletenergiát — vagy mindkettőt — igényelnek, az utolsóként említett megoldás pedig csak egészen nagy (több százezer m 3) tározóknál jöhet számításba. Itt kapcsolódom az ÉTI által kezdeményezett és az ÉKME Vízgazdálkodási Tanszéke által kidolgozott laboratóriumi vizsgálatokhoz, valamint Bozóky—Szeszich Károly fentiekben közölt értékes közleményéhez. Példás alapossággal és átgondolt kutatási módszerrel értékelte ki az újszerű keverési módszert. Az eredmények gyakorlati alkalmazása előtt azonban hangsúlyozni kívánatos, hogy a vizsgálatok során mind több és több új szempont merül fel, melyek a kutatás további kiterjesztését feltétlenül megkívánják. Vágás István: Bozóky-&zeszicli Károly tanulmányához kapcsolódva, elsősorban a hidraulikai és hidromechanikai vonatkozásokat kívánom érinteni, s egyúttal rámutatok a hasonló tárgykörbeli kísérletek jelentőségére. A tanulmány szerzője sikerrel felhasználta, és az általa vizsgált medencetípusnak megfelelően továbbfejlesztette a jelzőoldat átfolyásának törvényszerűségeit hasznosító áramlástani elméletünket [1, 2], s a jelzőoldat töménységének változásaiból áramlástani jellegadatokat — áramlástanilag fontos térfogatokra és vízhozamokra vonatkozó adatokat — határozott meg. Az alkalmazott eljárásnak talán többen ellene vethetnék, hogy a jelzőanyag oldódásának, diffúziójának önálló szabályszerűségei miatt esetleg eljuthat a medencének olyan pontjaira is, ahová áramlástani viszonyoknál fogva eljutása nem volna indokolható. Ezt a veszélyt — eddigi tapasztalataink folytán — csupán kismértékűnek tekinthetjük. Ugyanis, ha egyes holtterekbe, illetőleg egyes lassú átfolyású terekbe az áramlástani feltételek ellenére juthat be a jelzett víz, az ennek megfelelő mennyisége a vízátfolyta terekből fog hiányozni. A térfogatokra vonatkoztatott, hosszabb vizsgálati időtartam alatt mérhető átlagos töménységi értékeket azonban ez a változás csak akkor érintheti, ha a jelzőoldat túlzott töménységénél, vagy hasonló rendkívüli tulajdonságainál fogva az áramkép (a holtterek helye és kiterjedése, a sebességeloszlás jellege) szintén megváltozik. Ez az utóbbi hatás azonban a jelzőoldat elkészítésével, megválasztásával legnagyobbrészt elkerülhető, így a zavaró hatások is kiesnek a töménységi átlagértékekből. Ezt egyébként a [3]-ban közölt levezetéseink részletesen igazolják. A tanulmánynak a modelltörvényekkel is kapcsolatba hozható, az invariáns mennyiségekre megállapított következtetései rendkívül fontosak. Hazai és külföldi kutatók immár egy évtizedet meghaladó tapasztalatai alapján mondhatjuk, hogy a medencéken való átáramlás folyamatának vizsgálatában sohasem kötelezhetjük el magunkat egyetlen kism inta törvény használatára sem addig, ameddig kísérleti úton meg nem győződhettünk arról, hogy mikor, melyik kismintatörvény, milyen mértékben érvényesül. Sajátságos az a jelenlegi gyakorlat, hogy amikor a kismintakísérletezés, mint módszer, éppen az előzetes elméleti számítások felülvizsgálatát és azoknak a valóságos jelenségekkel történő összehasonlítását, ezáltal a tényleges jelenség és az azt leíró elmélet közötti különbségek csökkentését, vagy megszüntetését célozza, ugyanakkor a kísérlet módszerét saját magára a módszerre már nem terjeszti ki. Amikor kísérletezni kezelünk, a kismintatörvényeket pusztán elméleti alapon vezetjük be és használjuk, ahelyett, hogy a kísérleti módszer szemléletében a vonatkozó kismintatörvényeket is kísérleti úton állapítanánk meg, vagy igazolnánk. A kísérleti szemléletnek magára a kísérletezésre való vonatkoztatása azonban a tanulmánynak nyíltan ki nem mondott gondolata és egyszerű következménye, hiszen a keveredési paramétereknek a Reynolds, illetve a Froude-féle számokkal való egyidejű összefüggése kétséget kizáróan mutat rá a klasszikus kismintatörvények érvényességi mértékének változó voltára. Ami a tanulmányban érintett vizsgálatok tárgykörét illeti — amely általánosságban a különböző típusú és rendeltetésű medencék áramlástani jellegzetességeinek megállapításában foglalható öszsze — ki kell emelnünk az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Tanszékének (korábban: 1. sz. Vízépítéstani Tanszék) világviszonylatban is úttörő munkáját. Rá kell azonban arra is mutatni, hogy az ipar konkrét kérdéseit szem előtt tartó vizsgálatok mellett, a közvetlen igényeket túlhaladó, alapkutatásokra is szükség van, az előbbiekben említett kérdések tisztázása érdekében. Ezzel kapcsolatban példaként említem meg azt a kísérletsorozatot, amelyet Csehszlovákiában folytattak [4] a dortmundi rendszerű függőleges átfolyású ülepítőmedencék rendszeres tanulmányozására, Lengyelországban pedig [5] az áramlástani mérési módszerek összehasonlítására több éven át tartó vizsgálat-sorozatot folytattak. A különböző medencetípusok áramlástani tulajdonságainak meghatározása alapkutatás fokán, rendszeres és elmélyedt, kismintákra és működő műtárgyakra egyaránt kiterjedő vizsgálatok a műszaki gyakorlat számára komoly nyereséget jelentenének. IRODALOM [1] Muszkalay László és Vágás István : Ülepítőmedencék áramlástani hatásfokának megállapítása. Hidrológiai Közlöny, 1954. 11—12. [ 2] Muszkalay László és Vágás István : Modification of the tracer measuring method in settling basins. Sewage and Industrial Wastes (Washington) 1958. 9.
