Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)
2. szám - Szászhegyi Pál: A vízgazdálkodás a mezőgazdaság szolgálatában
50 Hidrológiai Közlöny 1965. 2. sz. Szászhelyi P.: A vízgazdálkodás a mezőgazdaság szolgálatában 2. táblázat 1 950. 1953. 1 956. 1962. éve tben [mm] Békéscsaba téli félév nyári félév összesen 299 163 462 131 399 530 248 399 647 331 186 517 Túrkeve téli félév nyári félév összesen 278 I4:i 421 112 344 456 218 357 575 188 219 407 Szeged téli félév nyári félév összesen 249 202 451 131 334 465 229 272 501 183 225 408 Székesfehérvár téli félév nyári félév összesen 279 193 472 121 403 524 260 256 516 207 192 399 Kaposvár téli félév nyári félév összesen 5 85 346 931 105 501 606 258 365 623 338 502 840 gazdaság termelési és üzemi körülményeihez. A beavatkozás mértéke, a szélsőségek kiegyenlítésének foka szoros kapcsolatban van a mezőgazdasági termelés színvonalával. A külterjes termelési viszonyok között általában kisebb a károsodás mértéke és a vízgazdálkodás jelentősége is. A belterjesség fokozásával nőnek ugyan a vízviszonyok agro- és kultúrtechnikai eszközökkel történő megváltoztatásának lehetőségei, de ugyanakkor a termelés is érzékenyebbé válik már kisebb mértékű időjárási ingadozások káros hatására is. Ez egyúttal magával hozza annak szükségét is, hogy belterjes viszonyoknál a mezőgazdasági vízgazdálkodást egyrészt az egész térség vízgazdálkodási rendszerében, másrészt az üzemi adottságok kereteibe is be kell ágyazni. Az elmondottakból is következik, hogy a mezőgazdaság új követelményeket és igényeket támasztott a vízgazdálkodással szemben, amelynek továbbfejlesztésében ezek hatására már új elemek és feladatok is jelentkeznek. Ezek lényegében a következők : 1. Napirendre kerültek az átfogó, országos, valamint egyes körzetek, vízgazdálkodási rendszerek, illetve vízgyűjtőterületek összes vízügyi kérdését egységesen megoldó kerettervek, iránytervek, fejlesztési elgondolások folyamatos bővítése, továbbá ezek megvalósításával párhuzamosan az üzemi vízgazdálkodás magasabb színvonalra emelése, az üzemi és üzemközi vízgazdálkodás megszervezése, vagyis a nagytérségi —- üzemközi társulati — üzemi kapcsolódások megfelelő kialakítása. 2. A belvizek eddigi gyors levezetése helyett korszerű belvízgazdálkodás megvalósítása. 3. A hegy- és dombvidéki vízgyűjtőkön a korábban kizárólag mederrendezésre korlátozódó beavatkozás helyett a komplex vízgyűjtőrendezés bevezetése a talaj védő nagyüzemi gazdálkodás igényeinek figyelembevételével. 4. Az öntözés területi kiterjesztése, az öntözött növény-kultúrák szerkezetének módosítása és újabb kultúrák bekapcsolása, gazdaságossági követelmények érvényesítése, az öntözési módok fejlődése és a továbbfejlesztéshez szükséges vízkészletek biztosítása. A nagytérségi, az üzemi és üzemközi vízgazdálkodási tevékenységről szólva, a vízgazdálkodás fejlődésével és a vízigények növekedésével fokozatosan tágult az a területnagyság, amelynek egyidejű vizsgálatát és mérlegelését szükséges elvégezni a különböző népgazdasági célú vízigények kielégítése és a vízkészletek leghatékonyabb felhasználása érdekében. A nagytérségi vízgazdálkodás lényegében egy-egy országrész vagy táj fejlesztési célkitűzéseinek megadásával felmerülő összes vízigény komplex módon történő nagytávlatú műszaki megoldása, amelyet lényegében a már elkészült, illetve befejezés előtt álló területi vízgazdálkodási kerettervek (13 rész), valamint azokat összefoglaló Országos Vízgazdálkodási Keretterv rögzíti. Ennek keretében a mezőgazdasági igények és fejlesztési célkitűzések vízigényei is megfelelően figyelembe vannak véve. Ezen vizsgálatok térbeli kerete nemcsak egyes tájegységek, vízgyűjtőegységek, országrészek vizsgálatára vonatkozik, hanem kiterjed a közös vízgyűjtőterületen levő szomszédos országok területére is. Példaként említem meg a Tisza-völgyét, ahol a növekvő vízhiány kiküszöbölése érdekében a nagytérségi vízgazdálkodásnak igen jelentős szerepe van Csehszlovákia, a Szovjetunió és Románia területét érintően is. Országhatáron belül is jelentős szerepe van a nagytérségi vízgazdálkodásnak, mert a helyi vízkészletek a növekvő vízigények folytán mind a mezőgazdaságban, mind az iparban kimerülnek és regionális vízgazdálkodási tervek keretében nagyobb egységek vizsgálatára és összekapcsolására van szükség. Ezek általában állami vízgazdálkodási feladatok. A mezőgazdaság belterjes fejlődésével azonban mind nagyobb jelentőségűvé válik az üzemen belüli vízgazdálkodás is, amely beletartozik már a mezőgazdaság üzemi tevékenységébe, azt a termeléssel és a mezőgazdasági üzem egyéb munkáival összhangban a termelés szervezésének vézetésével, de ugyanakkor az üzemközi és nagytérségi vízgazdálkodással együttműködve kell megvalósítani. A fejlődés azt bizonyítja, hogy a nagytérségi és üzemi vízgazdálkodás mellett sok olyan feladat is jelentkezik, amelyeknek megoldása meghaladja egy nagyüzem méreteit, de nem szükséges és nem is célszerű ezeket az ún. üzemközi feladatokat központi állami vízügyi szervezettel megvalósítani. Ezért létre kellett hozni azt a láncszemet, mely összeköti a vízgazdálkodás üzemi szervezetét az állami nagytérségi vízgazdálkodással. Ennek legalkalmasabb formája a vízgazdálkodási társulat. Ebben a szervezési formában jól egyesülnek az állami és az üzemi kezdeményezések, az önkormányzat, a helyileg mozgósítható és állami erőforrások. A vízgazdálkodási társulatok szerepét és jelentőségét a mezőgazdaság fejlesztésében a következő tényszámok is igazolják :
