Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

1. szám - Kozák Imre: A beázás mélységének szerepe öntözésnél

Hidrológiai Közlöny 1965. 1. sz. 43 ÖNTÖZÉS A beázás mélységének szerepe öntözésnél ' KOZÁK IMRE* A növények vízfogyasztására vonatkozó eddigi vizsgálatok zöme a vízmennyiséget vízoszlopban (mm) jellemezte. Ez a természetes csapadékmérésnél is használt mértékegységnek felelt meg. Ennek alapján a hatósági intézkedések, irányelvek, szabványok, a növények öntözővízszükségletét, öntözővíznormáit is mm-ben és az öntözés időpontjának hozzávetőleges megadásával írják elő. Az öntözővízszükségletnek normaként történő előírásakor ez helyes megoldás. A normák elsőrendű célja alapadat szolgáltatás a tervezőnek, az öntözőművek vízszállító képességének meghatározásához. A művek méretezésénél a mm-ben megadott öntözővízmennyiség és az öntözés időpontja ilyen célra jól felhasználható alapadat. Az öntözővíz normaként megadott adatait általában a 75°/

0-os valószínűséggel várható csapadékmennyiség figyelembevételével számítják. Változékony éghajlatunk és a szeszélyes hazai csapadékellátottság mellett a tényleges öntözővízszükséglet ettől — az esetek többségében—eltér, hiszen az előbbi feltételezett természetes csapadék csak a legritkább esetben hull le. Rendszerint annál több vagy kevesebb. Gondoljunk csak arra, hogy nyáron a havi csapadékmennyiség általában 5—150 mm között ingadozik. Az esetenként adagolandó öntözővíz mennyisége a ténylegesen lehulló természetes csapadéktól függ. Ennek a tényleges öntözővízszükségletnek változékonyságára a Tanszéken ellenőrző vízháztartási vizsgálatokat végeztünk. Eredményképpen általánosságban megállapítottuk, hogy szántóföldi öntözésnél az átlagos csapadékellátottságú esztendőkben szükséges öntözővízmennyiségtől szélsőséges években a tényleges : -f- 60%, — 40°/

o-kal tér el. Az öntözővíznormáknak az eddigiekben kialakult szokás szerinti adagolása a gyakorlatban tehát csak addig tűrhető el, amíg az üzem dolgozói barátkoznak, ismerkednek a vízzel, az eredményes termesztés egyik fontos tényezőjével. Ha viszont a belterjes vízgazdálkodás során, a talaj nedvességtartalmát a növények szempontjából kedvező szinten kívánjuk tartani, az öntözővizet az adott helyzetnek megfelelően, a tényleges vízháztartási viszonyok által meghatározott, állandóan változó mennyiségben kell adagolni. Ilyenkor a feladatot a normában megjelölt vízmennyiség adagolásával megoldani helytelen, nem fér össze a helyes vízgazdálkodási szemlélettel. A vízgazdálkodás alapját képező vízháztartási vizsgálatoknál (az adagolandó öntözővíz* Agrártudományi Egyetem Földméréstani és Kultúrtechnikai Tanszék, Gödöllő. mennyiség meghatározásánál) vízgazdálkodás szempontjából elsőrendű szerepe van az aktív talajrétegnek, ahonnan a növények vízszükségletük zömét veszik fel. Ennek a rétegnek a mélysége a növény fejlődése során állandóan változik. Igen érdekes például Fekete József azon megfigyelése, hogy a Bezosztaja-búza szolonyeces réti csernozjom talajon, 1,2—1,5 m talaj vízmélység mellett, az erőteljes vízfogyasztás időszakában a 15—35 cm közötti rétegből vette fel a legtöbb vizet. Ez a réteg száradt ki legjobban. Növényenként és fejlődési szakaszonként bizonyára változik ez a réteg. De a kedvező nedvességtartalom fenntartása, a hiányzó víz pótlása bizonyára itt a leghasznosabb. A gyakorlati öntözés során, fentiek alapján elsősorban arra kell tekintettel lenni, hogy öntözés alkalmával annyi vizet adagoljanak ki, amennyi vízgazdálkodás szempontjából az aktív talajréteg kedvező nedvességállapotához szükséges. Ez utóbbi mondatot így is fogalmazhattuk volna : akkor kell öntözni, amikor a szóbanforgó réteg nedvességtartalma annyira lecsökkent, hogy a növény kedvező fejlődését a vízhiány már akadályozná. Ezt az időpontot kivárva, a jól meghatározott öntözővíznorma adagolásával célunkat el is érhetnénk. Ez az utóbbi út azonban a nagyüzemi öntözések során nem járható. Nagy területek gazdaságos öntözése csak a munkaerő és géphasználat előre megtervezett rendjével, a művek kapacitásának folyamatos, teljes kihasználásával biztosítható. Ellenkező esetben a művek és gépek kihasználása, a folyamatos munkaerő foglalkoztatottság, a munkateljesítmény, az amortizáció kedvezőtlen. Természetesen az előirányzott öntözési rendnek arra kell felépülnie, hogy az egyes növények a normaelőírások szerint, mikor, mennyi öntözővizet kívánnak. Ez megszabja az egyes területek öntözésének sorrendjét, azok időpontját, s ezen keresztül az előkészítő munkákat és az egyéb agrotechnikai tevékenységet. Ennek a rendnek a felborítása csak szervezetlenséget, gazdaságtalan öntözést, rossz munkatermelékenységet, nagy önköltséget stb. jelent. Az öntözés időpontjának az előirányzott rendtől való eltolása — a talaj nedvességállapotának figyelembe vételével történő kijelölése — tehát megoldhatatlan . Az öntözési rend időbeosztása szerinti öntözés alkalmával viszont, ha a tényleges időjárás eltér a tervezésnél alapulvettől, az öntözővíznormák szolgai adagolásával általában nem lehetséges az előirányzott aktív talajréteg szükségszerű benedvesítése. A norma szerint adagolt víz a talaj pillanatnyi nedvességállapotától függően