Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

6. szám - Hazslinszky Tamás: Az észak-borsodi Alsóhegy karsztjának néhány hidrográfiai kérdése

Hazslinszky T.: Az északborsodi Alsóhegy karsztja Hidrológiai Közlöny 1965. 6. sz. 265 nak összevetéséből megállapítható. Valószínűleg ugyanilyen jellegű volt az Acskó- és a Bábaforrás vízjárása is. Jól mutatják a két árhullámot a Pasnyag-forrás utólag beszerzett naponkénti vízhozamadatai is. Természetesen némi eltolódás mutatkozik az árhullámcsúcsok között. A kis vízgyűjtőterületű forrásoknál hamarabb jelentkezett a csúcs, mint a nagy vízgyűjtőterületű forrásoknál (Vecsem, Pasnyag), ahol a víz lényegesen hosszabb földalatti utat tett meg. Az első árhullámnál az eltolódás kb. 1 nap, a másodiknál 1—2 nap volt. Három forrás vízének elektromos ellenállását mértük rendszeresen. A többit csak alkalomszerűen mértük. A források vízének elektromos ellenállása a vízhozam emelkedésével nő, mégpedig azért, mert a nagy vízhozamnál a barlangjáratokon gyorsan végigfutó víz csak kevés ásványi anyagot képes oldani. Különbség van a barlangjáratokba a kőzetrepedéseken keresztül beszivárgó vízből származó, és a víznyelőkön át bejutó árvizek között. Előbbinél — mivel hosszabb ideig érintkezik a kőzettel — kisebb, míg utóbbinál —, mely úgyszólván akadálytalanul fut végig a vízvezető járatokon — nagyobb mértékű az ellenállás növekedése. Függ ezenkívül az ellenállás növekedése a víz földalatti útjának hosszától is. A 4. valamint a 2. ábrán három különböző vízhozamú és vízgyűjtőterületű forrás vizének elektromos ellenállás-változásait tüntettük fel. A Szénhely-forrás vizének elektromos ellenállása — ahol a víz a víznyelőtől a forrásig igen rövid utat tett meg, — az árvíz tetőzésekor a kis vízhozam ellenállásához viszonyítva ötszörösére növekedett. Az Acskó-forrásnál, ahol a víznyelő és a forrás közötti távolság nagyobb, az ellenállás-emelkedés csak kétszeres volt. Nagyságrendileg ilyen volt az emelkedés a Bába-forrásnál is. A Vecsem-forrásnál, ahol a víznyelő és a forrás közötti távolság a legnagyobb, az elektromos ellenállás alig érezte meg az árvizet, mindössze 0,4szeresére emelkedett. Ez az arány volt jellemző a Csörgő-forrásra is. Ennél a két forrásnál azonban az ellenállás gyenge növekedése nemcsak a hosszú földalatti útra vezethető vissza, hanem arra is, hogy hozamuk nagyobb részét töbrökön keresztül beszivárgó vízből kapják. Vízfestési kísérleteknél a víznyelőbe betáplált sót szokásos a forrásokban elektromos ellenállásméréssel figyelni (egyszerűbb és gyorsabb a kémiai analízisnél). A fentiek alapján látható, hogy árvízi forráshozamoknál — éppen a nyelők festhetősége idején — a só kimutatása legtöbbször lehetetlen. Az ellenállás növekedése oly nagy és napi ingadozása is oly jelentős lehet, hogy a só jelentkezését teljesen elnyomja. Az Acskó-forrásban megjelent só ugyan jól kimutatható volt ellenállásméréssel is (2. ábra), itt azonban a szokásosnál sokszorosan nagyobb mennyiségű só a vártnál lényegesen rövidebb utat tett meg, tehát nem lehet mérvadó. Itt is megfigyelhető volt azonban, hogy csak az igen tömény maximumot jelezte, a klorid-tartalom görbéjének ellapulását már egyáltalán nem érzékelte. A források vízgyűjtőterületének jellegére következtethetünk a források zavarosodási viszonyaihó\ is. A karsztforrásokra általában jellemző, hogy árvízi hozamuk zavarosodással párosul. [Ohm-cm] MOi 9000 7000 5000 3000 1000 0 -"A > \ j \ 1 • \ • —— 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 [nap] 4. ábra. A Vecsem- és Szénhely-forrás vizének elektromos ellenállásváltozása <tueypa 4. M3MeneHue 3/ieKmpunecKoeo conpomue nemin eodbi ucmoHHüKoe BeneM u Cenxenb Abb. 4. Veránderlichkeit des elektrischen Widerstands bei der Vecsem- und Szénhely-Quelle A vizsgált forrásoknál a zavarosodás foka attól függ, hogy a forrás a vizét honnan kapja. Túlnyomó részt víznyelőkön keresztül jut víz az AlsóAcskó-, ill. az Acskó- és Szénhely-forrásba, ezért vizük igen zavaros, ill. zavaros volt. Víznyelőinek nagy száma alapján ilyennek kellett volna a Bábaforrás vizének is lennie. A fentebb említett visszaduzzasztás azonban leülepítette a lebegtetett hordalékot, ezért csak kis mértékben volt zavaros. A Csörgő- és Vecsem-forrás a töbrökön keresztül szűrt vizet kap, ezért mindkettő vize ivóvíztisztaságú volt. A Vecsem-forrásnál azonban már észleltünk nyári áradáskor zavarosodást, ami annak tudható be, hogy a forrás víznyelői, a Kisés Nagyvízestöbri-, valamint a Pócsakői-víznyelő a mostani kísérletkor észleltnél lényegesen erőteljesebben működött. A kísérlet eredményeivel közelebb jutottunk az Alsó-hegy hidrográfiai viszonyainak megismeréséhez. A hazánkban első ízben végrehajtott átfogó, nagyobb területet felölelő, több földalatti vízrendszert érintő komplex vizsgálat természetesen még hiányosságokkal terhelt volt, hisz a kísérlet a munkamódszernek, szervezési kérdéseknek is kísérlete volt. Igen sok olyan adat birtokába is jutottunk, amelyek közvetlenül ugyan nem használhatók fel, de értékes kiindulási alapot jelentenek a további kutatásokhoz. E helyen mondok köszönetet Sárváry István mérnöknek, aki a festési kísérlet irányításában és az eredmények feldolgozása során jelentős segítséget nyújtott. IRODALOM Balázs D. : Összefoglaló beszámoló a Kinizsi barlangkutató csoportjának 1957. augusztusi vecsembükki barlangkutató expedíciójáról. Sokszorosított kézirat. 1957. Dénes Gy. : Beszámoló a Vörös Meteor Barlangkutató Csoport 1959. évi munkájáról. Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató. 1960. jan—febr. Dénes Gy. : A Meteor-barlang feltárása. Karszt- és Barlangkutató. 1961. II. Dénes Gy.: Az alsóhegyi Bába-völgy hidrográfiai rendszere. Kézirat. 1963. Dénes Gy. : Az Alsóhegy karsztjának hidrográfiai viszonyairól. Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató. 1963. 9.