Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

5. szám - Miháltz István - Mokos Sándor

Hidrológiai Közlöny 1965. 3. sz. 213 Dr. Miháltz István (1897—1984) Dr. Miháltz István egyetemi tanárt a Szegedi .József Attila Tudományegyetem Földtani Intézetének vezetőjét, a Magyar Hidrológiai Társaság tagját 1964. március 16-án 66 éves korában munkája közben hirtelen érto a halál. Dr. Miháltz István 1897 május 9-én a Szolnokdoboka megyei Árpástón született. Az elemi iskoláit Magyarvalkón, a gimnáziumot részben Marosvásárhelyen, részben Szentesen végzi. Az egyetemet Debrecenben, Kolozsvárott, Budapesten, majd Szegeden látogatja. 1922—23-ban a Szegedi Egyetem Állattani Intézeténél díjtalan gyakornok, majd 1924-től haláláig, tehát negyven évig a Szegedi Egyetem Földtani Intézetének dolgozója, amelynek 1952 óta vezetője. 1926-ban summa cum laude eredménnyel földtanból doktori vizsgát tesz. Fiatal kutatói éveiben Magyarvalkó, Kalotaszeg, Zsibó és a Biharhegység földtani viszonyaival foglalkozik. A Szegeden töltött évek hozzásegítik ahhoz, hogy megtalálja a számára legjobban megfelelő kutatási területet: az Alföldet. Ettől kezdvo az Alföld földtani megismerését tűzte ki élete céljául, és fáradtságot nem ismerő szorgalmas munkával dolgozik ezen a feladaton. Az Alföld negyedkori üledékeinek kutatásában új — saját maga által kidolgozott — vizsgálati módszereket alkalmaz, amelyek segítségével olyan eredményeket ér el, hogy hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt felhívja a figyelmet a medencék földtani megismerésére és ennek jelentőségére. Sokat foglalkozik a lösz és futóhomok-képződés problémájával. A Duna—Tisza csatorna nyomvonalának, a Duna—Tisza köze déli részének, Dél-Dunántúl keleti részének földtani viszonyaival. 1952-ben az alföldi kongresszuson az Alföld negyedkori üledékeinek tagolódása című előadásában szintézisét adja ezeknek az üledékeknek. 1961-ben a varsói INQUA (negyedkori) kongresszuson az eolikus üledékek képződésének törvényszerűségeiről tartott előadása nagy nemzetközi elismerést váltott ki. Ezután látogatja meg őt A. Cailleux a Sorbonne professzora is. Szorgalmas és kitartó munkájának egyik nagyszerű eredménye, hogy a folyóvízi letárolásban és üledékképződésben felismeri az eróziós és felhalmozódási ciklusokat és tisztázza azok törvényszerűségeit. Igen sok munkája közvetlenül a gyakorlati élőt céljait szolgálja. Foglalkozik a tiszapalkonyai hajózsilip, a Körös—Kurca zsilip, a szegedi vízlépcső, a tiszalöki vízlépcső helyének földtani megismerésével, továbbá igen sok öntözőcsatorna nyomvonalának földtani felvételével, Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság teriilelenek földtani felépítésével, a szegedi tiszai rakpart süllyedésével, öntödei és üveghomok kutatásokkal. A MTA Tudományos Minősítő Bizottsága munkássága elismeréséül az ásvány- és földtani tudományok kandidátusa tudományos fokozatot, az Országos Vízügyi Főigazgatóság pedig a Vízgazdálkodás kiváló dolgozója kitüntetést adja neki. Intézetvezetői kinevezése után külön iskolát teremt az Alföld földtani kutatásában. Sokan sajátítják el mellette vizsgálati módszereit, és szeretik meg az Alföldet, mint. a földtani kutatás tárgyát. Emberi közvetlensége, szerénysége mindenki előtt közismert volt. Szerénységének kifejezője, hogy egyéni eredményének csupán azt tartotta, hogy a földtani kutatásban korábban oly mostohán kezelt Alföldre irányította a figyelmot és megmutatta, hogy annak földtani kutatásában is sok a lehetőség. Az Alföld, intézete, munkatársai és tanítványai iránti szeretete, amely 41 évi munkája során kialakult, útmutató és lelkesítő tanítványai és követői számára. Gazdag tapasztalatait saját erejét sem kímélve adta át tanítványainak, akik azzal őrzik meg mesterük omlókét, hogy abban a szellemben szorgalommal, kitartással és szeretettel folytatják az Alföld földtani kutatását ahogyan azt Tőle tanulták. Dr. Molnár Béla Mokos Sándor (1901—1964) 1901. március 18-án Nagyváradon született. A középiskolát Nagyváradon, a Műegyetemet Budapesten végezte. Mérnöki oklevelet 1924-ben szerzett. Mérnöki gyakorlatának megkezdése elején rögtön a vízügyi szolgálathoz csatlakozott. 1926-tól a Körös—Tisza— Marosi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat segédmérnöke, 1928-tól a Felsőszabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat szakaszmérnöke. Innen több mint két évtizedes eredményes működés után az Ecsedi-láp Lecsapoló Társulat vezető mérnökévé, majd 1948-ban a Nyíregyházi Folyammérnöki Kirendeltség vezetőjévé nevezték ki. Az egységes vízügyi szolgálat megszervezése után 1954-től műszaki osztályvezető főmérnök, majd a Felsőtisza vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgató-holyettes főmérnöke. 38 évi munkásságából 34 évet Szabolcs-Szatmár mogye területén töltött. Helyi ismerete, gyakorlati tapasztalata, olthatatlan szakmaszeretete, puritán jelleme a szolgálat legértékesebb gyakorlati mérnökeinek sorába emelte. Számos folyamszakasz, árvédelmi töltés, szivattyútelep irányítása mellett épült meg, került korszerűsítés alá. Az ár- és belvízvédekezésnek avatott ismerője és elismert, fáradhatatlan irányítója volt. Képességeit és munkájának eredményességét számos elismerés és kitüntetés jelzi. 1961-ben kormánykitüntetést is kapott. 1960-ban a Magyar Hidrológiai Társaság Nyíregyházi Csoportjának megalakulásakor — közbizalomból fakadó általános kívánságként — a Csoport elnökévé választották. Tisztségét lelkesen, példamutatóan látta, el. Munkája nyomán a Társaság rendezvényei a szakmai érdeklődés középpontjába kerültek. Az általa felkért előadók időszerű témájú előadásai a szakmai képzés és ismeretszerzés igényelt forrásává váltak. 1962-ben vonult nyugalomba. 1964-ben korán bekövetkezett halálával a szolgálat értékes mérnöke, Csoportunk szeretett elnöko távozott közülünk. Emlékét oldaadó munkásságának folytatásával őrizzük. Szeifert Gyula