Hidrológiai Közlöny 1964 (44. évfolyam)

12. szám - Dr. Szabóné dr. Muhits Katalin: Közcsatornákba engedhető anyagok határértékének kérdése

556 Hidrológiai Közlöny 1964. 12. sz. Sz. Muhits K.: Közcsatornákba engedhető anyagok korszerűsíteni lehet. Felhasználásánál azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy a helyi körülmények rendkívül fontosak és ezért a határértékeket ezek figyelembevételével rugalmasan kell kezelni. Dr. Hídvégi János : A gyáripar ugrásszerű vízigénye, valamint a lakosság tömörülése nagyobb városokba, oda vezetett, hogy a népesség ivóvíz szükségletének kielégítésére sok helyen a folyókmenti ásott, vagy fúrt kutak vízhozama bizonytalanná tette az ivóvízellátást. Ezért, azokon a területeken, ahol erre meg volt a lehetőség, felszíni-vízkivételre tértek át. Azonban éppen a gyárak szennyvize teszi aggályossá ezt a vízszerzési módot, hiszen köztudoV mású, hogy azokban a legkülönfélébb olyan vegyi anyagok (cián, króm, olaj, kátrány, korom stb.) vannak, amelyek károsak az ember, illetőleg élőlények egészségére. Külföldi irodalomból tudjuk, hogy lehet olyan berendezéseket készíteni, amelyek alkalmasak pl. a cián, savak stb. közömbösítésére. Ezért módosítandó azon állítás, hogy ezek a termékek tökéletesen nem semlegesíthetők. Ha erre itthon nincs lehetőség, akkor erre külföldi tervezőt kell keresni, de nem térhetünk napirendre pl. a ciánok egészségrontó tulajdonsága felett. Csak azt tehetem, amivel másnak nem okozok kárt, csak azt termelhetek, amellyel más embert nem teszek beteggé. A szerző javaslata alkalmas arra, hogy bizonyos mértékig legalább fékezze azt a szemléletet, amely a termelési haszon növelése érdekében számos esetben nincs tekintettel arra a károsításra, amelyet üzemelésével okoz. A határértékek megállapítása alkalmas eszköz arra, hogy csökkentse a csatorna szennyezettségét és evvel nagy mértékben segítse elő az ott dolgozók biztonságát. Herédy Sándor : A tanulmány közérdekű kérdéssel foglalkokozik. A közcsatornába engedhető anyagok határértékeinek megállapítására, megfelelő rögzítésére feltétlenül szükség van. Igen dicséretes a Fővárosi Csatornázási Művek kezdeményezése, és azon belül a szerző áldozatkész munkája, amely a határértékek megállapítását lehetővé teszi. A cikkben leközölt határértékek többségével tervezési szempontból egyet kell értenünk, azokat el lehet fogadni. Néhány előírás azonban túl szigorú, amely ellentmond a szerző megállapításának, — hogy a tisztíthatóság hatásfokát, gazdaságosságot, távlati szempontokat is figyelembe kell venni. Ezek : olaj, fenol, oldószerek, homok, komplex cián. Az olajtartalmú szennyvizek tisztításánál a javasolt 60 mg/l értéket esak költséges elő- és utótisztítási, nagy helyigényű tározótavas megoldással lehet biztosítani a tervezés jelenlegi állása mellett. A főváros területén pedig ilyen olajtisztító berendezés elhelyezésére nincsen lehetőség. Budapest területén csak a durva olajfogás átszik megvalósíthatónak, amelynek hatásfoka nem éri el a 60 mg/l határértéket. A fenolos szennyvizek tisztítása gazdaságosan jó hatásfokkal csak házi szennyvizek jelenlétében biológiai úton lehetséges. A 80 mg/l határérték nem biztosítható. A szerző példaképpen meg is említi, hogy a fenolos szennyvizek tekintetében rugalmasan kell alkalmazni a határértéket, mivel a csatornában a fenol már alig mutatható ki. A tervezés véleménye az, hogy olyan határértéket ne állapítsunk meg, amelyről már most tudjuk, hogy sem ma, sem a jövőben nem tartható be. Az oldószerek visszatartása komoly problémát jelent. Jelenleg nincsen egyetlen olyan oldószerfogó berendezésünk sem, amely a javasolt határértéket biztosítani tudná. Létesíthető ugyan olyan berendezés, amely a gyakorlatilag zérus határértéket eléri, de annak költsége nem áll arányban a tisztítási eredménnyel. A homok csatornába jutása többnyire nem akadályozható meg. Ha az előírás csupán a formázó homokra vonatkozik — azzal egyetértek. Nem lehet azonban zérus határértéket adni az egyéb homoktartalmú szennyvizek bevezetésére (zöldségmosó, konyhai szennyvíz, kocsimosó. . . stb.), mert egyetlen homokfogó sem működhetik 100%-os hatásfokkal. A komplex cianidokra javasolt határérték túl szigorú (1,0 mg/l érték). Az 1/1961. Korm. sz. rendelet a befogadóban 120 mg/l értéket enged meg, amely a javasolt érték 120-szorosa. Az ÉM Mélyépítési Tervező Vállalat a Vitukival közösen 1962-ben és 1963-ban tíz működő ciántalanító berendezést vizsgált meg, amelyek között kisüzemi szakaszos, nagyüzemi folyamatos és automatizált berendezés is volt. A többezer vizsgálat azt mutatta, hogy a 0,2 mg/l szabad cianid tartalom elérhető, a szennyvízben azonban 5—20 mg/l komplex cianid marad vissza. A javasolt 1,0 mg/l határértéket egyetlen berendezés sem tudta biztosítani. Megjegyzem, hogy a magyar előírások szerint a cianidokat széndioxidra és nitrogénre kell elronesolni. Külföldi — főleg nyugati országok —, ahol az előírások egyébként nem kevésbé szigorúak, általában megelégszenek a cianátig való oxidációval, mivel a cianátok a közcsatornában ammóniumkarbonátokká szappanosodnak el. Csak kivételes esetekben írják elő a teljes lebontást, ahol a cianát visszaredukálódásától kell tartani. Hazai előírásaink tehát e tekintetben is felülvizsgálatra szorulnak. A hazai előírások szigorítása, magas követelmények felállítása mellett szólalt fel Dr. Hídvégi János hozzászólásában, amelyben a magas tisztítási hatásfok elérése érdekében külföldi tervező közreműködésének szükségességét veti fel. A felvetett gondolat érdeklődésre tart számot. Magam is érdeklődéssel várnám, hogy egy rutinos külföldi tervező adott speciális szennyvíztisztítási kérdésben mit tervezne a magyar szigorú előírások -— elég gyenge kivitelezés és még gyengébb üzemeltetés ismeretében. A külföldi tervezővel szemben garanciális jogi problémák merülnének fel. Tervei jóságáért nehéz lenne felelősségre vonni. A felelősséget elhárítanák magukról már akkor is, ha a kezelési