Hidrológiai Közlöny 1964 (44. évfolyam)

2. szám - Juhász József: Magyarszék környékének vízföldtana

50 Hidrológiai Közlöny 1964. 2. sz. Juhász J.: Magyarszék környékének vízföldtana hatóan DNy-i irányú hosszanti törésekkel átjárt és a törések mentén különböző magasságokra elvetett, illetve Mecsekfalu vonalában és az S.II—S.III kút közötti törésnél É-felől egymásra felpikkelyezett. Sőt Sikonda magasságában egy K—Ny-i irányú részben lepusztult antiklinálist találunk. A töréses szerkezetnek, mint a továbbiakban látni fogjuk, területünkön elsőrendű hidrogeológiai fontossága van (2. ábra). Vízföldtan A középső triász rétegekben tárolt karsztvíz A középső triász anizuszi rétegsor az üledék lerakódás folytonosságát mutatva elhatárolhatatlanul fejlődik ki az alsó triász kartlpili rétegsorból. Fokozatos átmenettel, a márgás kőzetekre alul lemezes mészkő, bitumenes sötétszürke vastag pados mészkő, majd világosabb szürke, kalciteres vékonyabb pados vékonyréteges dolomitbetelepüléssel tarkított lemezes mészkő, sötétszürke brachiopodás mészkő, végül sötétszürke, sőt fekete kalciteres pados mészkő következik. Az anizuszi rétegsor erősen összetört, szerkezetileg igénybe vett, számos repedéssel átjárt összlet, vastagságát dr. Vadász Elemér és dr. Wein György 500—700 m-re becsülte, újabban Nagy Elemér 340 m vastagnak állapítja meg. Vizsgált területünk legnagyobb részén — főként az 1. ábrán bejelölt gerinc környezetében — az anizuszi rétegsor után megszakadt az üledékfelhalmozódás és egészen a miocénig szünetelt . Az antiklinális tengelyétől távolabb az anizuszi rétegekre fokozatos átmenettel a ladini emelet vékony rétegződésű fekete, vagy sötétbarna mészmárgapala rétegsora következik, mintegy 50 méter összvastagságban. Az Orfü—Kőlyuk—melegmányi vonaltól északra a középső triász rétegek törések mentén lesüllyednek és a magyarhertelendi törésig 200—300—450 m mélység között találhatók meg. A magyarhertelendi törés mentén még mélyebbre zökkentek le a felszín alá, s már 900—1400 m között kaphatjuk csak meg fúrásokban (2. ábra). A középső triász rétegsora sok helyen főleg az 1. ábrán bejelölt gerinc közelében az alsó krétából egészen a középső miocénig szárazulat volt, s ez alatt jelentős mértékig karsztosodott. A Tubes vonulatban napjainkig a felszínen maradt, s itt jelenleg is folytatódik a karsztosodása. Dr. Wein György leírása szerint a karsztos kőzeteket délen magas gallérként veszik körül a xizet igen kevéssé vezető alsó triász werfeni palák, amelyek megakadályozzák, hogy nagyobb megcsapolások alakuljanak ki ezen az oldalon. Mindössze egyetlen helyen a Tettye forrásnál ereszkedik ez a gallér 233 m A. f.-i szintre és engedi a felduzzadt támaszkodó karsztvizet túlfolyni. Az északi oldalon a karsztvizet záró rétegek mélyen helyezkednek el és így az akadálytalanul távozhat egyrészt a 190—220 m A. f.-i magasságban levő völgyfők forrásain (Abaliget Barlang forrás, Vízfő, kőlyuki Gyula forrás), másrészt az áteresztő fedőrétegekbe a törések mentén. A középső triász mészkőből, a támaszkodó övből területünkön több jelentős forrás fakad. Legnagyobb közöttük a 200 m A. f.-i magasságon anizuszi dolomit töréskeresztezésében fakadó orfüi Vízfő forrás. Szélsőséges vízjárású. Sokévi átlaghozama 874 l/sec, mért minimális hozama 1951 áprilisában 51 l/sec. A forrás a csapadékot néhány napon belül érzékeli. A vizsgált terület jelentősebb forrása még a kőlyuki Gyula forrás. Ezt a 220 m A. f.-i magasságban fakadó forrást a Komlói Vízmű foglalta, de egyrészt szélsőséges vízhozama, másrészt szenynyezett vize miatt felhasználni nem tudta. A szélsőséges vízjárású forrás átlagos hozama 8—9 1, legkisebb hozama azonban alig 0,7 1. A támaszkodó karsztvíz feletti leszálló karsztvíz vidéke vizsgált területünk déli oldalán, illetve attól délre a Misina—Tubes vonalon található. Legközelebbi ilyen terület a Melegmányi völgy, Mélyvölgy és Zsidóvölgy környezete. A Zsidóvölgy és Mélyvölgy összefolyásánál találjuk — a már említett — kőlyuki Gyula forrást. Tőle délre a Mély völgy ben triász rétegekből több gyenge forrás fakad. A legbővebb forráscsoport a Mély völgy felső részén található 270 m A. f.-i magasságban. ö fD A melegmányi völgyben hasonló a helyzet. Itt is a völgy felső végében fakadó Anyák kútja a legbővebb hozamú (80—100 l/p kisvízkor). A források hozama igen jelentősen ingadozik és kisvize minimális, ami a leszálló karsztra jellemző. A különböző magasságokban fakadó karsztforrások felszínre lépését helyi tektonikai viszonyok, a kialakult karszt járatok és a felszínalakulás összefüggése határozza meg. Területünkön kb. 230 m A. f.-i szint felett valószínűleg a leszálló karsztövvel van dolgunk. A középső triász rétegösszletben és a fedőhegységben jelentkező karsztvíz összefüggő, egységes tükréről különbözők a vélemények. Dr. Wein György és dr. Szabó Pál Zoltán elveti az egységes karszt vízszint jelenlétét és inkább a Tubes—Lapis gerince alatt húzódó földalatti vízválasztóval elkülöníti a Tettye környezetét az É-i — vizsgált — területünk karsztvizeitől. Dr. Kessler Hubert kétségbe vonja az elkülönítést és hidrológiai okokkal igazolja az egységes karsztvízszintet. Véleményünk szerint a két álláspont között van az igazság. A vizsgált területünktől D-re magas térszínen feltörő források (a Zsidóvölgyben, Mély völgyben, Melegmányi völgyben, Páfrányos völgyben) a leszálló karszt forrásai, s így nincs egységes víztükör a források vízszintje felett. Ezt a véleményünket támasztja alá a források szélsőséges vízjárása mellett, a nagyobb és mélyebben fekvő források (kőlyuki Gyula forrás, orfüi Vízfő forrás) közvetlen közelében kialakult nagy járatsorozat is, amely még ezeket a nagy forrásokat is szélsőségessé teszi a csapadéknak késleltetés nélkül a forrásokba való juttatásával. Ezek állandó kisvízi hozama azonban már a támaszkodó karsztvízből táplálkozik. A hegyperemi területeken a nagy források szintjén — kb. 230 m A. f.-i szint — már támaszkodó karsztvizünk van, és beszélhetünk egységes karsztvízről. A hegy belsejében a támaszkodó karsztvíz magassága eléri a 300 m A. f.-i szintet is. Az egységes karsztvíztükör magasságának tájékoztató észlelésébe bevonhatjuk a később tárgyalandó átadott karsztvizet kiemelő fúrásokat is. Meg kell azonban jegyezni, hogy az átadott karsztvíz szintjét nézve, a tényleges értéknél kevesebbet kapunk, mert a szerkezeti vonalak mentén táplálkozó vizek nyomásesését belemérjük. Erre a tényre mutat a L. 14 ós M. 10 fúrás példája. Az M. 10 fúrásban — ahol a triász mészkő egy jól kifejlődött repedéshálózatát harántolták, a víz kb. 40 m-rel emelkedett magasabbra a környező fúrások nyugalmi szintjénél. Az L. 14 fúrásban pedig fe-