Hidrológiai Közlöny 1964 (44. évfolyam)

1. szám - Dr. Bolberitz Károly: Ipartelepek vízgazdálkodásának hibái

Bolberitz K.: Ipartelepek vízgazdálkodásának hibái Hidrológiai Közlöny 1964. 1. sz. 39 kiderül, hogy sem a mennyiség, sem a szennyvíz összetétele nem felel meg annak, amit az üzem közölt. Mindenképpen szükséges tehát, hogy a tervező maga ellenőrizze a szolgáltatott adatokat és ha kell akár részletekbe menő vizsgálatokat is végezzen. Annak megvilágítására, hogy mennyire gyümölcsöző lehet az ilyen ellenőrző vizsgálat, egy külföldi példát kívánok megemlíteni. Az USAban az egyik Solvay gyártelepen a megfelelő szennyvíztitísztási eljárás megtervezésére 3 éven keresztül naponként vizsgálták az összes szennvvízféleségeket ; erre a célra különálló mintavételi vezetékhálózatot és vizsgáló laboratóriumot létesítettek. Ez a nagy felkészültséggel végzett vizsgálat azt a meglepő eredményt hozta, hogy nem is kellett tisztító berendezést építeni, mert az ellenőrzés következtében az egyes üzemrészekben önmagától jelentkező takarékosság és elővigyázat olymértékben csökkentette a szennyvizek mennyiségét, hogy ez a befogadót már csak a megengedhető mértékben terhelte. De van hazai tapasztalat is e téren. A petőházai cukorgyár bővítésével kapcsolatban a gyár napi 20 000 m

3 új vízigénnyel jelentkezett. A tervező részletes vizsgálatai megállapították, hogy a szükséges vízmennyiséget könnyen megvalósítható vízvisszaforgatásokkal a megtakarításokból bőségesen fedezni lehet. A felesleges beruházás ilv módon elmaradt és a gyár vízgazdálkodása lényegesen észszerűbbé vált. Ennek fordítottját lehetett viszont megállapítani a budapesti sörgyáraknál, ahol ésszerűbb gazdálkodással szerintem nagy mennyiségű vizet lehetett volna megtakarítani. Ennek ellenére az újabb vízigények fedezésére további friss víz mennyiségekről gondoskodott e tervező, és más megoldás nem lévén, több km távolságról, Rákoskeresztúrról vezetik a vizet a gyárba. A pécsújhelyi erőmű tervezésekor a beruházás túlzott munkavédelmi szempontból ragaszkodott ahhoz, hogy a kazántelepek hamujának eltávolításához ivóvíz minőségű vizet biztosítsanak. Arra hivatkozott, hogy eltömődések esetén a zagy kifolyik a padlóra, a munkások ezzel érintkezésbe jutnak, így munkavédelmi szempontból van szükség az ivóvízminőségre. Felesleges hangoztatni, hogy ilyen esetben inkább arról kell gondoskodni, hogy eltömődés ne keletkezzék, mert ez még mindig gazdaságosabb megoldás, mint az, hogy a nehezen előteremthető ivóvizet használjuk erre a célra ; előre nem látható balesetekre pedig megfelelő munkavédelemről kell goiidoskodni. Egy német cég egyik galvanizáló üzemünk eiántalanító berendezésére tett ajánlatában a ciános szennyvizeket előbb felhígítani szándékozott és e hígított vizeket kívánta ciántalanítani. Tekintettel arra, hogy a kémiai reakciók a hígabb oldatokban lassabban és rosszabb hatásfokkal mennek végbe, ez a megoldás természetesen nem volt elfogadható. Hasonló hibát követtek el a simontornyai bőrgyár tervezése esetében. Itt az amúgy is nehezen tisztítható ipari szennyvizet tisztítás előtt a tervező a hűtővízzel kívánta hígítani, csupán azért, hogv ezzel néhány száz méteres csatornaszakasz építését takarítsa meg. A már megtisztított szennyvizet hígítva a hűtővízzel, kevésbé fogjuk szennyezni a befogadót, mint hogyha a hígítást a tisztítás előtt végeznénk el. Százhalombattán a visszaforgatott hűtővíz felhígítására szolgáló friss vizet a hűtőtoronyba való vezetés előtt kívánták a hűtővízhez adagolni. .Minthogy a hűtőtornyok hűtő-hatása annál nagyobb, minél melegebb a befolyó víz, a friss vizet a hűtőtoronyból kilépő, már lehűtött vízhez kell adni. A Ruggyantaárugyárban egy üzemi vizsgálat alkalmával derült ki, hogy a gőzvezetéket és az ivóvezetéket az épületek között közvetlenül egymás mellett vezették. Az ivóvíz természetesen erősen felmelegedett, aminek az volt a következménye, hogv a munkások a meleg üzemben ivás előtt mindig nagymennyiségű vizet engedtek ki feleslegesen a csapból. A Dunai Cement és Mészmit építéséhez a berendezést szállító német cég azt az előírást közölte, hogy a gyártáshoz ivóvízminőségű vizet kell felhasználni. Ez az előírás nyilván csak a víz kémiai tulajdonságaira vonatkozott és nem a bakteriális szennyezettség mértékére. Ennek ellenére az üzemet teljes egészében ivóvíz minőségű vízzel látják el, holott erre a vízre inkább a környék lakosságának ellátására lenne szükség. Berentén a PVC gyárban a savas szennyvizek semlegesítéséhez nagy mennyiségű mésztejre van szükség. Erre a célra külön mészoltó telepet terveztek, holott bőségesen áll a telepen karbidmész-iszap rendelkezésre, amelyet erre a célra fel lehetett volna használni. Egyik fővárosi gyógyszergyárunkban előzetes vizsgálatok és kísérletek nélkül tervezték meg a szennyvíztisztító berendezést, mely nagy menynyiségben tartalmaz mérgező szerves oldószereket. A tervező elgondolása szerint, a vízben kevéssé oldódó oldószereknek fajsúly alapján történő elválasztása elegendő tisztítást fog nyújtani. Nem vették azonban tekintetbe azt, hogy a folyadék feletti levegőtérben a folyadékok töménysége gőznyomásuktól függ, vagyis a levegőtérben a szerves oldószer töménysége kedvezőtlen körülmények között lényegesen nagyol)!) lehet, mint az alatta levő szennyvízben. Minthogy azzal a kérdéssel, hogy mi történik a szennyvízzel, az elvezetésre szolgáló közcsatornában, a tervező nem foglalkozott, ez a közelmúltban súlyos kimenetelű balesethez vezetett. Azt, hogy milyen körültekintéssel kell eljárni hasonló tervezések esetében, mutatja fővárosi óragyárunknak a példája, ahol a galvanizáló üzem ciántartalmú szennyvizét, a savsemlegesítőbe vezették. Elméletileg helyesnek látszik ez a megoldás, mert a savsemlegesítőben lúgfeleslegnek kell lennie. Figyelmen kívül hagyták azonban azt, hogy az üzemekben a szennyvízkezelés terén sok felületesség tapasztalható és megtörténhet mint az említett esetben is — hogy a semlegesítés nem ment végbe és ennek következtében a ciános szennyvizeket közvetlenül keverték össze a savas szennyvizekkel. Csak a véletlennek tudható be, hogy a keletkező ciánhidrogén nem idézett elő komoly balesetet.