Hidrológiai Közlöny 1964 (44. évfolyam)

7. szám - Domokos Miklós: A vízgazdálkodási mérleg néhány időszerű elvi és módszertani kérdése

Domokos M.: A vízgazdálkodási mérleg néhány ké'rdése Hidrológiai Közlöny 1964. 7. sz. 295 a hazai vízgazdálkodási egységek közötti megosztását tünteti fel. 2. Felszín alatti vízkészlet. Valamely felszín alatti vízgazdálkodási egység (földkéregdarab) pillanatnyi vízkészlete a pórusaiban, üregeiben, hasadékaiban levő vízmennyiség. Elhelyezkedése szerint megkülönböztetünk partiszűrésű-, talaj-, karszt- és rétegvíz-készletet. Ezeket a felszín alatti vízkészlet fajtáinak nevezzük. A felszín alatti vízkészlet minden fajtáját — Ubell nyomán [26] — genetikai alapon két részre osztjuk : passzív (a hidrológiai körfolyamatban részt nem vevő) és dinamikus (a hidrológiai körfolyamatban résztvevő) vízkészletre. Célunk az, hogy meghatározzuk és az egységesség érdekében — a felszíni vízkészlethez hasonlóan — vízhozam-egységben kifejezzük a felszín alatti vízkészlet hasznosítható részét. Természetes felszín alatti vízkészletnek tekinthetnők pl. a dinamikus készlet időegység alatt kitermelhető részét. (Ezt hasznosítva ugyanis elvileg nem módosítjuk a felszín alatti vizek természetes vízháztartását.) A hasznosítható felszín alatti vízkészlet ennél helyenként és fajtánként kisebb vagy nagyobb is lehet aszerint, hogy megengedjük-e a passzív vízkészlet bizonyos mértékű fogyasztását vagy pedig — műszaki, gazdaságossági, vagy egyéb okok miatt —- a dinamikus készlet sem hasznosítható teljes egészében. A VITUKI-ban a Területi és az Országos Vízgazdálkodási Keretterv [14], [15], [17] számára a fő víztartók elhelyezkedése alapján vízkészletfajtánként kijelölték Magyarország felszín alatti vízgazdálkodási egységeit (partiszűrésű vizet adó teraszok, talaj víz-táj egységek, vízföldtani tájegységek). Ezeknek közvetlenül a vízhozam-egységben kifejezett hasznosítható vízkészletét határozták meg. Kérdés, hogy a felszín alatti vízkészletek vízmérlegeiben érvényesíthetjük-e a felszíni vizek mérlegében bevezetett elvet, amely szerint a vízhasználatok tűrését a vízkészlet megfelelő tartósságú értékéhez rendeljük. Ismereteink fogyatékossága itt is egyszerűsítésre kényszerít, ugyanakkor viszont a felszín alatti vizek járásának a felszíniekéhez képest igen kiegyenlített jellege arra jogosít, hogy a felszín alatti vízkészletek K(t) idősorát első közelítésként a készlet K(t) = K = = íconst átlagértékével helyettesítsük. így a készlet különböző tartósságú értékei is mind az átlagértékkel egyeznek meg. B) Vízigények A vízmérlegben a vizsgált időszak mértékadó részidőszakaiban a vízgazdálkodási egység összes vízhasználata egyidejű vízigényének — a részidőszakon belül állandónak tekintett — összegét hasonlítjuk össze az egység hasznosítható vízkészletével. A vízhasználatokat vízkészletgazdálkodási szempontból csoportokra (kommunális-, ipari-, öntöző- és halgazdasági — a felszín alatti vizek mérlegénél ezenkívül bányászati — vízellátásra) osztjuk és vízigényeiket e csoportosításban vesszük számba. Megkülönböztetünk vízszükségletet és vízigényt. A vízszükséglet valamely vízhasználat rendeltetésszerű céljának eléréséhez szükséges vízhozam. A vízigény a vízszükségletnek az a része, amely a — népgazdasági érdekből előírt, vagy a helyileg szükséges mértékben víztakarékos technológia mellett — a vízkészletet ténylegesen fogyasztja. A vízigény tehát a vízszükségletnek a többszörösen használt (visszaforgatott) vízhozammal csökkentett része. A vízmérlegben a vízigényekkel számolunk. Fontos alapelv, hogy ha egy vízhasználat optimális üzemeléséhez szükséges vízigénye I

v de van olyan (pl. a víz visszaforgatására szolgáló) berendezése, amelynek használatával — még ha pl. önköltségének némi növekedése árán is — /

2 < beszerzett vízhozammal is teljes kapacitással működhet (vagy akár ha csak ilyen berendezés létesítésére kötelezték is), a vízmérlegben szereplő vízigénye nem I

v hanem I

2 lesz. Ezzel a készletgazdálkodási alapelvvel a vízkészlet optimális hasznosításának követelményét érvényesítjük. A felszín alatti vízkészletből nem állandóan, hanem csak idényszerűen kielégítendő vízigényeket a gyakorlatban — a felszín alatti víztartók tározó-kiegyenlítő hatásának figyelembevételeként — az idény és az ismétlődési időszak viszonyát kifejező, 1-nél kisebb redukciós állandóval szorozzuk. A vízigények részben mért, nagyobbrészt — különösen a jövőbeli időszakra készülő vízmérlegek esetében — víznormák felhasználásával számított értékek. A számbavétel bizonytalanságaiból következik, hogy a vízmérleg tárgyidőszakán belül találhatók olyan részidőszakok, amelyeken belül a vizsgált vízgazdálkodási egység vízhasználatai egy-egy csoportjának vízigényét — és így a vízgazdálkodási egységen jelentkező összes vízigényt is — időben változatlannak tekinthetjük anélkül, hogy az ezáltal elkövetett hiba mértéke elérné a számbavétel egyéb pontatlanságaiét. Ez jogosít fel az elméleti felépítésben bevezetett - íconst egyszerűsítésre. Elvileg érdekes kérdés lehet, hogy az 7j = konst. egyenes kiegyenlítse-e az I (t) görbe A tjbeli darabját (mint az 1. ábrán) vagy pl. illeszkedjék az / (í)-nek A íj-ben felvett maximumához. (Azaz pl. az öntözés vízigényét a tényleges napi öntözési időszakra vonatkozó vagy pedig a 24 órára átszámított víznormákkal becsüljük). Természetes, hogy minél nagyobb a vízgazdálkodási egység, annál indokoltabb lehet a vízigények — bizonyos mértékig szervezett vízfelhasználást és a nagy egységen történő természetes tározódást feltételező — kiegyenlítése a részidőszakokon belül. Az erre vonatkozó részletesebb vizsgálatok hiányában azonban e kérdésre általános érvényű válasz nem adható. A jelenlegi gyakorlat inkább a részidőszakban jelentkező maximális vízigényeket tekinti mértékadóknak. C) A vízkészlet és a vízigények összemérése Valamely vízgazdálkodási egység hasznosítható vízkészlete (KH) és vízigényei (I) összemérésének eredményét kifejezhetjük kettőjük különbségével, vagy hányadosával. Az Fh = K

e — I