Hidrológiai Közlöny 1964 (44. évfolyam)
4. szám - Csanády Mihály–dr. Gregács Margit: Néhány adat hazai csepegtetőtestes szennyvíztisztító berendezések hatásfokáról
186 Hidrológiai Közlöny 1964. 4. sz. Csanády—Gregács: Csepegtetőtestes szennyvíztisztító berendezések vagy javulás csak ott mutatkozott, ahol a kezelést, az üzemeltetést is megváltoztatták. Ez is azt bizonyítja, hogy a mintavétel szúrópróba jellege nem okozott hibát. Néhány esetben az eredmény a helyszíni szemle alapján várttól lényegesen eltért. Ilyenkor megismételtük a mintavételt, de az eredmény egyszer sem tórt el lényegesen az első vizsgálatótól. A kémiai és bakteriológiai vizsgálatokhoz a mintákat minden esetben a helyszíni szemlével egyidejűleg vettük. A kémiai vizsgálat során az organoleptikus sajátságokon (szín. szag stb.) kívül mintánként 16 alkatrósz (összes lebegőanyag, szerves és szervetlen lebegőanyag, bepárlási maradék, izzítási maradók, izzítási veszteség, összes oldott anyag ; szulfid, ammónia, nitrit, nitrát, klorid, lúgosság, oxigénfogyasztás, oldott oxigéntartalom, rothadókópessóg), a bakteriológiai vizsgálatoknál négy jellemző (Coli szám, 20 és 37 C°-on tenyésző baktériumszám, Clostridium szám) értékét határoztuk meg. A vizsgálatokhoz a szennyvízvizsgálati szabvány előírásait vettük alapul, az oxigénfogyasztást a szabvány lúgos káliumpermanganátos módszere szerint határoztuk meg. A metilénkékredukciós próbát („rothadókópessóg") általában 24 óra után értékeltük. A tervezési alapértékként szereplő biokémiai oxigénigény (BOI r >) meghatározását a közismert módszertani nehézségek és az eredmények rossz reprodukálhatósága miatt általában nem végeztük el. A szenynyező szerves anyagok mennyiségét kémiai oxigén igényükkel, az oxigénfogyasztás értékével mértük. Ez az érték jól reprodukálható, az ugyanígy mért adatokkal jól összehasonlítható. A BOI 5-tel ós oxigénfogyasztással mért hatásfok összehasonlításakor arra kell figyelemmel lenni, hogy az oxigénfogyasztással mórt hatásfok kisebb (MSz 260—57 31. 1.). Külön hangsúlyozzuk, hogy valamely tisztítóberendezés működése lcémiai szempontból sem ítélhető meg csak a százalékos szennyezés-csökkenés (hatásfok), vagy csak az elfolyó víz abszolút szenynyezetlsége alapján. A kettőt együtt kell értékelni. Például a kilencven százalékos hatásfok jelentheti azt, hogy a B0I s 30Ö0-ről 300 mg/l-re, vagy pl. 300-ról 30-ra csökkent. Az első esetben az elfolyás még erősen szennyezettnek minősül és fertőzőképes lehet, a második esetben viszont ez már nem valószínű. Hasonlóképpen például a 25 mg/l-es BÜIj érték sem fogható fel egyértelműen elérendő követelményként, mert elérhető pl. hígítással is, amikor a híg szennyvíz még bomlékony és fertőzőképes ; lehet azonban valamely biológiai úton jól megtisztított, baktériumszegény szennyvíz nem bomlékony maradék szervesanyagtartalma, amely nem tekinthető károsnak. Az eredmények értékelése Az 1961. I. 1. és 1963. I. 31 között vizsgált 21 szennyvíztisztító berendezés (1. táblázat) közül mindössze 5 volt olyan, amelynél egy esetben sem észleltünk lényeges hiányosságot. A 27 vizsgálat közül 19 alkalommal a hatásfokra vonatkozóan lényeges kifogás merült fel. Ezek közül kettő volt elvi, tervezési hiba (oldómedence frissvizes előülepítő helyett), 2 alkalommal erős túlterhelés, egy esetben ipari szennyezés, egy helyen az elavult átemelőtelepek okozta pangás (Siófok) volt a kedvezőtlen működés oka. A többi 13 esetben, tehát az összes vizsgálat felénél a kezelés elhanyagolása idézte elő a rossz hatásfokot. A 13 közül 4 alkalommal a csatornában vagy a telepen keletkező pangás miatti rothadás következtében nem tudott működni a csepegetetőtest. 6 esetben a rossz hatásfok fő oka a recirkuláció hiánya volt, de ez — egyéb okok mellett máshol is szerepelt súlyosbító tényezőként. 3 esetben általános elhanyagoltságot állapítottunk meg. A fentieken kívül egyéb, kezelési hiányosságból adódó hibát is gyakran észleltünk (eliszaposodott elosztóvályúk, elakadt Segnerkerék, korrodált alkatrészek stb.). A megfelelően kezelt, túl nem terhelt berendezések hatásfoka jó, bakteriológiai szempontból is megfelel a követelményeknek. A ,,jó"-nak minősített berendezések hatásfokának (vagyis az egyes jellemzők értékének a tisztítás folyamán bekövetkező csökkenésének) átlagértékei a következők : oxigénfogyasztás 61,9, Coli szám 96,1, 20 C°-on mért baktériumszám 87,5, 37 C°-os baktériumszám 94,5% (a baktériumszám átlagát egy kiugró értéknek az elhagyásával számítottuk). Legkedvezőbben a legkevesebb kezelést igénylő, gravitációs üzemű kisterhelésű csepegtetőtestek működtek. A hiányosságok közül célszerű közelebbről megvizsgálni a recirkuláció kérdését. A 21 berendezés közül 10 volt nagy terhelésű, recirkulációs rendszerű. Ezek közül mindössze kettő volt olyan, amelynél a recirkuláció tekintetében hiányosságot nem észleltünk (Gyöngyös, Nagvbátony, mindkettő városi telep). Tehát csak a nagyterhelésű berendezések egyötödénél, az állandó kezelőszemélyzettel rendelkező nagyobb telepeken volt biztosítva a folyamatos recirkuláció. Hét helyen a recirkulációs fojtószelep üzemképtelen volt. Itt csak a naponta többször végzett kézi recirkuláltatás (Tát), vagy a szennyvíz klórozása (Diósd) eredményezett elfogadható hatásfokot. .Megfigyelhető, hogy ahol a recirkuláció hiányos volt, elsősorban a bakteriológiai hatás romlott le. Vegyileg az elfolyó víz több esetben megfelelő, sőt esetleg nagyon is csekély szennvezettségű volt (Tát 1961, Zagyvapálfalva), az utóülepítőben levő és felúszó iszapban azonban a baktériumok olvan mértékben elszaporodtak, hogy az elfolyó vízben levő baktériumok száma a nyers szennyvízben mért értéket is elérte, sőt meghaladta. Az utóülepítőből naponta egyszer történő iszapleeresztés ezt a hibát nem küszöbölte ki (Fót 1963, Heves). Ezek a tapasztalatok alátámasztják azt a törekvést, amel v a jelenlegi recirkulációs rendszer megjavítását célozza. A MÉLYÉPTERV egyik javaslata, amely az eddigi, állandó vízmennyiségre való kiegészítés elve helyett állandó vízmennyiség visszavezetését javasolja, például megoldhatja a kérdést. A régi telepeken a nem a legszerencsésebb konstrukciójú fojtószelepek fokozott karbantartása és gondozása szükséges, mert ez a nagyterhelésű csepegtetőtestes berendezéseknél kulcskérdés. Ideiglenes jelleggel a kézi tolózár-nyitásos recirkuláltatás segít, de ezt gyakran (véleményünk szerint télen naponta kétszer, nyáron négyszer) kell végezni, és éjszakára - legalább részben — nyitva kell hagyni a tolózárat. Általában nem fordítanak elég gondot a korrózióvédelemre. Rendszerint ez az oka a csepegtetőtestek erősen korrozív légterében levő forgópermetezők vagy elosztóvályúk gyors tönkreme-
