Hidrológiai Közlöny 1964 (44. évfolyam)

4. szám - Dr. Gerle György: A regionális tervezés és a vízgazdálkodás kapcsolatai

177 Hidrológiai Közlöny 1964. 5. sz. t VÍZGAZDÁLKODÁS A regionális tervezés és a vízgazdálkodás kapcsolatai Dr. (í K B 1. li (1 Y ö KG Y 1. A regionális tervezés rendeltetése Mind a tudományos megállapítások, mind pedig a gyakorlati tapasztalatok felvetették, hogy az eddiginél szorosabb kapcsolatot kell teremteni a vízgazdálkodás és a regionális tervezés között. Ennek érdekében röviden be kívánom mutatni a regionális tervezés alapvető célkitűzéseit és munkamódszereit, valamint azok kapcsolatait a vízgazdálkodás feladataival. A vízgazdálkodás szakemberei tisztában vannak a Föld vízkészletének viszonylag korlátozott mennyiségével és kedvezőtlen területi megoszlásával, és így érzik is a vízzel való gazdálkodás szükségességét. A vízgazdálkodás különböző ágazatainak számos feladatán kívül azonban az azokhoz hasonló jellegű tennivalók egész sora merül fel jóformán minden más szakma és alkalmazott tudományág területén. Ezek mindegyikéről végső fokon kiderül, hogy önmagában, a szakma, ill. tudományág sajátos eszközeivel nem oldható meg. A megoldáshoz az érdekelt ágazatok szoros, tervszerű együttműködése szükséges. Ez az együttműködés — mint a tapasztalatok igazolják — a kapcsolódó ágazatok közvetlen, önkéntes tevékenysége útján nem vezet kielégítő eredményre. Sok ágazatnak sok feladatát kell komplex szintézis keretében összerendezni. Ezt csak egy — a többin kívülálló, azokat kölcsönös egymásrahatásukban szemlélő és értékelő — „szakma" végezheti a maga sajátos rendező-szervező-egyeztető módszereivel, egy — az érintett ágazatok közös célkitűzéseit képviselő — egységes elgondolás alapján. Ezzel a megállapítással jutottunk el a regionális tervezés szükségességéhez. A vízen kívül — mint ismeretes — egyre több ásványi kincsünk hamarosan „hiánycikk" lesz. A regionális tervezés sajátos feladatkörében azonban sokkal több megfontolást igényelnek azok az „adottságok", amelyek mennyisége —éppúgy, mint a vízé a közelmúltban még elégségesnek látszott az akkori tudásunkkal felmérhető leghosszabb távlat igényeinek kielégítésére is, és így azokkal - mint gazdálkodást igénylő elemekkel - a társadalom általában nem foglalkozott. Most pedig viszonylag rövid idő óta — úgy állnak előttünk, mint a századunk végén • vagyis ma már reális közelségben - fellépő nehézségek nyilvánvaló előzményei. Például az élelmiszerek termelésére felhasznált területek mennyiségi és minőségi változásának jelenleg megfigyelhető üteme, valamint a mezőgazdaság átlagos termelékenységének jelenleg megfigyelhető alakulása mellett ennek az embertömegnek — a jelenleginél akkor már sokkal magasabb fajlagos átlagot képviselő — ellátása a termelés mai színvonalán nem lenne biztosítható. Hazánk mezőgazdasági tartalékterületekkel nem rendelkezik. Ezért nálunk egyrészt az adott mezőgazdasági terület maximális védelme, másrészt a mezőgazdasági célokra megmaradó területek maximális kihasználása szükséges. Ez csak a települési rendszer és az ágazatok területileg is összehangolt fejlesztése útján biztosítható. Mindebből következik, hogy a területtel való gazdálkodás éppolyan halaszthatatlan, sokrétű és tudományos igényű probléma, mint a vízgazdálkodás. A területtel való gazdálkodás alapvető eszköze és módszere a regionális tervezés, amelynek - számos más ágazattal együtt — a vízgazdálkodás fejlesztését is össze kell hangolnia. Ennek a feladatnak társa : a településekkel való gazdálkodás — a településhálózati rendszer tervszerű fejlesztésének — szükségessége. A települések hiánya — legegyszerűbb vonatkozásában, mint a világviszonylatban fennálló lakáshiány — közismert. Közismert az is, hogy a korszerű életforma műszaki, létesítményi feltételeinek csak egy — persze jelentős része — a lakás. A mai — ós még inkább a távlati — életkörülmények sokrétű igényeit csak egységes településrendszerek keretei között lehet kielégíteni. Hazánkban pl. 1980-ig legalább 3 millió személy számára kell korszerű települési viszonyokat teremtenünk (ez már 30 db Szeged-nagyságú város felépítésével egyenértékű). Az évszázad végóig -— az egész Föld városiasodásának ütemét alapulvéve — legalább 4 millirád fő részére kellene városias jellegű lakótelepülóst építeni (40 000 db Szeged), természetesen vízvezetékekkel és csatornázással ellátva. Ennek költségei igen nagy megterhelést rónak a társadalomra. Ezért az igényeket a lehető legnagyobb takarékossággal kell kielégítenünk, ami — a műszaki megoldás gazdaságossága mellett — döntően a területi rendezés célszerűségétől függ. Ismeretes pl., hogy a laza beépítésű falvakban és a milliós nagyvárosokban az egy főre eső közművesítési költség lényegesen magasabb, mint a kis- és középvárosokban. A települések azonban nemcsak lakóhelyek, hanem egyben a termelőerők, és a népesség mindenirányú ellátásának koncentrációi is. Mind a termelés, mind pedig az ellátás gazdaságossága jelentős mértékben függ ezeknek a tömörüléseknek a mértékétől, földrajzi elhelyezkedésétől, egymáshoz viszonyított helyzetétől, ami számtalan változatban jöhet létre. A legkedvezőbb elhelyezésű és nagyságú települési-termelési-ellátási koncentrációk és azok célszerű vonzáskörzeteinek kialakítása igen nagy megtakarítást eredményez mind a létesítési, mind pedig az üzemeltetési— különösen közlekedési, anyagmozgatási — költségek tekintetében. A modern társadalom gazdasági folyamatainak összes ráfodításából mintegy 20—25 %-ot képviselnek a közlekedés, anyagmozgatás, a víz- és energiaátvitel költségei, ezek nagysága pedig döntő mértékben függ a források és célpontok térbeli elhelyezkedésétől. Ehhez még hozzá kell adnunk azokat a megtakarításokat is, amelyeket a településhálózat ésszerű ki-