Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)

6. szám - Dr. Zsuffa István: Gondolatok a vízgazdálkodási hossz-szelvénnyel kapcsolatban

Zsujfa I.: Gondolatok a vízgazdálkodási hossz-szelvényről Hidrológiai Közlöny 1963. 6. sz. 503 A mezőgazdasági vízigények meghatározá­sára elsősorban a beépített szivattyúkapacitást vesszük figyelembe. Gravitációs vízellátás során felületi öntözésnél 10 holdanként 4 l/s maximális kielégítendő vízkivétellel számoltunk. Ha a perme­tező öntözéseknél szivattyúadat nem ismert, 10 kh­ra 2 l/s vízsugarat vettünk. A vízgazdálkodási hossz-szelvény szerkesz­tésénél a Németországban használt ábrázolási módot alkalmaztuk [4], Az ábra alsó részén vonalasan feltüntettük a vízrendszer vázlatát, a különböző jellegű víz­használatokat, a különböző vízpótlási lehetőségek helyét és jellegét. A felső részen meghúzott 0—0 vonaltól fölfelé raktuk fel a mértékadó természetes vízhozamokat. azaz átmásoltuk a hidrológiai hossz-szelvény Q^'1 1 vagy Q 9 b O ( i vonalát. Az így kapott lépcsős vonalból levontuk a vízhasználatok vízigényeit és ezeket az értékeket folyamatos vastag vonallal kötöttük össze. A vastag vonalról tehát a vízfolyásban maradt vízhozam értéke leolvasható. A vízfolyás torkolatában jelentkező „víz­folyásban maradt víz" amennyiben a patakban élő vizet hagyni nem szükséges és amennyiben arra a vízre a befogadóban szükség nincs — szabad vízkészletnek minősül. Ha ez a vastag vonal a 0—0 vonal alá kerül, úgy attól a szelvénytől kezdve — a „0" vonal alatti mértéken leolvasható nagyságú — víz­hiány lép föl. A „0" vonal alatt a jelentkező vízhiányok mellett a természetes vízhozamok pótlására szolgáló mesterséges vízhozamnövelé­seket, a vízpótlást is ábrázoljuk. Itt elsősorban a tározással egész éven át folyamatosan és egyen­letesen kiszolgáltatható többlet-vízhozamértéket és a máshonnan átvezetett vízhozamokat tün­tetjük fel. A hossz-szelvények vízminőségi utalásokat is tartalmaznak. A szerves szennyezettség szem­pontjából tiszta vizeket (0 2 fogyasztás 8 mg/l), a gyengén szennyezetteket (8 0 2/ <12), a szennyezettet (12 < () 2/ -«= 25) és az erősen szenv­nyezettet (0 2/ 25) fokozatosan vastagadó alá­festéssel jelöljük. Számokkal jellemeztük az öntözés szempont­jából lényeges nátriumszázalékot, az összes só­tartalmat és a víz keménységét („a" jelű«ábrák). b) A potenciális vízgazdálkodási hossz-szelvén y Az ötletszerűen fölmerülő vadöntözések teljes mértékben, különösen aszályos időszakban tehát éppen a mértékadó helvezetben nem küszöbölhetők ki. Az ilyen vízhasználatok számba­vételére szerkesztjük az ún. potenciális vízgazdál­kodási hossz-szelvényt. amely egyben a vízgazdál­kodási tervezésnek is fontos alapadatokat szol­gáltat. A potenciális vízgazdálkodási hossz-szelvény, amint azt az elnevezésével is érzékeltetni akartuk, nem a tényleges állapotot rögzíti, hanem meg­próbálja a lehetőségeket. elsősorban a természet­földrajzi adottságok nyújtotta lehetőségeket meg­adni. Amíg tehát a vízgazdálkodási hossz-szel­vényen a vízkészletet vetjük össze a jelenlegi vízhasználatokkal, addig a potenciális vízgaz­dálkodási hossz-szelvényben a vízkészletet vetjük össze a természetadta lehetőségek kihasználásával jelentkező, pontosabban megfogalmazva jelent­kezhető vízigényekkel. A potenciális vízgazdálkodási hossz-szelvényeket tehát uralkodó mezőgazdasági vízigények esetében rajzoljuk meg („b" jelű ábrák). Az ábrák alsó részén itt is felrajzoltuk a vízrendszer vázlatát és felírtuk az egyes községek nevét. A fő ábrán fölrakjuk a Q S 5 % vízhozamok vonalát (vékony vonal), ugyanerre az ábramezőre rakjuk fel ugyanarra a ,,()" vonalra - a topog­ráfiáikig öntözhető teriiletek maximális vízigényét (vastag vonal). Ezt úgy számítjuk ki, hogy tér­képről, területméréssel meghatároztuk a víz­folyás mellett húzódó gravitációsan öntözhető területek (gyakorlatilag tehát az árterület) ki­terjedését. Kb. ezek azok a területek, amelyek egyszerű eszközökkel, ideiglenes jellegű művekkel, aszályos időben öntözhetők. Ezeket a terület­nagyságokat az alsó vázlaton a községekhez be- ; írtuk, majd a vízfolyás mentén folyamatosan összegeztük. A maximális öntözővíz igényt ez­után rétöntözést feltételezve úgy számítottuk ki. hogy ezeket a területeket katasztrális holdanként 0,4 l/s értékkel szoroztuk. A topográfiailag öntöz­hető területek maximális vízigényét ábrázoló vonalat tehát úgy kapjuk meg, ha az összegzett öntözhető területeket 1 kh = 0,4 l/s arányban, a vízhozamok léptékében felrakjuk. A vizsgált terület legtöbb vízfolyásán már a működő öntözések vízigénye is, de különösen a topográfiailag öntözhető területek vízigénye a mértékadó természetes vízhozamot jóval meg­haladja. A vízpótlásnak a vízkészletgazdálkodás szem­pontjából legjobb módja a tározás. Ezen az ábrán tehát eredményvonallal feltüntettük még a táro­zással elméletileg biztosítható vízhozamok vona­lát is. Mivel öntözésről van szó, itt már nem az egész éven át, hanem csak az öntözési idényben kiszolgáltatható, egyenletes vízsugár meghatáro­zásának van értelme. A tározással biztosítható ön­tözővíz meghatározására az alábbi közelítő meg­oldást dolgoztuk ki : Az öntözési idényt szolgáló tározó üzemének a vizsgálatánál alapvető föltevés lehet az, hogy az öntözés kezdetén, tavasszal, a tározó telt álla­potú és a mértékadó évben aszályos nyár ese­tén — az öntözések következtében őszre ki is ürül. Első lépésként tehát megvizsgáltuk, mekkora az a tározótér, amelynek feltöltésére még a leg­szárazabb télen is számíthatunk, akkor is, ha ősszel a tározó teljesen üres volt. Vízhozam­nyilvántartási adatok [5] szerint a legszárazabb év középvízhozama a legszélsőségesebb vízfolyá­son is a sokévi középvízhozamnak legalább 30%-a. Az is nyilvánvaló, hogy Magyarországon a téli félév lefolyási értékei áltálában magasab­bak, mint nyáron. Az öntözési idényen kívül

Next

/
Oldalképek
Tartalom