Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)

5. szám - Dr. Páter János: A bioindikátor kérdés az ivóvíz egészségügyi elbírálásában

416 Hidrológiai Közlöny 1963. 5. sz. A bioindikátor kérdés az ivóvíz egészségügyi elbírálásában DR. PÁTER JÁNOS* az orvostudományok kandidátusa Az ivóvíz szerepe döntő az élőlények és az ember életében. Víz nélkül nincs élet. Amíg az ember az éhezést 3—4 hétig is kibírja, addig víz nélkül 3—4 nap alatt elpusztul (ha az emberi test víztartalmának 20%-át elveszti). Természetesen az ivóvíz használata során számos minősítést vezettek be. A kezdeti tapasztalati véleményezést a természettudományok fejlődésével nyomon követte a tudományosan megalapozott minősítés. Ha a jó ivóvíz definícióját szavakba akarjuk foglalni, akkor az a következő lehetne : ,,Jó ivóvíz az a víz, amit szívesen és baj nélkül iszunk." Természetesen ez a definíció nem mindenkor állja meg a helyét, mert hiszen lehet egy víz átlátszóság, íz és szag szempontjából kifogástalan, de mikrobiológiailag mégis súlyosan szennyezett, vagy fertőzött. Gondoljunk csak a víz-eredetű hastífusz, paratífusz, vagy vérhas járványokra, amikor ezren és ezren itták a kifogástalannak látszó vizet és a szemmel és ízlelőszervvel nem érzékelhető mikrobiológiai fertőzés következtében megbetegedtek. A tapasztalati vízminősítést követő természettudományi fejlődés a vízminősítésben különböző szakaszokat hozott létre. Az első szakasz során az első helyet a kémiai minősítés foglalta el. Az ivóvíz kémiai vizsgálata során a legkülönbözőbb szerves, vagy szervetlen eredetű alkatrészek menynyiségi viszonyai alapján véleményezték a vizet ihatóság szempontjából. A kémiai vizsgálatok eredményeinek figyelembevételével születtek meg a különböző országok ivóvíz-kémiai szabványai. Ezek a szabványok aszerint, hogy az ivóvíztermelés helyi körülménye milyen volt, vagy túl szigorúak (például azokban az országokban, amelyek a lakosság nagy részét gravitációs úton 85—95%ban kémiailag kifogástalan, jó ivóvízzel tudták ellátni). Azokban az országokban pedig, amelyekben a hidrológiai adottságok rosszak voltak, s nem tették lehetővé a központi jó ivóvízellátást, hanem felszíni ásott kutakból háztáji vízellátást biztosíthattak csak, több-kevesebb engedményt tettek a kémiai alkatrészek vonalán. Természetesen az igazság valahol a középen van, a kémiai alkatrészek ivóvíz -elbírálásra történő figyelembevételekor nem szabad szem elől téveszteni azt, hogy nem lehet célunk ivóvíz címén ásványi sótartalom nélküli desztillált víz itatása, hiszen az ivóvíz fontos feladata az, hogy biztosítsa az ember szervezete részére azokat a kationokat és anionokat, amelyek az egyéb táplálékokkal nem, vagy nem kielégítő mennyiségben jutnak az ember szervezetébe. A napi ivóvízfogyasztás feladata tehát élettani szempontból a kation és anionmennyiség komplettálása is a folyadékszükséglet kielégítésén felül. A víznek kémiai összetétele, tehát szerves és szervetlen sótartalma szabja meg az ivóvíz ízértékét is. Ez azt jelenti, hogy az emberi szervezet ízérzéke, amely minden * Orvostudományi Egyetem, Pécs. kémiai eljárásnál finomabban és biztosabban jelezhet bizonyos ízrontó alkatrészeket (klorid, nitrát, nitrit, sulfát, vas, mangán stb.), néha önkéntelenül minden vizsgálat nélkül ,,megállj"-t parancsol a kifogásolható vizek ivásakor. A modern vízvéleményezés hármas egysége A modern vízvéleményezés hármas egysége a kémiai, mikrobiológiai és biológiai vizsgálatok eredményeire épült. Jelen fejtegetés során főleg a mikrobiológiai bioindikátorok kérdésével kívánok foglalkozni, s ezért a sorrendet megbontva most a biológiai indikátorokról szólunk. A biológiai vizsgálatok fontosságát az utóbbi években hangsúlyozták ki az ivóvízminősítések során. Évtizedek óta nagy szerepet játszik a biológiai vizsgálat a szennyvíz minősítéskor, amikor is a víziszervezetek oligo-, mező-, vagy poliszaprób jellegéből következtettek a vizek szennyezettségére és öntisztulási lehetőségére. Az utóbbi évek támasztották azt a követelményt, hogy főleg a közületi vízműveket ellátó vizek minősítésekor a biológiai vizsgálatok eredményét is figyelembe kell venni. Közegészségügyi és járványügyi szempontból kétségtelenül a legfontosabb és legégetőbb kérdés a mikrobiológiai véleményezés megfelelő megoldása. A mikrobiológiai minősítéskor általában minőségi, bizonyos esetekben azonban mennyiségi adatok is szükségesek. A mikrobiológiai minősítés megindulásakor és jelenleg is a cél természetesen az volt, hogy az egészségre ártalmas baktériumok jelenlétét, esetleg mennyiségét bizonyítsuk. A kórokozó baktériumok azonban igényesek, úgy a hőmérséklet, mint a tápanyag szempontjából, s ezért az emberi szervezetből kikerülve a vízbe, a kedvezőtlen környezeti hatások miatt szaporodásuk rendszerint megszűnik, s így kimutatásuk nehézkes és bizonytalan. Főleg az volt néhány évtizeddel ezelőtt. Ez késztette a vízhigienikusokat arra, hogy könnyen kitenyészthető és identifikálható bioindikátort keressenek. Ezt az Escherichia coliban vélték megtalálni. Föltételezték azt, hogy abban a vízben, amelyből coli-baktériumot sikerült kimutatni, jelen lehet paratífusz, vérhas és tífusz-baktérium is, minthogy a coli az ember bélrendszerének állandó lakója. Ez rendben is lett volna, ha a coli csak az emberi szervezet bélcsatornájának lakója lenne. A coli azonban ubiquiter, tehát nemcsak az ember, hanem az állatok, a halak, békák, egyéb hidegvérűek, madarak bélrendszerében is előfordul, azonkívül a környezetben, növényeken, porban stb. szintén megtalálható. Tehát jelenléte a vízben nem abszolút jellemzője annak, hogy a vízbe emberi exkrétum került. Ez a tény a coli bioindikátor voltát, és kimutatásakor az objektív elbírálást már kétségessé tette. Kezdetben meghatározott mennyiségű víz leoltása után nézték azt, hogy milyen mennyiségű vízből tenyészthető ki coli folyékony, illetve szilárd