Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)

5. szám - Dr. Urbancsek János: Pliocén és pleisztocén üledékek földtani szintezésének újabb lehetőségei a vízföldtani kutatásban

Urbancsek J.: Pliocén és pleisztocén üledékek Hidrológiai Közlöny 1963. 5. sz. 393 vették át. A gazdaságosabb fúrás érdekében szakítottak a korábbi eljárásokkal és új fúrási technológiát dolgoztak ki, ami azonban a furadék minőségének gyors és egyre fokozódó minőségi romlásához vezetett. Természetesen hangsúlyozni kell, hogy a fúrási technológia fejlesztését gazdaságossági okok kényszerítették ki és ennek a fejlődésnek, a furadékanyag minőségének romlása miatt nem lehet gátat vetni. Mi okozta ezt a nemkívánatos változást ? Egyik, ami a kőzetanyag nagymértékű szennyeződését idézte elő az, hogy a nagy előfúrás (több száz m) miatt a furadék hosszú szakaszon érintkezik a nyitott lyukfelülettel és így a legkülönbözőbb káros behatás érheti. A másik körülmény pedig, ami még jobban rontja a minta minőségét ; a sűrű öblítőiszap, amire viszont a fúrólyuk állékonyságának biztosítására feltétlen szükség van. A nagy fajsúlyú és nagy viszkozitású fúróiszappal kevert kőzetanyag földtani vizsgálatra csaknem teljesen alkalmatlan. Az öblítőiszap és furadékanyag zagyszerű keverékéből csak igen nagy gyakorlattal lehet a tiszta kőzetanyagot kiválasztani. Az ilyen anyagot csak makroszkopikusan szabad feldolgozni, mert laboratóriumi vizsgálatra alkalmatlan. Még az alkalmazásra kerülő szítaszövet nyílásainak megállapításához sem ajánlatos a felhozott homokszemcsék szitálási vizsgálatát fenntartás nélkül elfogadni, mert az osztályozott homokból téves következtetésre lehet jutni. Ezzel az eljárással lemélyített furatból való jó mintavétel még a leglelkiismeretesebb fúrómestert is nehéz próbára teszi. A fúróiszapnak agyaggal való nemesítése esetén is fennáll az előbbi káros hatás, de sokkal fokozottabban jelentkezik akkor, hogyha az öblítőiszapot bentonittal javítják. Az eddigiekben csak a furadék kőzetanyagának minőségével foglalkoztunk és nem tértünk ki a földtani szintezéshez elsősorban szükséges ősmaradványok feltárásának lehetőségére. Ez még nehezebb. A magminta ősmaradványaitól eltekintve minden más mintavétellel előkerült őslény rétegazonosításra alkalmatlan, mivel helyét a fúrási szelvényben pontosan megállapítani nem lehet. Nagyon megnehezíti még az őslények alapján történő földtani szintezést, hogy meghatározásra alkalmas ép kövület csak a legritkábban kerül elő, mert a fúrókorona felismerhetetlenségig összetöri. Az anyagfeldolgozás és földtani szintezés tehát zsákutcába került, mivel a vízfeltáró fúrásokat, néhány szakaszos mintavételtől eltekintve csak jobböblítéssel mélyítik. Ebből a válságos helyzetből kellett új utat keresni, amely lehetővé teszi, hogy legalább közvetett úton végezhessünk rétegazonosítást. Szárazföldi üledékfelhalmozódási szakaszok ismeretének alapján történő litosztratigrafiai szintezés Amint a bevezetésben már említettük, a földtörténeti tagolás legfontosabb alapja a tengeri üledékképződós nagy egységeinek a változása. Ilyen üledékszakaszosság azonban nemcsak a tengeri lerakódásokban mutatható ki, hanem a szárazföldi képződmények leülepedésének sorrendjében is. A szakaszosság elsősorban ugyancsak szerkezeti mozgásokkal magyarázható. Lényeges különbség van azonban a tengeri és szárazföldi szakaszosság között ; ugyanis a tengerben felhalmozódás, a szárazföldön pedig elsősorban letarolás történik. A tenger, mint végső erózióbázis fölé emelkedő területeken azonban nemcsak lepusztulás, hanem — hogyha csak átmeneti időre is — felhalmozódás is végbemegy azáltal, hogy a törmeléket a folyók elzárt medencékbe szállítják és ott lerakják. A szárazföldi letárolás és üledékfelhalmozódás ugyancsak szakaszos, amelyet hazai vonatkozásban Cholnoky és követői teraszmorfológiai megfigyelések alapján, Kretzoi, Strausz és Miháltz pedig folyóvízi lerakódásokban mutatott ki. A letárolás és felhalmozódás fő oka a szakaszosan megismétlődő kéregmozgás, amely a hegység peremén emelkedésben, a medencékben pedig süllyedésben nyilvánul meg. A letarolási területeken a felszíni alakváltozások tanulmányozása a geomorfológia, a medencék feltöltésének szakaszos változásainak kiderítése pedig a földtan feladata és csak a két folyamat párhuzamosításával végezhető el a feltöltött medencék földtani szintezése. Az Alföldet körülvevő középhegységekről lefolyó folyók teraszos völgyeket építettek ki, amelyek keletkezése elsősorban kéregelmozdulásokkal magyarázhatók és csak kisebb jelentőségű az éghajlatváltozás teraszképző szerepe. A folyók szakaszjelleg-változásának okát legpontosabban Cholnoky magyarázta és ebben az értelmezésben szoros összefüggés állapítható meg a középhegységekben kialakult teraszok helyzete és a süllyedékterületeken lerakódott képződmények sorrendje között. A felsőszakasz jellegű folyó nagy munkaképesség miatt a letarolási területen bevágódik és sok durvaszemcséjű üledéket szállít a medencébe, ahol törmelékkúpot épít. A folyó a völgykapuban rakja le legdurvább hordalékát és a medence belsejébe mindinkább finomabb üledéket szállít. Tehát az üledékek szemcsenagyság szerint térben osztályozódnak. A középszakasz jellegű folyó kanyarulataival völgysíkját szélesíti és csökkent munkaképességénél fogva már apróbbszemcséjű üledéket szállít, illetve rak le mind a kialakuló terasz, mind pedig az erózióbázis területén, a medence belsejében. Az alsószakasz jellegű folyó a völgyében és a medence belsejében már csak finomszemcséjű anyagot képes szállítani és lerakni, mert munkaereje kicsi és ennek következtében hordalékszállító képessége csökken. A hegyvidéken kialakult terasz és a megsüllyedt medencében felhalmozódott üledékek anyagában időrendi finomodás mutatható ki és a völgysík anyaga hasonló kőzettani összetételű, mint a hordalékkúpteraszé. így a folyók hegyvidéki teraszai és a medencét kitöltő üledékek között szoros párhuzam állapítható meg, ami a két különböző helyen lerakódott képződmények azonosításához vezet. Tehát a fúrási rétegsorokból ugyanaz a földtörté-