Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)
4. szám - Dr. Fischer György–Fodré Zsófia: A hőkezelés hatása a szennyvíz redukálóképességére
•344 Hidrológiai Közlöny 1963. 4. sz. A hőkezelés hatása a szennyvíz redukáló képességére DR. FISCHER GYÖRGY és PODRÉ ZSÓFIA* A szennyvíztechnikusoknak és higiénikusoknak sok gondot okoz az organikus anyagokkal súlyosan szennyezett mezőgazdasági és ipari szennyvizek kezelése és elhelyezése. Ilyen keletkezik pl. tejüzemekben, vágóhidakon, bőrgyárakban, cukorgyárakban és különösen sertéshizlaldákban. Tudomásunk szerint még nem sikerült megnyugtató módon megoldani bizonyos organikus anyagokkal nagymértékben szennyezett vizek kezelését. A közelítőleg elfogadható megoldások is rendkívül költségesek. A keszthelyi sertésvágóhídon létesítettek tanulmányozás céljából egy komplex biológiai tisztítóberendezést, amelynek hatásfokát dr. Bolberitz kivizsgálta [1], azonban még ennek a rendkívül nagy körültekintéssel és költséggel létesített berendezésnek a működése sem teljesen kifogástalan. A kezelési nehézségek az Országos Sertéshizlaló Vállalat szegedi telepének szennyvizei esetében is mutatkoznak, amelyeket nagymértékű szennyezettségük miatt nem lehet a Szeged város nyugati iparövezetében létesített szennyvíztisztító berendezésben kezelni. Ahhoz, hogy a sertéshizlalda szennyvizét egyéb szennyvizekkel együtt kezelhessük, elsősorban mechanikai szennyeződéseitől kell megtisztítani. Ezt végezné az ott létesített hidrociklontelep [2].CzirfiuszM. [3] a próbaüzemelés során végrehajtott vizsgálatai alapján közli, hogy a hidrociklonnal a 30 mikronnál nagyobb szemcséjű uszadéktömeg eltávolításánál 92%-os átlagos hatásfokot lehetett elérni. A szennyvíz összes szárazanyagtartalmát az eredetinek mintegy 45—50%-ára sikerült csökkenteni. Tekintettel arra, hogy ezt a feltűnően jó eredményt a viszonylag igen rövid ideig tartó kísérleti üzemelés során tapasztalta, szükséges lenne ennek megerősítése huzamosabb munka folyamán. Vizsgálataink során a hidrociklon műszaki okok miatt nem működött és még jelenleg sem működik, ezért hatásfokát nem ellenőrizhettük, jóllehet véleményünk szerint az adatok sok tekintetben kiegészítésre szorulnak. Más oldalról igyekeztünk tehát a megoldást megközelíteni. Ismert dolog, hogy nehezen ülepíthető, kolloid tulajdonságú rendszerek fizikai és kémiai eljárásokkal bonthatók meg. A fizikai eljárások közül viszonylag könnyen alkalmazható a hőkezelés, a kémiai eljárások közül valamilyen anorganikus anyagnak (ionnak) viszonylag nagymennyiségű hozzáadásával, vagy a pH megváltoztatásával várható eredmény. A gyakorlatban erre a célra legtöbbször a mésztejet szokták alkalmazni, félő azonban, hogy a lúgosítás hatásaként a bűzképződés fokozódik. Többek között Saal [4] és Oallagher [5] foglalkozott a hőkezeléssel. Saal javaslatára tejüzemi szennyvizet 90 C°-on 20 percig melegítettek és a koagulált fehérjéket eentrifugálással távolították el. így az ötnapos biokémiai oxigénigényt (BOI 5) 25%-kal lehe* Szegedi Orvostudományi Egyetem Közegészségtani Intézete. tett csökkenteni. Gallagher hallisztfeldolgozó üzem szennyvíznél lényegében hasonló hőkezeléses eljárást alkalmazott sikerrel. A gyakorlati életben a hőkezeléses szennyvíztisztítás ott jöhet szóba, ahol olcsó hőenergia áll rendelkezésre pl. erőművek hűtővize, vagy ha a szennyvíz mennyisége korlátozott. A tanulmányban felvetett kérdés az, hogy a sertéshizlaldái szennyvíz hőkezelése befolyásolja-e a tisztíthatóságot. Módszer Vizsgálatainkhoz a szegedi sertéshizlalda szennyvizét használtuk fel. Ennek napi vízfelhasznál ciSci a becslések szerint 600 m 3 körüli. A sertésállomány 900—1200 db között változik. A szennyvíz összetételéről az 1. táblázat nyújt felvilágosítást. Kitűnik, hogy a szennyvíz organikus anyagokkal valóban nagymértékben szenynyezett és B01 5-e magas. A következő ellenőrző vizsgálatokat végeztük el : 1. Az ülepedési hajlam meghatározása céljából Imhoff-kehelyben mértük az ülepedés gyor saságát. 2. A káliumpermanganát (oxigén) fogyasz tás [6] mérését az organikus anyagtartalom közelítő meghatározása céljából végeztük. 3. A sertéshizlalda szennyvize olyan nagy mennyiségű redukáló organikus anyagot tartal mázott, hogy a szükségesnek mutatkozó hígítás mellett a BOI 5 eredményei kétségessé váltak. [7, 8, 9, 10, 11]. Helyette a lényegesen egyszerűbben kivitelezhető oxidálóképesség meghatározást végeztük oly módon, hogy a kezelt és kezeletlen szennyvízben redoxpotenciált platina és kalomel elektródával, pH-t antimon és kalomel elektródával mértünk. A redoxpotenciál és a pH értékből úgynevezett oxidálóképességi értéket, rH értéket számítottunk ki Netter H. [12] egyenlete segítségével: rH = E° + 25,95 ahol E a a mért redoxpotenciál. (Tulajdonképpen rH = —lg p, ahol p a hidrogénelektródán a hidrogéngáz nyomása.) Az rH = 0 érték a normál hidrogénelektróda redukálóképességének felel meg, az rH — 42 pedig a normál oxigénelektróda oxidálóképességének. A mérhető redoxpotenciált az oldat pH-ja befolyásolja, ezért a valódi oxidálóképesség mértékét csak a redoxpotenciál és a pH együttes megadásával jellemezhetjük. Ezért mutatkozott célszerűnek a redoxpotenciál és a pH értékekből, az organikus redox rendszerekre jellemző rH értéket számolni. (Bizonyos pH intervallumon belül az rH független a pH-tól.)
