Hidrológiai Közlöny 1963 (43. évfolyam)

3. szám - Dr. Juhász József: Javaslat a budai meleggyógyvizek korszerűbb feltárására

225 Hidrológiai Közlöny 1963. 2. sz. Javaslat a budai meleggyógyvizek korszerűbb feltárására* DE. JUHÁSZ JÓZSEF" a műszaki tudományok kandidátusa A hozam és a vízminőség változása a meglevő víznyerőhelyeken A budai termális gyógyfürdőket az ott feltörő meleg gyógyforrások vízéből látták el már emberemlékezet óta. A források vize évszázadokon át megbízható kiszolgálója volt a gyógyulást és felüdülést kereső embereknek. A múlt század derekától néhány helyen mesterségesen is feltárták a gyógyvizet a budai termális hévízforrásoktól keletre, ott ahol, a karsztosodott triász mészkő és dolomit (mely fő víztartója ennek), már a mélybe süllyedt. Az elkészült fúrások (Margitsziget I., Városliget I.) beváltották a hozzájuk fűzött reményeket és közvetlenül a triászból, vagy a felette levő agyagmárga rétegek hasadékaiból felszínre törő termális gyógyvizet szolgáltattak, amelyek összetétele és hőfoka vetekedett a legjobb budai forrásokéval. A század elején 1918-ban megfúrták a Lukács-kutat is. A langyos és meleg gyógyvizek rendszeres észleléséről és folyamatos kémiai ellenőrzéséről abban az időben még szó sem lehetett. így nem tudjuk megállapítani, hogy a vízhozam és a vízállás időszakos változása jelentkezett-e. Ismeretes azonban, hogy 1922-ben Emszt Kálmán rendszeres és alapos vegyvizsgálata a víz összetételét és hőmérsékletét változatlannak ítéli meg. A hozamok változásáról eddig az időpontog megbízható adatunk nincs. A kémiai összetétel változatlansága melletti hozamváltozás valószínűleg azonban elsősorban a kutak, illetve a források elöregedése miatt következhetett be, ha volt, és csak másodsorban a mélységi víztartók kihasználtsága következtében. Erre lehet következtetni abból a tényből is, hogy a későbbi, már jóval nagyobb mértékű vízkivétel is csak kevéssé befolyásolta a hozamot. (Hiszen pl. a Városligeti I. sz. fúrás nyugalmi vízszintje 1959-ben alig egy méterrel volt alacsonyabb az eredetinél — holott tőle 600 m-re a Városliget II. fúrás a mérés alatt is állandóan üzemelt.) Az 1930-as évekkel a budapesti langyos és meleg gyógyvizek kihasználásában új időszak kezdődött. Egyrészt a pesti oldalon és a Margitszigeten megtöbbszöröződött a kutak száma, másrészt a budai oldalon is sekély, 100 m-nél kisebb mélységű fúrásokat létesítettek abból a célból, hogy a megnövekedett igényeket fedezni tudják. Az 1950-es évekig állandóan bővülő gyógyvíz ,,kúthálózat" a budapesti gyógyvíz kilépési helyek arculatát megváltoztatta. A természetes források és a 300 m-nél sekélyebb fúrások egy részének hozama jelentősen apadt, nemegyszer hőmérsékletük is feltűnően csökkent. Még feltűnőbb volt azonban vegyi összetételük kedvezőtlen változása, amire vizsgálat alapján először 1949-ben * A tanulmányt a Szerkesztőbizottság olyan anyagnak tekinti, amely a benne foglalt értekes javaslatok folytán nagyon alkalmas lehet elményült vita lefolytatásához. (A szerk). ** Földmérő és Talajjavító Vállalat. Budapest. dr. Sarló Károly mutatott rá. Tanulmányában a következőket írja : „Választ kellene adni a hidrogeológusoknak arra, hogy az alkotórészeknek ez a jóformán állandónak látszó csökkenése most már befejezettnek tekinthető-e, vagy pedig tovább folytatódik esetleg addig, hogy a végén talán már csak egészen egyszerű hévízzel is megelégszünk majd ? Nem fenyeget-e pl. — legalábbis belátható időn belül — a víz hőfokában vagy hozamában beállható csökkenés veszélye is ?" Dr. Sarló Károly vizsgálatai élesen világítottak rá arra, hogy a vízminőség-változás, amely gyógyvizek alkalikus jellegétől a kalcium—magnézium töménység relatív növekedésével a karsztvizek felé mutat, nem egyformán változó. Legnagyobb volt a sekély fúrásban (Margitsziget I.) és egyáltalán nem mutatkozott a mélyfúrásban (Városliget I., II.). A vízminőség-romlás mellett valóban jelentkezett rövidesen a hozam- és hőmérsékletcsökkenés is a budai gyógyforrásoknál. A fokozódó igényt a leginkább csökkenő hozamú és néha erősen szennyezett vizű források helyett sekély fúrásokból kívánták kielégíteni. A fúrások nagyrésze elkészültekor a leromlott forrásvíz minőségénél kedvezőbb töménységű, magasabb hőmérsékletű és nagy hozamú feltárásokat eredményezett (pl. Lukács, Császár fürdő új fúrásai). A nagy vízhozamigény miatt az új kutaknál eltekintettek a túlfolyó víz egyedüli hasznosításától és szivattyúk beépítésével növelték a vízhozamot. A vízminőség és hőmérséklet azonban igen hamar romlani kezdett és ez a romlás még ma is tart. Az erősen szivattyúzott kutak vize még hatványozottabban, gyorsabban romlik, mint a túlfolyó forrásoké, vagy sekély kutaké, s néhány év alatt számos, jellemzően gyógy alkotóelem kevesebb, mint a felére csökkent le. A szivattyúzott kutak hozama gyakorlatilag nem változott építésük óta, de vizük egészen nyilvánvalóan „elkarsztosodik". 1958-ban az utóbbi tíz év adatainak felhasználásával Szalontay Gergely vegyészmérnök a fúrások és kutak vízminőségével kapcsolatban a következőket állapította meg általánosságban : A budai természetes források egy részének és egész sekély — 50 m-nél nem mélyebb — kútjainak vízminősége romlott és hőmérséklete csökkent leginkább. A második csoportba a sekély és közepes mélységű fúrásokat lehet sorolni, ezek már ugyancsak számottevő utat tettek meg az „elkarsztosodás" felé minőségileg és vízhőmérsékletük is csökkent. Végül a harmadik csoportot a mélyfúrások alkotják, ezek mind összetétel, mind hőmérséklet tekintetében változatlanok. A változás okai Az utóbbi években végzett gyógyvízkutak felújítása során azt tapasztaltuk, hogy a kutak túlfolyó vízhozamának csökkenése nem a gyógy-