Hidrológiai Közlöny 1962 (42. évfolyam)

1. szám - Tóth, J.: Az áramlástan egyes kérdéseinek ökológiai vonatkozása

78 Hidrológiai Közlöny 1962. 1. sz. Tóth J.: Az áramlástan ökológiai vonatkozásai A planktonszervezetek esetében azt mondtuk, hogy ezekre általában ugyanazok a törvények vonatkoznak mint a folyókban található lebegtetett hordalékra. Ehhez hasonlóan a bentosz élővilágára a fenéken görgetett hordalék egyes szemeire vonatkozó fizikai tényezők hatnak. Annak valószínűsége, hogy adott hordalékszemet a vízfolyás mozgásba hozzon, a hordalékszem nagyságától, alakjától, súlyától, valamint a fenék közelében érvényesülő vízmozgástól függ. Ez a megállapítás érvényesnek tekinthető nemcsak a hordalékszemekre, hanem a bentosz egyes élőlényeire is. Valamint érvényes az is, hogy amiként a hordalékszem mozgásba jön, ha a pillanatnyi hidrodinamikai emelőerő meghaladja a hordalékszem vízben mérhető súlyát, ugyanígy mozgásba jön valamely bentonikus életközösség tagja, ha a pillanatnyi hidrodinamikai emelőerő meghaladja a vízben mérhető súlyát és azt az erőt amellyel magát az alzaton rögzíteni képes. A turbulencia által okozott hőmérsékleti eloszlás egyes hatásai Az állóvizek befagyása közismert jelenség. A 4 C°-os víz legsűrűbb lévén, összegyűlik a meder fenekén és a víz fagyása a felszín felől indul meg. Ha a mederfenéken levő 4 C°-os víz lehűl 0 C°-ig a víz fenékig befagy és az ott található élőlények nagyrésze elpusztul. — A folyóvizekben, hasonlóan az oldott anyagok egységes eloszlásához, a turbulens áramlás keverőhatása következtében a hőmérséklet eloszlása is viszonylag homogén. Egy keresztszelvényen belül általában csak tizedfok eltéréseket észlelhetünk. Mint ahogy azt Lászlóffy leírja [5] a folyóvíz lehűlése esetén a mederben a teljes, a vízoszlopban 0 C°-os hőmérsékletet észlelhetünk. A jég megjelenése pedig nem csak a felszínen, hanem a meder fenekén is megkezdődik. Hogy a folyóvízi élőlények egyes csoportjai ezt a teljes lehűlést hogyan viselik el az akkor sem szűnő áramlás mellett, arra vonatkozóan kevés adatunk van. Valószínűleg fontos szerepe van ezeknek az élőlényeknek az áttelelésében a természetes kialakulású folyóvizeket mindenütt kísérő mellékágaknak és öblöknek. Ezeken, minthogy bennük számottevő áramlás nincs, a befagyás hasonló módon megy végbe mint az állóvizekben, és rendszerint megtaláljuk a mederfenék közelében azt a 4 C°-os vízréteget, amely menedéket nyújt az ide húzódó folyóvízi élővilágnak a kifagyás veszélye ellen. A folyókkal összefüggő mellékágak és öblök szerepe a vizi élővilág táplálkozásában és szaporodásában közismert. Az, hogy az élőlények áttelelésében is fontos szerepet töltenek be, hangsúlyozza jelentőségüket. A fentiekben a folyóvízi élettér néhány fizikai jelenségére csupán részletekben és érintőlegesen hívhattam fel a hidrobiológusok figyelmét. Ha okozati összefüggésekben valóban helyes következtetésekre kívánunk jutni, akkor az áramlástannal kapcsolatos ismereteket a folyóvizek hidrobiológiái tanulmányozása során az eddigieknél nagyobb mértékben kell figyelembe vennünk. IRODALOM 1. Ambühl, M.: Die Bedeutung der Strömung ais ökologischer Faktor. Schweiz. Z. Bydrologie, 1959. 21, 2. pp 133—264. 2. Gessner, F.: Hydrobotanik I. Berlin, VEB Deutscher Veri. d. Wissensehaften. 1955. pp. 517. 3. Hutchinson, G. E.: A Treatise on Limnology I. New York, J. Wiley and Sons, Inc. 1957. pp. 1015. 4. Kresser, \V.: Hydraulische Grundbegriffe für den Hydrobiologen. Wetter u. Leben, 1953. 2, pp. 33—37. 5. László/ft/ il'.: A folyók jégviszonyai különös tekintettel a magyar Dunára. Vízügyi Közi. 1934. 3. pp. 1—79. 6. Pattantyús, J. G.: Gyakorlati áramlástan. Budapest, Tankönyvkiadó, 1959. pp. 444. 7. Buttner, F.: Grundriss der Limnologie (Hydrobiologie des Süsswassers). Berlin, W. d. Gruyter et Co. 1940. pp. 167. 8. Thienemann, A.: Die Binnengewasser Mitteleuropas. Stuttgart, E. Sehweizerbart'sche Veri. 1925. pp. 255. 9. Tóth, J.: A Duna magyar szakaszának halállományáról és halászati hasznosításáról. Buda-pest, 1960. pp. 153. (Cd. ért.) Die ükologisclien Bczieliungcn einzelner Fragen (ler Strömungslehre J. Tóth Die Strömungslehre kann bei zahlreichen hydrobiologischen Fragen, hauptsáehlich in der hydrobiologischen Erforschung der Flusswásser viel Hilfe bieten. Zur Untersuchung der Okologie der Lebewesen des Flusswassers müssen einige Grundsátze der Strömungslehre unbedingt bekannt sein. Die grundliegenden physikalischen Gesetzmássigkeiten gelten für die im strömenden Wasser lebenden Wesen ebenso, wie für die leblosen Stoffe. Da die in der Natúr vorkommenden Wasserláufe im allgemeinen turbulent strömen, fanden wir es für notwendig, das Verhalten der in der Regei nur in stehenden Gewássern untersuchten Lebewelt des Wassers auch in turbulenter Strömung zu untersuchen. Von den Organismen des Planktons sind die Wesen des Zooplanktons in turbulent strömenden Gewássern starken Beanspruchungen unterworfen und auch ihre Nahrung ist beschránkt. In günstigerer Lage befindet sich das Phytoplankton, da sein Körper weniger gegliedert ist und als Náhrstoff die in der turbulenten Strömung gut vermischten lösbaren Stoffe dienen. Die durch das Geschiebe verursachte Abschattung ist jedoch ungünstig. Im Vergleich zu diesen beiden Gruppén befinden sich Pilze und Bakterien in günstiger Lage, da ihr Dasein und ihre Vermehrung durch die Turbulenz verhnltnismássig wenig gestört wird. Von den Gliedern des Nektons behandeln wir nur die Fische. Wir konnten feststellen, dass sie in ihrem jungen Altér viel stárker von den ungünstigen Einfliissen der turbulenten Strömung betroffen sind, als in ihrer vollentwickelten Gestalt. Hinsichtlieh der Lebewelt des Bentos ist es günstig zu werten, dass an der Sohle des turbulent strömenden Flusswassers kein Sauerstoffmangel eintritt. Als stark einschránkender Faktor wirkt jedoch, dass in der Regei in diesen Gewássern Geschiebe vorhanden ist. Infolge der Turbulenz ist die Temperatur gleichmássig verteilt, so dass bei der Abkühlung die in stehenden Gewássern bekannte thermische Schichtung nicht zustande kommt, sondern die gesamte Wassersáule von der Oberfláche bis zur Sohle auf 0° C abkühlt. Jene Wesen der Lebewelt der Flüsse, die dies schlecht ertragen, finden in den natürlichen Nebenarmen und Totarmen ihren Schlupf. Da aber nun die Flussregulierungen diese vom lebenden Gewásser abschneiden, wird Fauna und Flóra der derart regulierten Flüsse armseliger. Wir nehmen an, dass diese Erscheinung auch für die biologische Selbstreinigerung ungüstig ist. Deshalb haltén wir es für notwendig, die Flussregulierungen derart durchzuführen, dass einige Nebenarme in stetiger Verbindung mit dem Fluss bleiben. Die eingehende hydrobiologische Aufarbeitung unserer Flüsse ist bisher noch nicht durchgeführt. Wir erachten es für wichtig, dass im Zugé dieser Arbeit die bisher erzielten Ergebnisse der Strömungslehre mitberücksichtigt werden.