Hidrológiai Közlöny 1962 (42. évfolyam)

6. szám - Dr. Bolberitz Károly–Csanády Mihály: Gyors, közvetett módszer természetes vizek szulfáttartalmának meghatározására

528 Hidrológiai Közlöny 1962. 6. sz. Bolberitz K.—Csanády M.: Gyors közvetett módszer ismert titerű 0,1 n sósavval vagy pontos 0,1 mólos káliumbijodáttal állítjuk be, ugyancsak a fenti, csaknem sárga színig történő titrálással. A gyantaoszlopot használat előtt desztillált vízzel át kell öblíteni, mert a gyantáról hosszabb állás közben szabaddá válnak hidrogén-ionok, amelyek a titrálásnál többlet-fogyást okoznának. A vízminta titrálása során fogyott pontos 1,000 faktorú mérőoldat ml-ek száma adja az összes savtartalmat millival/literben kifejezve (feltéve, hogy 100 ml mintából indultunk ki és 0,1 n lúggal titráltunk). Ebből le.vonva a szabványos módszerekkel meghatározott klorid- és nitrát-ion tartalom összegét (millival/literben kifejezve), a különbséget 48,0-val szorozva, kapjuk a víz szulfát-ion tartalmát mg/literben. Az eredményt egész milligrammra kerekítve adjuk meg. A minden meghatározásnál elvégzendő két osztási és egy szorzási művelet alkalmas szorzótáblák vagy grafikonok készítésével megtakarítható. A módszer értékelése A javasolt szulfátmeghatározás lényegesen különbözik a kiindulást képező Wagner-féle eljárástól. Wagner a meghatározandó három alkatrész közül csak a szulfátot méri közvetlenül. A nitrátot mérések különbségeiből közvetve határozza meg. A szerzők viszont a három ion közül kettőt határoznak meg közvetlen módszerrel és csak a szulfát-iont közvetve. A kationcsere során felszabaduló szénsav eltávolítása — legalábbis a sorozatvizsgálatoknál — elhagyható volt. A Wagner-ié\e eljárás, amely egy munkamenetben határozza meg a három iont sorozatvizsgálatokra kevésbé alkalmas, mint a fentiekben ismertetett módszer, melynél az egyes alkatrészeket egymástól függetlenül határozzuk meg. Az új eljárás gyors, több ioncserélő oszlop használata esetén sorozatvizsgálatra is alkalmas. Tekintettel arra, hogy az ioncserélő oszlopon való átengedés felügyeletet igényel (nehogy a folyadékfelszín a gyantafelszín alá süllyedjen), egy sorozatban annyi meghatározás végezhető, ahány oszlopot egyszerre figyelemmel tudunk kísérni. (Más alakú, pl. kapilláris túlfolyócsővel ellátott gyantaoszlop [36] esetén állandó felügyeletre nincs szükség. Azonban ez esetben a nagyobb felesleges folyadéktér miatt az utánmosó víz mennyiségét kell növelni.) Tapasztalatunk szerint 4—5 oszloppal lehet egyszerre dolgozni. A 4—5 meghatározás — párhuzamosan végezve — kb. félóráig tart. (Egy meghatározásra tehát 5—6 perc jut.) A súlyszerinti meghatározáshoz képest ez nagy időmegtakarítást jelent. Hátránya az eljárásnak, hogy csak olyan vizeknél ad pontos eredményt, ahol a szulfáton, kloridon nitráton és hidrogénkarbonáton kívül más erős sav anionja csak elhanyagolható menynyiségben van jelen. A módszer pontosságát a klorid- és nitrátmeghatározás megbízhatósága szabja meg. Minthogy a klorid-ionok mennyisége gondos titrálással pontosan megállapítható, nitrát távollétében (gyakorlatilag az összes mélyfúrású kutak vizében) a szulfát érték pontossága a súlyszerinti meghatározás gyakorlati pontosságát megközelíti. Hátránya még az eljárásnak, hogy a metilnarancs indikátor átcsapása ilyen híg oldatokban nem nagyon éles, de megfelelő gyakorlattal e hátrány csökkenthető. A kationcsere utáni összes savtartalom meghatározása az ismertetett titrálással ásvány- és gyógyvíz-vizsgálatoknál az anionok összegének ellenőrzésére használható. Összefoglalás A természetes vizek szulfáttartalmának meghatározására gyors, közvetett módszert dolgoztunk ki, amely sorozatvizsgálatok végzésére is alkalmas. Az eljárás különösebb felszerelést nem igényel, végrehajtása kis gyakorlattal elsajátítható. Pontossága: 40—100 mg/liter töménységnél ±2%, 100'mg/liter felett ±0,5—1,0%. IRODALOM 1. Winkler, L.: Z. angew. Chem. 30 (1917) 251. 2. Winkler, L. : Lunge-Berl : Chemisoh-technisohe Untersuchungsmethoden. I. Berlin, (1921) 504. 3. Vire, M. : Tech. Eau (1954) 1. 17—19. 4. Rossum, J. : J. Am. Water Works 53 (1961) 873—876. 5. Thomas, J. : Water & Sewage Works. 101 (1954) 462—466. 6. Bohrát. A. : Z. anal. Chem. (1927) 109. 7. Sarló K. : Hidrol. Közi. 34 (1954) 251—259. 8. Papp Sz.: Magy. Kémiai Folyóirat 44 (1938) 11— 12. sz. 9. Meyer, H. : Ges. Ing. 71 (1950) 186—188. 10. Csajághy G.—Tolnay V. : Hidrol. Közi. 34 (1954) 511—516. 11. Szebellédy L.-né: Vízügyi Közi. (1954) 230—236. 12. Sijderics, R.: Z. anal. Chem. (1955) 145. 13. Philipp, B. : Faserforsch. u. Textiltech. (Berlin) 7 (1956) 525. 14. Ibertis Acuna, M. : Rev. Obras. Sanit. Nacion. (Buenos- Aires) 20 (1956) 30. 15. Effcnberger,M.: Chem. Listy (Prága) 52 (1958) 1501. 16. Wanninen, E. : J. Am. Water Works Ass. 51 (1959) 2. sz. Cond. 88. 17. Andrews: J. Am. Chem. 11 (1889) 567. 18. Schmidt, R.: Z. anal. Chem. (1930) 353. 19. Haase, L. : Deutsche Einheitsverfahren zur Wasseruntersuchung. Weinheim (1954) 43—45. 20. Kerr, J.: J. Am. Water^orksAss. 53 (1961) Cond. 74. 21. Raschig, F.: Z. angew. Chem. 16 (1903) 611. 22. Nehiporenko, G.: Gidrohim. Materiali (Moszkva) 29 (1959) 211. 23. Lipovski, A. : J. Am. Water Works ylss. 53 (1961) Cond. 74. 24. Navone, R.: J. Am. Water Works Ass. 51 (1959) 932—934. 25. Scher Á. : Orsz. Közeg. Int. előadás (1953). 26. Bakácsné, Polgár E. : Magyar Kémiai Folyóirat,. 61 (1955) 45—50. 27. Fritz, J.—Freeland, M. : Analyt. Chem. 26 (1954) 1602—1605. 28. Zavarov, G.: Zavodszkaja Lab. 22 (1957) 541. 29. Lambert, J., Yasuda, S. : Analyt. Chem. 27 (1955) 800—801. 30. Bertolacini, R.—Barney, J. : Analyt. Chem. 29 (1957) 281—283. 31. Whiteker, R.—Swift, E. : Analyt. Chem. 26 (1954) 1602—1605. 32. Wagner, A.: CBEDE, 1957/III. No 37, 164—168. 33. Ceausescu, D. : Z. anal. Chem. (1959) 424—428. 34. Podgornyij, L. : Zadovszkaja Lab. 26 (1960) 717. 35. Erdey L.: Bevezetés a kémiai analízisbe. II. Budapest, 1955. 59. 36. Inczédy J.: Ioncserélők alkalmazása a kémiai analízisben. Mérn. Továbbk. Int. (1960) 59—64. 37. Rappné Sík S. : Hidrol. Közi. 41 (1961) 339—342.