Hidrológiai Közlöny 1962 (42. évfolyam)

6. szám - Holényi László: A szennyvízelhelyezés problémája a Balaton környékén

Holényi L.: A szennyvízelhelyezés problémája Hidrológiai Közlöny 1962. 6. sz. 497 hez képest a házi szennyvizek bevezetéséből származó többlet elenyésző. A Magyar Hidrológiai Társaság Finály Lajos és dr. Szabó Zoltán javaslatain nyugvó álláspontjának betartása azonban hogy t. i. a Balatonba biológiailag tisztított szennyvizet is csak elkerülhetetlen szükségesség esetén — vagyis ha semmi más elhelyezési lehetőség nincs — szabad közvetlenül bevezetni, az eutrofizáción kívül közegészségügyi és esztétikai szempontból továbbra is indokolt, tekintettel a tó üdülővízjellegére és a szennyvíztisztító telepek esetleges meghibásodására, vagy helytelen üzemelésére. Dr. Lesenyei József, majd dr. Papp Szilárd és társai még véglegesen le nem zárt vizsgálatai szerint is a Balaton vize általában ma is csaknem ivóvíz-minőségű. Ha az előbb mondott feltételekkel mégis meg kell engedni a tóba való szennyvízbevezetést, az lehetőleg megfelelően kiválasztott nádasban történjék, mert ott az oxigéntermelés és így az öntisztulás jóval nagyobb fokú. A bevezetett szennyvíz okozta eutrofizáció következtében pedig kiterjedt, sűrű nádasok keletkeznek. Oxigéntermelésük révén a természet mintegy védekezik a szennyvízbevezetés káros hatása ellen. Minthogy több az oxigén a felszínhez közeleső vízrótegekben, mint a mélyebbekben (valószínűleg a levegő közelsége és a hullámzás keverő hatása folytán), ez a tény esetleg támpontul szolgálhat a bevezetés mélységének megállapítása tekintetében. A tervezésnél figyelembe veendő szokásos átlagos ivóvízfejadagnak az OVF által 150 l/fő, nap helyett — éppen a gyakori közkifolyós ellátásra, a házi vízbekötések csekélyebb számára és a strandok által a legnagyobb tömegek ottléte idején nyújtott fürdési lehetőségekre tekintettel — 1001-ben való megállapítása is jelentősen hozzájárul a jövőben a tervezés vonalán a szennyvízelhelyezési probléma eddiginél gazdaságosabb megoldásához. Technológiai megoldások Vizsgáljuk meg ezek után, hogy a számbavehető befogadóknak a tanulmány elején felsorolt különböző fajtái milyen szennyvízelhelyezési, illetve tisztítási technológiát igényelnek és e technológia hol valósult meg a gyakorlatban. Élővíz-folyásba vezetésnél az elérhető hígítás mértékének megfelelő szennyvíztisztítási mód választandó a 15 302. M. Sz. szerint. Élővíz (a Sió) befogadója az új siófoki biológiai csepegtetőtestes szennyvíztisztító telepnek (1. kép). Halastóba vezetésnél elegendőnek látszik a mechanikai vagy ezzel egyenértékű tisztítás, ügyelni kell azonban a szennyvíz több ponton történő bevezetésére, a megfelelő hígításra és a lehalászás ideje alatt a szennyvíz külön tározó tóban való tárolására. (Ennek építéséhez megfelelő vízzáró töltésanyag a közelben rendszerint nem található.) A halastavakban történő szennyvízelhelyezéssel kapcsolatban azonban újabban mind külföldön, mind belföldön aggályok támadtak, különösen épp a 1. kép. A siófoki új szennyvíztisztító-telep. Csepegtetőtest, kezelőépület, utóülepítő <t>omo 1. Hoean otucmumeAbHan cmanqusi cmotHbix eod e z. LLluotpoK. KaneAbHUtfa, ynpaeAnwiyee 3daHue, omemoüHUK Fig. 1. The new sewage treatment plánt at Siófok. Trickling filter, operator building, secondary settling Balaton menti, tőzeget és sok szerves anyagot tartalmazó medrű tavaknál, ahol gyakran kénhidrogén-fejlődés ós oxigénhiány lépett fel. Ilyen jellegű tavakba tehát a sok szerves anyagot magába foglaló, mechanikailag tisztított szennyvíz bevezetése a jövőben gondosan megvizsgálandó. A talajba való elhelyezésnél előfeltétel a jó vízáteresztő, talajvíz felett elegendő vastagságú talajréteg és az ivóvíz fertőzésének elkerülésére az ivóvíznek vízvezetékből, vagy mélyfúrású kútból való biztosítása. Az ülepítő- vagy oldómedencében kezelt szennyvizet a Balaton környékén a közepes vagy gyenge vízáteresztőképességű (finom homok, iszap), esetleg roskadás veszélyes talajokra (lösz) és a parton rendszerint már 80—100 cm mélyen megtalálható talajvízre való tekintettel, általában nem lehet szikkasztók úttal, sőt gyakran szikkasztó alagcső hálózattal sem elszivárogtatni. A szikkasztást a Balaton környékén megnehezíti az a körülmény is, hogy a tó vízállása (és vele a talajvíz állása is) a tavaszvégi belvizek és a nyári üdülési és sportolási igények miatt épp a szennyvízelhelyezés legnagyobb igénybevétele idején a legmagasabb. A talajhézagok bizonyos idő utáni eltömődése, illetve a talaj „elzsírosodása" miatt előre gondoskodni kell tartalék szikkasztási területről. Semmi esetre sem tűrhető el azonban a szikkasztó vezetékek végének (az elvezetés mindenképpen való biztosítása ürügyén) a Balatonba vezetése, amire már több példa volt. Ha a szennyvíz talajba való elhelyezése nem lehetséges, akkor megfelelő terepadottságok esetén mesterséges talajszűrés (pl. térszint fölé kiemelt homokszűrő), vagy a szennyvíz magasabban fekvő, megfelelő szemszerkezetű, mélyebb talaj vízszintű helyre való felnyomása és elszikkasztása alkalmazható. Az utóbbi megoldás azonban már üzemelési és területszerzési többletköltséggel jár. A szikkasztás egyébként a Balaton környékén igen gyakori módszer, főleg szakszerűtlen formájában (a szennyvíznek nem vízzáró módon falazott űrgödörben való el-