Hidrológiai Közlöny 1962 (42. évfolyam)

6. szám - Szászhelyi Pál: A mezőgazdálkodás időszerű vízügyi kérdései

454 Hidrológiai Közlöny 1962. 6. sz. Szászhelyi P.: A mezőgazdálkodás időszerű kérdései fejlesztési elgondolásokra is szükség van. A nagyüzemeken belül üzemegységre, üzemrészlegre, tömbre és táblára lebontva kell az egységes vízgazdálkodási viszonyok elérésére törekedni, illetve a szükséges műszaki berendezések létesítéséről, fejlesztéséről gondoskodni. Itt már a különböző szakágazati (kultúrtechnikai) beavatkozásokon túlmenően az agrotechnikai eljárások összehangolása is elengedhetetlen. A természeti adottságok, a mezőgazdasági termelés jelenlegi színvonala, a meglevő vízgazdálkodási alapok stb. országrészekként, vízrendszerekként, de még kisebb vízgazdálkodási területegységeken belül is esetleg csak egy vízgazdálkodási szakágazat alkalmazását teszik szükségessé. Ezért a nem egyforma mértékű fejlesztés szükséges, vagy gazdaságos akár vízrendszer — vízgyűjtő területi — akár nagyüzemi vonatkozásban. Azonban az egységes vízgazdálkodás egységes terület-szemléleti elvének feladása nélkül, mégis az egyes szakágazatokként különválasztva kell a mezőgazdaság vízgazdálkodási főbb műszaki fejlesztési irányelveit és célkitűzéseit meghatározni. Ily módon a meglevő vízgazdálkodási lehetőségek és alapok leggazdaságosabb felhasználásával, az aránylag legkisebb ráfordítással valósíthatók meg az országos és helyi fejlesztési célkitűzések. Az egyes mezőgazdasági vízgazdálkodási szakágazatok főbb fejlesztési célkitűzései a II. ötéves tervben Árvízvédelem A mezőgazdaság közvetlen fejlesztési kihatásait vizsgálva, csak azokra a célkitűzésekre kívánok utalni, amelyek elsősorban segítik a további termőterületek ármentesítését, valamint a biztonságosabb és belterjesebb mezőgazdasági termelés előfeltételeit. A szakágazat jelentőségének és a fejlesztés fontosságának megítéléséhez néhány alapadat előrebocsájtása is szükséges. Közismert, hogy a Duna völgyében 1245 km hosszú védvonal 1 000 050 kh-at, a Tisza völgyében 2877 km védvonal 3 050 000 kh-at véd, az árvizek elön' ésétől. Az árvízvédelmi fővonalakon belül további 504 km hosszú „nyári gát" kisebb biztonsággal (általában a közepes nyári árvízszintekig) 112 000 kh hullámtéri területet véd. A fejlesztési alapelvek Az árvédelem fejlesztésére előirányzott beruházási keret 202 millió Ft. Ennek legnagyobb részét a dunai árvédelmi művek megerősítésére fordítjuk. Ezen védvonalak hiányosságait és gyenge szakaszait az 1954. évi nyári és 1956. évi jeges árvizek a Duna egész magyar szakaszán súlyos károk árán megmutatták. Ezért az 1958—60. években a kellő biztonság elérése érdekében megkezdett erősítési munkákat az 1961—65. években is folytatjuk (1. ábra). Új területek ármentesítésével járó beruházások 1. Zagyva—Tarna töltésezés folytatása az Ujszász—Tarnaőrs községek közötti 20 km hoszszon 35,5 millió Ft ráfordítással, kb. 20 000 kh területen fokozva az árvízvédelmi biztonságot. 2. Sajó ármentesítése, 53 km hosszú új töltés építése 26,9 millió Ft ráfordítással, kb. 5000 kh területet ármentesítve. Az árvédelem és ármentesítés Magyarországon az aránylag nagyfokú kiépítettség ellenére sem befejezett. A nagyobbfokú árvédelmi biztonságot, — tehát a védőművek erősítését, újak létesítését az utóbbi évek árvízkatasztrófáin túlmenően indokolttá teszi az a tény is, hogy a védett területek állóalap értéke ugrásszerűen nő a népgazdaság általános fejlődése folytán. A nagyobb biztonság gyorsabb elérése elsősorban a népgazdaság teherbírásától függő pénzügyi kérdés. Belvízren dezés—belvíz gazdá lkod ás A belvízrendezés 1960. évvégi helyzete, jelentősége. Az ország mezőgazdasági művelés alatt álló területéből mintegy 3,7 millió kh belvízelöntéssel veszélyeztetett terület (belvíztér) és a vízgyűjtőterülethez tartozóan 3,4 millió kh külvizektől veszélyeztetett fennsíki terület. Ezen a 41 000 km

2 kiterjedésű alföldi jellegű területen 83 egymástól aránylag független és kezelés szempontjából elhatárolható belvízrendszer alakult ki (2. ábra), további 243 öblözetre tagozódva. Ehhez csatlakozik az országhatáron kívül kb. 231 000 kh belvízgyűjtő terület is és 15 000 kh mély-ártér. A belvízrendszerekből 20 a Duna völgyében, 63 a Tisza völgyében fekszik. A fejlesztés nem volt kielégítő a felszabadulást megelőző időszakban sem, és a felszabadulás után 1951-ig igen elhanyagolt kérdés volt. Ennek káros hatása különösen az öntözéses gazdálkodás alá vont területeken mutatkozott, ahol egyoldalúan csak az öntözőberendezések létesítését szorgalmazták. Erre enged következtetni a rizsárasztással érintett területek alatti magas talaj vízszín, melynek kihatása még 1961-ben is kimutatható. Ez a jelenség azonban napjainkban már csökkenő irányzattá tendenciát mutat részben a rizsvetésterület nagyarányú csökkenése és a vetésforgó bevezetése, részben a belvízrendezés és belvízgazdálkodás tervszerű fejlesztése folytán. A belvízrendszerek kiépítettségének főbb műszaki létesítményei : Csatornák I. kategória ( kizárólag állami feladat) 4 800 km II. kategória (részben állami, részben érdekeltségi) 9 530 km III. kategória (teljesen érdekeltségi vízügyi alap támogatással) 12 530 km 26 860 km Szivattyúleiepek Állami kezelésben : 200 clb stabil szivattyútelep 380,1 m

3/sec 42 db fólstabil szivattyúállás 19,5 m

3/sec 906 db hordozható szivattyú 229,6 m

3/sec Tanácsi és AG kezelésben : 7 db szivattyútelep 7,8 m

3/sec 637,0 m

3/sec A kiépítettség mértékére jellemző fajlagos vízlevezetés értéke országos átlagban: q = 22 l/sec/km

2, ami lényegében azt jelenti, hogy a 10 évi gyakoriságú téli, tavaszi belvizek országos átlagban 26—27 nap alatt vezethetők le.