Hidrológiai Közlöny 1962 (42. évfolyam)

2. szám - Umberto d’Ancona: A szárazföldi vizek és életközösségeik védelme

d'Ancona, TJ.: A szárazföldi vizek védelme Hidrológiai Közlöny 1962. 2. sz. 159 a vizek trofitását növelik, de károsak is lehetnek, miután redukáló hatásúak és ezért a vizek oxigéntartalmát csökkenthetik. A nagyobb emberi települések közelében levő tavak trofiája ennek következtében fokozatosan növekszik. Ez a folyamat átmenetet jelent az oligotrofia kiegyensúlyozottságából egy sokkal labilisabb eutrofiába. Az eutrofizálódás szélsőséges eseteiben a kisebb medencékben és kis folyóvizekben a víz szennyvízzé válhat, amelyből az oxigén teljesen hiányzik, viszont a H

2S-tartalom nagy, s ezért mind a növényi, mind az állati élet számára alkalmatlan. Az ilyen folyamatok a kovamoszatokból, vagy egyéb egysejtű algákból alakuló vízvirágzásnak, valamint a baktériumok elszaporodásának kedvezhetnek, ami a halak mérgezését és fulladását okozhatja. Minthogy azonban a mineralizálódás, az öntisztulás és a szerves szennyvizek felhígulása a háztartási szennyvizek esetében önmagától is bekövetkezhet, azért az ilyen szennyeződések következménye sokkal kevésbé súlyos, mint az iparból származóké. Ez utóbbiak jelentik az igazi, a nagyobb veszélyt a természetesvízi létviszonyok és életközösségek szempontjából. A nagymértékben iparosított területeken áthaladó folyóvizek manapság jóformán szennyvízlevezető csatornákká, a tavak pedig szennyvíztároló medencékké válhatnak. Az efféle folyamatok megelőzésére — miután azok némely vidéken aggasztó mértékűvé válnak — sürgős védintézkedések alkalmazása szükséges. A fent említett ipari eredetű szennyvizek okozta károk igen sokfélék és sokrétűek. A természetes környezet veszélyeztetésén túlmenően megváltoztatják a tájat, gondot jelentenek a lakosság, annak háziállatai szempontjából, kérdésessé teszik az öntözésre szánt vizek mezőgazdasági felhasználhatóságát. Számos esetben technikai problémák jelentkeznek a vizekben levő aktív anyagoknak a műtárgyakat rongáló hatása miatt és nem utolsósorban a halászat, ill. magában a halállomány tekintetében is károk keletkeznek. A beszennyezett vizek gyakran teljesen elnéptelenednek. Az ipari eredetű és az édesvizek halállománya szempontjából mérgező hulladékanyagokat Tarzwell nyomán a következőképpen osztályozhatjuk : lebegő semleges anyagok, oldott állapotban jelenlevő toxikus anyagok, rothadó és ezért redukáló hatású anyagok, hőfejlesztő anyagok, patogén szervezeteket tartalmazó anyagok (ragályt okozóak), illetve olyanok, amelyek kellemetlen szagot vagy ízt adnak a halhúsnak, s végül a radioaktív anyagok. A lebegő anyagok ártalmasak lehetnek, mert egyrészt a víz zavarosságát fokozva, megakadályozzák a fény behatolását s ezáltal csökkentik a növényi élet lehetőségeit, másrészt a leülepedő lebegő anyagok a fenéklakó fauna változását okozhatják és ellepik a halak szokott ívóhelyeit, keltetőhelyeit. Az oldott anyagok, liaf iziológiailag nincsenek egyensúlyban, mérgezőek és ozmotikusán hatnak. Általában toxikusak a nehéz fémek sói (réz), a mezőgazdaságban használt rovarirtók, bármely szintetikus szerves anyag, a ciánvegyületek, ammóniák, szénhidrogének, a klór, hipokloritok, a szulfitok és szulfátok, a kénes anhidridek, a szóda stb. A toxikus hatás gyakran még a halaknál is érzékenyebben érinti a haltáplálékul szolgáló alacsonyabbrendű szervezeteket (Wuhrman, Wokerj. Rothadóképes szerves szennyezőanyagok igen gyakran találhatók a szennyvízben, különösen a cukorgyárak, textil, a cellulóz- és műszál-ipari üzemek szennyvízcsatornáiban (Valiin, Liepolt, Silversparre, Rennerfelt). A szennyeződés egyik leggyakoribb következménye — akár az ipari, akár a háztáji hulladékok hatásaként — a vizek oxigéntartalmának csökkenése. Bizonyos anyagok (fenolok), amelyek elsősorban a zsírszövetekben halmozódnak fel, kellemetlen ízűvé teszik a halhúst. A hulladékanyagok némelyike emelheti a vizek hőmérsékletét s ezáltal megváltoztathatja a táplálékláncot — csökkentheti, ill. növelheti a termelékenységet. Ugyanezt a hatást idézhetik elő a hűtőházak elfolyó vizei is. A radioaktív anyagok néha koncentrálódnak a növényi, ill. állati szervezetekben. Megállapíthatjuk tehát, hogy a szennyezőanyagok folyóvízbe, vagy állóvízbe való hirtelen bejutása azokban nagymérvű halpusztulást okozhat. Ha a szennyvizek kisebb állóvízbe (kis tavakba) kerülnek bele, akkor azokat tartósan lakhatatlanná teszik. Ezen túlmenően a szennyező ipari melléktermékek eltéríthetik a halak vándorlását bizonyos vízfolyásoktól. Más esetekben a szennyezések megváltoztathatják a halak életmódját, csökkenthetik szaporodásuk és fejlődésük ütemét, vagy pedig alkalmatlanná tehetik húsukat a fogyasztásra. Különösen nagyon károsan befolyásolják a haltermelést az ércmosókból, kohászati üzemekből, a textil- és cellulóze üzemekből, cukor-, bőrgyárakból, festőüzemekből, gázmüvekből és általában a vegyi iparból származó szennyező anyagok. Meg kell említenünk, hogy a mezőgazdaság fejlődése is nagyban hozzájárul a vizek természetes viszonyainak megváltoztatásához. Az egyre nagyobb méretekben felhasznált műtrágyák, élősdi irtószerek és gyomirtók többnyire egymással vetélkedve kedvezőtlenül bontják meg a csurgalékvizek kémiai összetételét (Jaag). Az ipari tevékenység — közgazdasági és szociális vonatkozásainak fontossága miatt — elsődleges szerepet kap a mezőgazdasági és a halászati tevékenységgel szemben. Megfelelő intézkedésekkel azonban talán elkerülhetővé válnának vagy legalábbis csökkennének az ipari szennyvizek okozta károk és kellemetlenségek (Pehrson). Nagy általánosságban ezeknek a feleslegessé vált anyagoknak a legközelebb eső vízfolyásba vagy állóvízbe történő bevezetése nyilvánvalóan a leggazdaságosabb. Nem szabad azonban a termé-