Hidrológiai Közlöny 1962 (42. évfolyam)

2. szám - Szabó László: Vízháztartási vizsgálatok a kutakkal történő vízbeszerzés érdekében

Szabó L.: Vízháztartási vizsgálatok a kutas vízbeszerzésnél Hidrológiai Közlöny 1962. 2. sz. 111 Vízművek vízháztartási vizsgálata Az előzőkben egy adott területről kitermelhető vízmennyiség meghatározása volt a feladat. Ennek ismeretében a kitermelést biztosító kutak száma és helye próbakutak építésével és kísérleti szivattyúzásával, továbbá a vízadóréteg vastagságának, áteresztőképességének és más vízföldtani, illetve kúttechnikai adottságoknak a figyelembevételével állapítható meg [6], A feladat fordítottja is előfordul. Adva van egy x kútból álló vízmű és meg kell határoznunk a vízművel tartósan és biztonsággal kitermelhető legnagyobb vízmennyiséget. Ilyen esetben először a meglevő tervezési és üzemelési adatokat kell összegyűjtenünk. Amenynyiben a kutak kivitelezési és a terület vízföldtani adatai ismeretlenek, illetve hiányosak, rendszeres kútvizsgálatokat kell végrehajtani [8]. Ennek során a kutak műszaki adatait, vízadóképességét és a kutakkal harántolt rétegek jellemzőit határozzuk meg, valamint a kút vizének vegyvizsgálatát kell elvégezni. Egyedi kutaknál az előző kútvizsgálati eredmények nyomán az üzemi adatok (a kitermelhető vízmennyiség és a legjobb hatásfokkal működő üzemi berendezés) már meghatározhatók. Több kútból álló vízmű esetén a kitermelhető vízmennyiség csak akkor azonos az egyes kutakból kitermelhető vízmennyiségek összegével, ha a kutak között egymásrahatás egyáltalán nincs. Ez a feltétel csak ritkán teljesül. Egymásra ható kutaknál az egyidejű üzemelés vízhozamának a hosszabb időtartamra kiterjedő vizsgálata szükséges. A munkát nagyban megkönnyíti az, ha a vízmű termelési adatai a megelőző időszakról is rendelkezésre állanak. Ha a vízadóréteg vize állandó szintű nyomás alatt van (ártézi vizek), továbbá ha a vízmű gépi berendezése és azok elhelyezése is megfelelő és hibátlan, a kutak egyidejű üzemelése során a hozamok még megengedhető növelésekor a vízművel kitermelhető legnagyobb vízmennyiséget közvetlenül mérhetjük. Talajvizek és felszínközeli rétegvizek esetén a víztükör rendszerint nincs nyomás alatt, vagy a nyomás a csapadéktól és más hidrológiai adottságoktól függően változó. Ilyenkor a kitermelhető legnagyobb vízmennyiséget már csak vízháztartási számításokkal, vagy külön vízháztartási vizsgálatok eredményei alapján lehet csak megbízható módon megállapítani. Mindkét esetben a meghatározás menete az alábbi : 1. Mindenekelőtt a vízmű hosszabbidejű, de legalább féléves vízhozam-idősorát kell összeállítani. Ennél alapvető feltétel, hogy az üzemelő berendezések kihasználási foka a vizsgált időköz során a legkedvezőbb legyen. (Mint említettük, csupán ezen adatokból a kitermelhető vízmennyiségre vonatkozóan csak akkor nyilatkozhatunk, ha a vízadóréteg állandó szintű nyomás alatt van.) 2. Az előző időtartamra vonatkozóan meg kell határoznunk a vízmű térségében kialakult leszívási felületet, illetve annak változását. (Ennek érdekében a figyelőkutak hálózatának sűrítése az első feladat. A figyelőkutaknak, valamint a termelő kutaknak a vízállását legalább naponként kell észlelnünk.) 3. A talaj, mint tározótér, számbavétele érdekében tisztázni kell a vízadóréteg kiterjedését, feszültségmentes hézagtérfogatát, illetve a rétegben tárolt víz köbtartalmát. 4. Ezután a már említett utánpótlódási lehetőségek figyelembevételével meg kell határoznunk a tárolt víz utánpótlódásának módját. 5. Végül az utánpótlódásnak a vízmű szempontjából alapul vehető mértékét a vízháztartási egyenletnek a „T" tározódási tagra való megoldása után kell megállapítanunk. Ennek során a kutakból kitermelt vízmennyiséget az egyenletnek a felszíni és felszín alatti elfolyást tartalmazó („E") tagjánál célszerű figyelembe venni. Az előző szempontoknak megfelelően pl. 1956-ban a MÉLYÉPTERV a Borsodszirákivízművet vizsgálta [13]. Ennek folyamán megállapították, hogy a Bódva-folyóval párhuzamosan telepített kútsor elsősorban nem a Bódva irányából, hanem a folyót kísérő kavicsrétegek talajvizéből kapja utánpótlódását. A kútsor NY-i ágán elhelyezkedő 16 kútból a Rakaca-tározó megépültéig engedélyezett 6000 m

3/nap vízmennyiség az adott viszonyok között általában még kitermelhető, de helytelen üzemelés és rendkívüli szárazság idején ez a vízmennyiség időszakosan le is csökkenhet. A kútsor K-i ágán levő további 10 kút bekapcsolásával a vizsgált viszonyok között a tartósan és biztonsággal kitermelhető víz mennyiségére csupán 1000—1200 m

3/nap hozam gyarapodást várhatunk. A Pécsi-medence vízháztartási vizsgálatának keretén belül az említetthez hasonló feladat volt a Tortyogó- és Pellérdi-vízművek kitermelhető vízmennyiségének meghatározása. A kútvizsgálatok, valamint a hidrológiai és gépészeti számítások alapján összeállított FTI-tanulmány szerint — bizonyos felújítások, illetve kisebb beruházások révén — a meglevő kutak termelése 4000, illetve további 3000, összesen tehát 7000 m

3/nap vízmennyiséggel növelhető. * Mint láttuk a kutakkal történő vízbeszerzés érdekében végzett vízháztartási vizsgálatok vagy adott területről, vagy adott vízmű kútjaiból tartósan és biztonsággal kitermelhető vízmennyiség meghatározására irányulhatnak. Ezen vizsgálatok jelentősége az igények folytonos növekedése és a vízkészletek korlátozott volta miatt mindinkább fokozódik. IRODALOM 1. Antonik, B.—Böer, TI'.: Untersuchungen über den Wasserhaushalt lm Elbegebiet auf der Grundlage von- Untersehiedswerten zwischen Abfluss und Niederschlag. Wasserwirtschafl-lVassertechnik, 1958. 10. H. 2. Filippova, A. K.: Opredelenie iszparenija sz pocsvü metodom vodnovo balansza. Trudü Goszudarsztvennovo Gidrologicseszkovo Insztituta. Vüpuszk. 48 (102), Leningrád. 1955. 3. Fischer. K.: Niederschlag. Aufluss und V.erdunstung im Weserund Allergebiet. Berlin. 1932. 4. Hartyányi L.: Vízháztartási vizsgálatok a kondorosvölgyi mintabelvízgyűjtő területen. Hidrológiai Közlöny. 1959. 5.