Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

5. szám - Cziráky József–Schiefner Kálmán: A Balaton-környéki szénsavas források

394 Hidrológiai Közlöny 1961. 5. sz. Cziráky J.—Schiefner K.: Balaton környéki szénsavas források: vizet az üdülők fogyasztják. A zánkaj Vérkútforrás, másnéven Margit-forrás irodalmát Marschall Ferenc [20] állította össze, aki Riegler Gusztáv 1909. évi és saját 1930. évi vegyelemzését közli. Véleménye szerint a forrásvíz a keserűsót tartalmazó vasas-földes-meszes savanyúvizek csoportjába sorolható, s mint ilyen „ez idő szerint egyedülálló". Újabban az OKI 1954-ben, majd 1960-ban vizsgálta a Vérkút-forrás vizét. A vegyelemzések összehasonlítását az 5. táblázatban látjuk. Az 1954. évi vizsgálati vélemény szerint a Vérkút-forrás vize sem kémiai sem bakteriológiai szempontból a vizsgálatkor nem volt kifogásolható és olyan víz, melynek ásvány-gyógyvíz jellege nincs. Az 1960. dec. 14-i vizsgálat szerint jelentékeny fluor tartalmú kalcium-magnéziumhidrogénkarbonátos és szulfátos forrásvíz, mely a vizsgálatkor sem kémiai, sem bakteriológiai szempontból nem volt kifogásolható. A víz szabad szénsavtartalmánál fogva vasra erősen agresszív. pH értéke 6,64. A víz a vizsgálatkor ivóvízül elfogadható volt, vastartalma azonban felhasználását megnehezíti. A Vérkút-forrást a térszín alatt 1,0 m mélyen 1,0 m átmérőjű betongyűrűvel foglalták, alatta pedig 0,7 m átmérőjű, terméskővel kirakott aknával. A forrás vize régebben a térszín alatt 0,9 m mélyen elhelyezett, a vizsgálatkor pedig 1,2 m mélyre helyezett betoncsövön folyt ki a 12 m-re levő aknába. A forrásakna túlfolyójának mélyebbre helyezése azért vált szükségessé, mert ezen a területen a karsztvízszint süllyedt. A forrás túlfolyó vízhozama 1960. dec. 14-én 114 l/perc volt, a vízhőfok 13,3 C° (levegő: 3,2 C°). A Vérkút-forrás hidrometriai adatai az irodalomban [4—6] fellelhetők. Elkészült [21] a Vérkút-forrás védőterületi javaslata is, minthogy az újabb vegyelemzések szerint a forrásvíz nem minősül ásványvíznek, a vízjogi eljárás elmaradt a védőterület megállapításához. Balatonrendes—Pálköve. Közvetlen a Balaton partján foglalták a Rákóczi-forrást. Üdítő savanyúvizét a forrásaknából régebben higiénikus dugattyús-kúttal, jelenleg gyakran szennyezett vödrökkel merítik ki az üdülők. Magas Balaton-vízállásnál a savanyúvíz-forrásaknába befolyik a Balaton vize. A forrásvizet eddig részletesen még nem vegyelemezték. Alkonyi István [4. p. 374.] 1951. aug. 16-án a helyszínen 1260 mg/l sz. C0

2-t talált a vízben. A forrás vízhozamát csak alacsony Balaton-vízállásnál lehet mérni [3—6], Id. Lóczy Lajos [12] a következőket írja róla : „Révfülöpön a Pálköve nevű parti sziklánál Szontagh Tamás közlése szerint valamikor szintén volt savanyúvíz". A Rákóczi-forrás vegyelemzését az 5. táblázat tartalmazza. A vizsgálatkor az egyszerű szénsavas vizek csoportjába tartozó ásványvíz bakteriológiai szempontból kifogásolható volt. A víz vastartalma kissé magas. A forrás szabályszerű foglalása, zárttá tétele után az ásványvíz ihatóvá válhat. Kékkút. A Gyógyvíztermelő és Értékesítő Vállalat töltőüzeme a köveskállai medencében Kővágóőrs és Kékkút közötti út déli oldalán feltörő savanyúforrás vizét használja fel. A savanyúvízről id. Lóczy Lajos [12] is megemlékezik : „törmelékkel elfödött területen bugyog fel közel a vörös homokkő északi határához. Néhány év óta foglalva van és palackozzák". Itt az ún. Régiforrás-ról történik említés [3—5], mely 1,25 m mély 1,0 m átmérőjű betongyűrűs aknás kúttal foglalt forrás. Az 1959. évi vizsgálatkor elhanyagolt állapotban volt, vízhozamát nem lehetett mérni, a víz hőfoka 13,0 C° volt. A forrásvíz szabad C0

2 tartalma : 1951. aug. 17. 1651,0 mg/l (Alkonyi István) 1959. aug. 14. 1435,0 mg/l (Schiefner Kálmán) A Régi-forrás vizét nem használják fel, a forrásakna elhanyagolt állapotú. A kalcium-magnéziumhidrogénkarbonátos szénsavas ásványvíz emiatt a vizsgálatkor bakteriológiai szempontból kifogásolható volt. Az ásványvíz vastartalma kissé magas, mely felhasználását kissé megnehezíti. A víz szabad szénsavtartalmánál fogva vasra igen erősen agresszív. pH értéke 6,32. A kutakna kitisztítása, megfelelő lezárása és a víz klórozása szükséges. Az ásványvíz részletes vegyelemzési adatai a 6. táblázatban megtalálhatók. Az ,,Űj-(Theodora)-forrás" 1920. évi feltárási munkálatait Pálfy Móric [22] írta le. Az általa javasolt 17,75 m mély fúrással feltárt kalciummagnéziumhidrogénkarbonátos, szénsavas vizet Emszt Kálmán [23] elemezte 1923-ban. Az OKI részéről 1951-ben és 1960-ban vizsgálták a savanyúvizet. A víz vastartalma magas, mely felhasználását megnehezíti. A víz magas szénsavtartalmánál fogva vascsőre erősen agresszív. pH értéke 6,23. Az említett három vegyelemzés összehasonlítását a 6. táblázat mutatja. Az 1923. évi és az újabb vegyelemzésekben levő nagy szabad C0

2 eltérés okát Emszt Kálmán [23] magyarázza meg : „az 1923. évi vizsgálatnál a forrásvizet 18 m mélységből vehettem szivattyú segítségével, itt pedig a vízoszlop nyomása csaknem 2 atmoszféra". Az újabb kémiai vizsgálatokat légköri nyomásnál végezték (6. táblázat). A kékkúti gyógyforrás vizének élettani hatását Dalmady Zoltán [24] vizsgálta. A gyógyvíz kiváló üdítő hatásán kívül elsőrendű természetes gyógyszer gyomor-betegségek — különösen gyomorsavtúltengés — eseteiben, a húgyutak és vesemedence hurútjainál. Pótolja a kalciumhiányt, javítja az étvágyat és segíti a lábbadozó felépülését. A szénsavas ásványvizek védelmére védőterületi javaslat készült [25], melyet a Székesfehérvári Vízügyi Igazgatóság 682-a-323/1954. számú határozatával kijelölt. Badacsonyörs. A savanyúforrásról Lóczy Lajos [12] a következőket írt.a : „Badacsonytomaj község keleti részében az Örsi hegy alatt, ugyancsak a tó-víz szélén befödött kútból folydogál ki a savanyú víz". A savanyúforrást 1942-ben a 71. sz. közút építésekor újra foglalták. A forrás gyengén-savanyú vizét 1959-ben elemezték először részletesen (6. táblázat). Az elemzés alapján a víznek ásványgyógyvíz jellege nincs és a vizsgáltakor sem kémiai, sem pedig bakteriológiai szempontból nem volt kifogásolható. A vastartalom felhasználását nagy-