Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

2. szám - Szalay Miklós: Vízerőművek tervezésének halgazdasági szempontjai

136 Hidrológiai Közlöny 1961. 2. sz. Jelentés Vízerőművek tervezésének halgazdasági szempontjai SZÁLÁT MIKLÓS* A vízerőművek építése nagyarányú beavatkozást jelent a folyó eredeti állapotában kialakult biológiai állapotára nézve, ezért hatásuk nem lehet közömbös a természetes vizekben folytatott halgazdálkodás szempontjából sem. Az elkövetkező évtizedekben várhatóan hazánk is több vízerő miivel gazdagodik. Ezek egyrésze már tervezés alatt áll s így időszerűnek látszik a tanulmány címében felvetett problémák rövid áttekintése. Egyúttal — a mérnöki biológia alapvető célkitűzéseinek szellemében — ismét fel szeretnők hívni a figyelmet arra, hogy a nagyobbszabású vízépítési feladatokat nem lehet tisztán műszaki síkon, a biológiai szempontok figyelmen kivid hagyásával jól megoldani. Vagyis, a tételt az adott esetre alkalmazva, tervező nem elégedhetik meg azzal, hogy beton-köbméterekben és megawattokban gondolkozik, hanem számolnia kell a halhústermelés ama ezer tonnáival is, amelyek műve nyomán a népgazdaság számára megmaradnak, vagy elvesznek. Vízerőművek létesítése a halak életkörülményeit igen szerteágazó módon befolyásolja. Az előálló hatások általában három csoportba sorolhatók : 1. a duzzasztott szakaszon előálló hidrológiai és biológiai változások ; 2. a vízgépek által okozott fizikai sérülések ; 3. a halak vonulási lehetőségeinek korlátozása. A következőkben a fenti csoportosítás szerint tárgyaljuk azokat a szempontokat, amelyeket a tervezőnek ismernie kell, hogy ne csak műszakilag járjon el helyesen, hanem a halgazdaság érdekeit is megfelelően szem előtt tartsa. 1. A duzzasztott szakaszon íellépő hidrológiai és biológiai változások Elöljáróban megjegyezzük, hogy tanulmányunkat völgyzárógátas vízerőművek mellőzésével kizárólag mederbeépített, illetve üzemvízcsatornás folyami erőművekre terjesztjük ki. A duzzasztott folyószakaszon elsődlegesen hidrológiai jellegű változások lépnek fel, amelyek révén másodlagosan megváltoznak az élettér fizikai-kémiai jellemzői és így a duzzasztott folyószakasz élővilágának összetételében olyan mennyiségi és minőségi eltolódások következnek be, amelyeket már mint biológiai változásokat érzékelünk. A hidrológiai jellegű változások közt első helyen a víz mozgási viszonyainak megváltozását ós ennek következményeit kell említenünk. Az eredet' állapothoz képest a folyó keresztszelvénye — a vízlépcsőhöz felülről közeledve — fokozatosan növekszik és az eredetinek sokszorosát is elér* Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem I. sz. Vízépítéstani Tanszék. heti. Ezzel együtt jár a vízsebesség csökkenése, amelynek jólismert és műszaki szempontból figyelemmel is kísért következménye a bordalékszállítás jellegének megváltozása, ami főleg a fokozott lerakodásban nyilvánul meg. A vízsebesség csökkenésének azonban messze kiható biológiai következményei is vannak. Ezek közül néhányat sorra veszünk. Az egyik ilyen változás megértéséhez tudnunk kell, hogy a folyókat halbiológiai szempontból négy ún. szinttájra szokás felosztani, amelyek felülről lefelé haladva, vezérfajaik alapján történt elnevezéssel, a következők : 1. pisztráng-szinttáj ; 2. pénzes-pér-szinttáj ; 3. márna-szinttáj ; 4. dévérkeszeg-szinttáj. Az egyes szinttájakat a vízsebesség, vízmélység, vízhozam bizonyos értékhatárai, továbbá a mederanyag bizonyos szemnagysága jellemzi, természetesen elmosódó átmenetekkel. így a márnaszinttájat, — amelyben a folyami vízerőművek zöme épül, — bőséges vízhozam, közepes sebesség és olyan mederanyag jellemzi, amely gyakorlatilag mozdulatlan, be nem iszapolódó kavicsból áll. Ez utóbbi szolgál ugyanis a márnának és hasonló környezeti igényű egyéb halaknak ikrázó helyül. A duzzasztás okozta iszaplerakodás azonban a mederfenék anyagát oly mértékben megváltoztathatja, hogy a duzzasztott folyószakasz alacsonyabb szinttájúvá, tehát esetünkben dévérkeszeg-szinttáj já alakulhat át. Ez viszont a halállomány összetételének és egyúttal minőségének gyökeres eltolódását eredményezheti. Amint Buxbaum [9] már 1896-ban, tíz évvel az első majnai duzzasztóművek megépülte után megállapította, erősen visszaaesett a márna és a paduc fogása és megnövekedett a dévérkeszegé. Ez utóbinak, mint vezérfajnak előtérbe jutása azóta a Majna egész csatornázott szakaszán magával hozta a csekélyebb értékű jászkeszeg, domolykó, vörösszárnyú koncér, pirosszemű kele és ezüstös bálin fokozottabb elszaporodását. A duzzasztott folyószakaszon azonban nemcsak azért észlelhető eltolódás a hal ászzsákmány összetételében, mert a megváltozott életkörülmények bizonyos halfajokat kiszorítanak s másoknak kedveznek. A víz mélységének és szélességének megnövekedése, a mederanyag és a vízinövényzet megváltozása meghiúsíthatja a sok évszázados tapasztalat nyomán kialakult és az egyes halfajok szokásaihoz idomult hagyományos halászati módok alkalmazását. Hasonlóképpen megnehezíti a halászatot az is, ha a duzzasztómű üzembehelyezése előtt az elárasztás alá kerülő terepet nem egye illetik el és nem irtják ki a partmenti erdők tuskóit. Ilyen hanyagság következtében váltak halászatilag hasznavehetetlenné nagy területek az Inn mentén [14],