Hidrológiai Közlöny 1961 (41. évfolyam)

2. szám - Varga Lajos: Az átitató (intersticiális) vizek és hidrobiológiai viszonyaik

Varga L.: Az átitató (intersticiális) vizek Hidrológiai Közlöny 1961. 2. sz. 133 ezért nem pusztul el teljesen. Ennek az élővilágnak tagjai azonban' aktivan és szigorúan elkerülik a nyílt vizet, ahová legföljebb passzívan juthatnak be, de ott hamarosan elpusztulnak. A Balaton pszammonjának moszatait Hortobágyi [4], állatvilágát Varga [11, 12] tanulmányozta. Tengerparti pszammonra vonatkozólag 1. Pennák [ 6], 2. A tavak partjain a hullámzás hatására elhalt növényi maradványok felaprózott részeiből törmelékturzások keletkeznek. Ezeket is átitató víz tölti ki s benne apró, sajátos vízi élőlények, növények és állatok tenyésznek. A Balaton törmelékturzásait Sebestyén Olga. [8], moszatjait és Ciliatáit Gellért J. és Tamás G. tanulmányozta [3]. 3. A tavak fenelcén levő, sokszor igen vastag üledéket, iszapot is átitató víz tölti ki. Ennek kémiai összetétele, C0

2- és 0

2- viszonyai, oldott szerves és szervetlen anyagai és ezek eredményeként élővilága (benthosz) is teljesen más, mint az iszap fölötti víztömegé. Az aerob, de főként anareob baktériumok bontása következtében metán, kénhidrogén keletkezik, amelyek az állatvilág életét megakadályozhatják. 4. A folyók, patakok homokos partjainak és fenekének átitató vizében is, amelyet Orghidan [5] hyporheikus biotopnak nevez, különleges állatvilág él. Alsóbbrendű rákok, örvényférgek, vízi atkák, igen sok rovarálca található itt. Az élővilág összetétele egészen más, mint a folyóvízé. A vízmozgás a folyók, patakok nyílt vízének áramló sodró hatásával ellentétben rendkívül lassú. Sajátos állatvilága képtelen volna a nyílt vízben élni. 5. A talaj a Föld szilárd kérgéből keletkezett igen vékony, nagy kiterjedésű réteg, amelybe rendszerint magasabbrendő növények gyökereznek és fejlődnek. Ezek termelik azt a roppant nagy menynyiségű szerves anyagot, amelyből az ember és a növényevő állatok táplálékukat nyerik. A talaj eredete, szerkezete, összetétele stb. szempontjából végtelenül változatos. Szemcséi, morzsái között főként a csapadékból származó átitató víz halmozódik fel, még pedig a talaj pórustérfogatának, illetőleg vízkapacitásának megfelelő mennyiségben. Ha „sok" a víz, akkor egy része a nehézségi erő hatására a mélyebb rétegek felé mozog az altalajvízhez. De a talaj üregecskéiben, pórusaiban felhalmozódó átitató víz jó részét a nehézségi erővel szemben kapilláris, adhéziós stb. erők kötik meg. Népszerűen mondva a talaj átitató vízét „szívó" hatások is tartják vissza. A vizet azonban a növények gyökerei is nagy erővel szívják. A gyökerek szívóhatása — amint ismeretes — ok atmoszféra s a szívóerőhatár általában 58 atmoszféra körüli. Ez az a szívóerő, amelyet a növények életbenmaradásuk esetén még maximálisan kifejteni képesek. Ezen érték felett a talaj fizikai tulajdonságaira jellemző vízmennyiség, a „holt víz" marad vissza a talajban. A csak néhány mikron nagyságú élőlények, baktériumok, mikroszkopikus gombák és protozoonok (főként az ostorosok) még ki tudják használni. A talaj átitató vize rendkívül fontos mind a talajba gyökerező növényvilág, mind a benne élő vízi (aquatilis) élővilág számára. Sókat old fel, sokszorta nagyobb a C0

2-tartalma, mint a levegőé, viszont ü

2-tartalma kevesebb. Benne baktériumok élnek, a jó termőtalaj egy grammjában néhány milliárdnyi tömegben. Sok a mikroszkopikus gomba, főként sugár gombák (Actinom.yceták), melyek mind a talajba jutott elhalt szerves anyagokat bontják el vízzé, széndioxiddá, ammóniává stb., amiket ismét a növények hasznosítanak. Ok végzik a humuszképzés jórészét is. A vízi állatvilág tagjai a protozoonok, amelyeknek száma 1 g termőtalajban 100 000 egyed is lehet. Melletük Nematodák, Rotatoriák élnek s ezek is vízi élőlények. Ez a biocönózis nagyon hasonlít a szennyezett vizek mezoszaprób élővilágához [Varga 13|. A talaj termékenysége, termőereje a benne levő humusztartalom mellett az átitató víz mennyiségétől és élővilágától (edafon) függ. Végeredményben tehát ez is limnológiai kérdés. 6. Az erdők talajának felszínére hazai viszonyaink között évente és hektáronként 2000—4000 kg lomb hull. Ez az avartakaró elhalt növényi maradványokból áll és népes állatvilág rágja, zíizza, őrli, szívja táplálkozása közben. A felvett táplálékot áthajtja bélcsatornáján s mivel az anyagot csak csekély hatásfokkal tudja hasznosítani, igen sok ürüléket rak le. Ezt ismét más állatok és baktériumok, gombák bontják tovább. Az avartakarót csapadékvíz, hólé itatja át, melyet ismét kapilláris, adhéziós erők tartanak vissza. Ez az átitató víz is kiválóan alkalmas vízi élőlények számára. Baktériumok, gombák mellett protozoonok tömegei, fonálférgek, kerekesférgek, medveállatkák élnek meg benne s részt vesznek az avartakaró végleges elbontásában és humifikálásában. Ennek az átitató víznek is sajátos fizikai és kémiai viszonyai vannak. Ez juttatja a tápanyagokat az erdők talajába is, aminek hatásaként az erdő évezredek folyamán fenn tudta és tudja tartani önmagát az ember beavatkozása nélkül [Varga 16], 7. A trágyahalmokban, komposztrakásokban szintén nagyon sok elhalt szerves növényi maradvány van együtt. Ha főként a külső, levegővel bensőbben érintkező felületüket esővíz, hólé itatja át, abban ismét nagytömegű baktériumot, mikroszkopikus gombát, protozoonokat, fonálférgeket, kerekesférgeket találunk. Ez az életközösség már erősen mező- és poliszaprób jelleget mutat. Kevés faj van együtt, de azok rendszerint nagy egyedszámban jelentkeznek [Varga 14], 8. A mohapárnák vízi élővilága már régóta ismert. Erdei fatörzseken, sziklákon, a talaj felszínén, ereszcsatornákban sokszor nagyobb kiterjedésű mohapárnák halmozódnak fel. amelyeket csapadékvíz itat át. Ebben az átitató vízben, amely sokáig megmaradhat, az előzőkben már említett vízi biocönózis él : balctérnimok, protozoonok, fonálférgek, kerekesférgek és medveállatkák. Ezeknek igen jellegzetes fajai élnek a rendszerint savanyú (pH = 4 körül) átitató vizű Sphagnum-1ápokbaii. A mohapárnák növénykéinek levélzete között ásványi szemcsék, elhalt növényi maradványok halmozódnak fel és szolgálnak táplálékul az ott élő biocönózis tagjainak [$oós A., 9], A mohapárnákhoz hasonlóak a kisebb-