Hidrológiai Közlöny 1960 (40. évfolyam)
4. szám - Babos Zoltán: A Felső-Szinva vízgyűjtőjének vízrajza
Babos Z.: A Felső-Szinva vízgyűjtőjének vízrajza Hidrológiai Közlöny 1960. 4. sz. 259 3. táblázat Legnagyobb 24 órás csapadék, mm Mérőhely I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. Mérőhely I. II. hónap Bánkút (Hirmiskút) 32 47 39 64 91 92 74 57 63 56 56 Jávorkút 82 59 81 71 64 58 67 Szentlélek 42 45 84 64 83 50 61 62 Garadna 31 35 99 80 62 59 58 57 Lillafüred 35 35 53 43 01 94 94 95 60 56 60 64 Hollóstető 51 50 48 150 64 42 55 52 62 Répáshuta 113 42 79 57 2. A vízrendszer ismertetése E kis vízrendszer főere a Szinva, amely Lillafüredtől délre, a közvetlen vízgyűjtője derekában fakadó forráscsoportból ered, majd északi irányban folyva éri el Hámor községet, ahol felveszi az Anna-források vizével is egyesült Garadna patakot. Völgyének esése Lillafüredtől a forrásokig 14— 4(i%o, majd feljebb a Lusta-völgyben 95—100%o-re növekedik, a legfelső fennsíki szakaszon azonban mindössze 8% 0-re mérséklődik. Vizének eredeti természetes levonulási útját a hámori völgyzárógát építésekor megváltoztatták úgy, hogy átlagos vízhozamait bevezették az új gát felett kialakult Hámori-tóba, nagyvizei pedig a völgyet szegélyező keleti hegyoldal lábánál keletkezett nagy vízesésen át buktak le a hámori völgyfenéki medencébe. Ezt az állapotot rendezte az 1905-ben kiadott vízhasználati engedélyokirat, amely a Felső-Szinván egy 2x1,40 m nyílású duzzasztót, a bal parton pedig egy 1,12 X 0,66 m nyílású vízkivételi zsilipet engedélyezett. Utóbbitól vezetett a tóig a nyílt vízvezető meder. Ezt az állapotot a Palota szálló építésekor (1927—30) megszüntették és ehelyett egy mindössze 0,30 m 0 beton csővezetéket építettek, amelynek duzzasztó és vízkivételi zsilipé mintegy 30 m-re van a kisvasúti hidak felett. Ez a csővezeték a régi állapottal szemben csak egészen kismértékű víztáplálásra nyújtott módot, sőt utóbb még ezt is mérsékelték azáltal, hogy ebből a csővezetékből ágaztatták ki a park strandfürdőjének a tápláló csatornáját. Eszerint ma a Szinvából a Hámori-tóba gyakorlatilag nem ömlik át víz. A Garadna-patalc az Omassán fakadó forrásokból ered. Kelet felé folyva a közvetlenül összegyűjtött felszíni csapadékvizeken kívül 14 állandó forrás (Garadna főforrás és alsó forrás, Csikorgóvölgyi-, Szentléleki-, Sebesvíz- és Margit-források stb.), valamint 11 időszakos forrás vízét szállítja a Hámori-tóba, majd ennek völgyzárógátját el hagyva, felveszi még a lillafüredi Anna-források vizét is, és Hámor község belterületén torkollik a Szinvába. Völgyének esése a Hámori-tótól ómassai eredetéig 19—125 o/ 0 0, tovább ismét mérsékeltebbé válik, majd a Száraz-völgyben 50°/ o o-ről a bánkúti vízválasztóig fokozatosan 115 0/oo-re növekedik. A Garadna alsó szakaszának a mai Hámoritó által elfoglalt völgyrészlete a nagyobbik keleti felén dolomitba, nyugati részén viszont agyagpalákba ágyazódott. Ezek az alsótriász-kori kőzetek rossz vízvezetők, illetve vízzárók. A dolomit rétegek felszíne egyrészt északról dél felé lejt 30— 35° szög alatt, másrészt hosszirányban Hámor felé mintegy 1,7% esésű. A mai Palota szálló környezetében összetalálkozó Garadna—Szinvavölgyek szögletébe a Dolka-hegy felől keskeny dolomitfok nyúlik be, melynek a Szt. István-hegy lábánál fekvő legalacsonyabb pontja kb. 260 m A. f. szint körül lehet, és innen továbblejt Hámor felé. Eszerint a Garadna őse a Szt. István-liegy lábához simulva vonult le ós egyesült a Szinvával, a mai Palota szálló déli oldala táján. Később a pleisztocénben a Szinva völgyében a forrásvidék felől hatalmas mésztufakúp tolódott lassan előre, mely a Garadnavölgy száját elérve, fokozatosan elzárta ennek kijáratát, a Garadna medrét pedig egyre északabbra szorította. Ezáltal a patak az említett benyúló dolomit ók peremén, való átbukásra kényszerült. A dolomitfoknak és a mésztufakúp meredek falának éles összemetsződése a fúrási eredményekből következtetve a Hámori-tó északi sarkától a Palota szálló felé mintegy 20 m-re fekhet, 277 m körüli magasságban. Az emberi beavatkozás előtt tehát ez volt a Garadna természetes hámori vízesésének a peremmagassága. Az ősi Garadna eredeti lefolyásának említett lassú elzáródásával és észak felé való áthelyeződésével a természetes mésztufa völgyzáró retesz mögött egyre mélyülő medence keletkezett, amelyet a Garadna egymásra halmozódott hordaléka a dolomitfokon való át bukás magasságának megfelelő szint környezetéig folyamatosan feltöltött. Eszerint a Hámori-tó medencéjének feneke az emberi beavatkozás előtt a dolomitfok előterében 276—277 m magasságban fekhetett, szemben a ma észlelhető 282—283 m magassággal. Ezt a természetes állapotot változtatták meg alapvetően 150 évvel ezelőtt azzal, hogy a Dolkahegy dolomitfala és a mai Palota szálló alatti mésztufakúp közé, a dolomitfok gerincére beépítették a mintegy 50 m hosszú hámori völgyzárógátat. Hazánk legöregebb és még ma is üzemelő nagy víztárolója, a Hámori-tó, Egyedi János közleménye szerint egy 1772—79. évekből származó erdészeti térképen még nincs feltüntetve. Ekkor még a Garadna és Szinva egyesült vizét facsatornákon vezették a hámori üzem felhasználási helyére. Valószínűleg az ismétlődő vízhiány késztette az üzemet a völgyzárógát és víztároló megépítésére. Ennek munkálatai irodalmi adatok szerint 1810-ben kezdődtek és a műhöz tartozó táró boltozatán is olvasható évszám szerint 1812ben fejeződtek be. Igazolja ezt Egyedi említett közleménye is, mert eszerint a szentléleki erdőgazdaság 1815. évi üzemi térképén a Hámori-tó 18 kat. hold 720 n.öl kiterjedéssel már szerepel. A völgyzárógát eredeti alakjáról és anyagáról megbízható adatok hiányában megoszlók a vélemények. Valószínűnek látszik, hogy eredetileg földgát volt, melyet sövényfonással erősítettek és védtek. Ezt valószínűsíti az a tény, hogy az alig megépített gát 1813. december 17-én átszakadt. A gátszakadás körülményei és méretei szerencsések lehettek, mert egykorú hatósági feljegyzés szerint Miskolcon túlzott híreket terjesztőket hatósági eljárás alá kellett vonni. Nyilvánvaló tehát, hogy a városban nem volt feltűnőbben érezhető a szakadás okozta árhullám hatása. Ezt az esetet követően építhették át a gátat állékonyabb szerkezettel, kőfalazatból, 292,0 mA. f. körüli koronamagassággal, tehát a mintegy 8 m koronaszélességű gát az alapul szolgáló dolomitgerinc felett átlagosan 12—14 m magas lehetett. A gátszelvény legmélyebb pontján a tó felől vaszsilippel ellátott fenékkiürítő csatornát építettek ugyancsak kőfalazatból, melynek 1,20x2,0 majd 1,55x2,50 m keresztmetszete felül íves kialakítású. A mű árapasztó-túlfolyója a tó
