Hidrológiai Közlöny 1960 (40. évfolyam)

2. szám - Mazalán Pál

HIDROLOGIAI KÖZLÖNY 40. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 89—17G oldal Budapest. 1960. április 1959. december 3-án költözött el körünkből. Hatvannyolc küzdelmes év súlyával a vállain, a kutatási problémáktól állandóan ösztönözve, míg gyógyíthatatlan betegsége kérlelhetetlenül elvitte közülünk. 1891. május 29-én a szepesmegyei Iglón született. Középiskoláit Lőcsén és Iglón végezte, míg bányamérnöki képesítését Selmecbányán szerezte meg. Átlagon felüli tudása, szorgalma és igen fejlett társas érzése, segítőkészsége, kedélyessége, optimista életfelfogása és szerénysége, messzemenően kiemelte évfolyamtársai közül. Az átlagos tudást jóval meghaladó szakmai érdeklődési köre, már akkor engedte sejtetni, hogy a kutatások kiváló művelője lesz. Közvetlenül főiskolai tanulmányainak befejezése után, fő érdeklődési körének megfelelően, az erdélyi földgázmezőkön végzett torziós ingaméréseket, majd irányította az alföldi ilyenirányú kutatásokat. 1920-ban már a Nagykanizsa környéki olajkutatásoknál találjuk, ahol vezette azt a budafapusztai kutatófúrást, amely az első adatokat szolgáltatta a lispei olajmező sikeres telepítéséhez. Rátermettsége és kimagasló szaktudása alapján a Déli Tengeri Szigetvilág olajfúrásait vezeti, magyar ember létére, ,,field-manager"-i minőségben. Később szakértőként dolgozik, majd a jávai, sumatrai, valamint a Niigata és Skita japán olajterületen folytatja tanulmányait. Röviddel ezután a kaliforniai, texasi és oklahomai olajterületeken tanulmányozza a mélyfúrási eszközök és berendezések gyártását. Több éves külföldi tartózkodásának ideje alatt érlelődött meg benne az a gondolat, hogy hazai kutatások előbbrevitele céljára kell hasznosítani gazdag tapasztalatait. 1927—1931 között számos ivó- és iparivíz kutat és bányászati mélyépítési munkát végzett. Érezte és tudta, hogy hézagpótló a magyar kutatásoknál a hazai előállítású fúrószerszám, megteremtette a hazai mélyfúróipari eszközök gyártásának alapját. A második világháború alatt a már felfejlődött hazai olajkutató és termelő ipar eszközeit javarészt az ő tulajdonát képező gyár állította elő, míg a felszabadulás utáni időben a Malinovszky-hadsereg részére frontrendelések munkáit végezte. Az államosítás után, mint szakértő működött a Mélyfúró Berendezések Gyárában, majd a Bányászati Kutató Intézet osztályvezetője lett. A mélyfúrási és mélyépítési széleskörű gyakorlata, kimagasló elméleti képzettsége mellett tanúskodnak újításai, találmányai és számos előadása. Munkatársait tanítja és neveli. 1938 óta megszakítás nélkül előadója volt a budapesti Műegyetemen a ,,Mélyfúrású kutak" című tárgynak. Magasszín vonalú, de könnyen érthető előadásai a legkedveltebb előadások közé tartoztak. MAZALÁN PÁL 1891—1959 Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület és a Magyar Hidrológiai Társaság életében alig volt olyan társadalmi megmozdulás, amelynek élén ott ne láttuk volna tevékeny alakját. Mazalán Pál nemcsak a bányászok és vízimérnökök társadalmi életének volt vezéralakja, hanem a tudomány terén is értékes munkásságot fejtett ki és a tudománynak haláláig hűséges és fáradhatatlan ápolója maradt. Á Műegyetemen kifejtett oktatói tevékenysége, a Bányászati Kutató Intézetben végzett elmélyülést követelő munkája és szervező készsége oly eredményekkel gazdagította a műszaki és földtani tudományt, amelyek méltán állítanak emléket, mint a tudomány művelőjének is. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Hidrológiai Főbizottságának. Számos szabadalma, újítása, nemcsak hazai viszonylatban, hanem külföldön is ismertté tették nevét. Tudásának és érdemeinek elismeréséül a Magyar Tudományos Akadémia a műszaki tudományok kandidátusi címmel ismerte el kiváló képességeit és munkásságát. Mint a Bányászati Kutató Intézet olajosztályának vezetője, tanúságot tett akaraterejéről és csüggedhetetlen meggyőződéséről, hogy kell a hazai kőolaj bányászatot fejleszteni. Munkássága nagyban hozzájárult kőolaj bányászatunk rohamos fejlődéséhez és ilyen irányú munkásságának elismeréséül részesült a Szocialista Munkáért Érdemérem kitüntetésben. Életének alkonyán a mélységi vizek vonatkozásában és a Magyar Hidrológiai Társaságban kifejtett munkásságát és fáradozását örökítette meg a Bogdánffy-aranyéremmel történt kitüntetése. Türelemmel viselte betegségét. A fizikailag elfáradt test szellemi frisseségét az utolsó napokig megtartotta és szinte csodálattal kellett néznünk azt a küzdelmet, amelyet az élet és a gyilkos kór néhány hónapon keresztül folytatott, míg végülis a test erőtlennek bizonyult és a nagy tervekkel foglalkozó agy és nemes szív megszűnt működni. 1959. december 9-én kísértük utolsó útjára a budapesti Farkasréti temetőben. Fájdalmasan vettünk Tőle búcsút, a jószívű főnöktől, a páratlan szorgalmú tisztviselőtől, a szó szoros értelmében nemes gondolkodású és hivatását szerető szakembertől, az önzetlen jóbaráttól, akinek mindene volt a kötelességtudás, a munka és a becsület, akinek szíves, közvetlen modora, kedves mosolya mindenkit lebilincselt. Távozása ugyanúgy mint élete, szerény ós csendes volt. Bányamérnöki, mélyépítési és kutatási szakmánk egyik kiválóságát vesztettük el vele. E néhány sor emlékeztetni kíván arra a bányamérnökre, aki a hazai földtani kutatás, a föld kincseinek feltárása érdekében oly sok maradandót alkotott és aki végül is visszatért arra a területre, a földbe, amely egész életén keresztül annyi-annyi örömet, most pedig örök nyugalmat és pihenést biztosít számára.