Hidrológiai Közlöny 1960 (40. évfolyam)

6. szám - Cziráky József: A hazai termális vizek

Hidrológiai Közlöny 1960. 5. sz. 4^7 BALNEOLOGIA A hazai termális vizek* DB. C Z I E Á K Y JÓZSEF Országos Balneológiai Kutató Intézet, Budapest A balneológiai. szakirodalom [1] európai viszonylatban termális víznek a tartósan 20 C° feletti hőmérsékletű forrásvizet nevezi. A „forrás" szó itt a természetes és mesterséges vízfeltárások összességét jelenti. Hazai vonatkozásban célszerű a forrásokat és a fúrt kutakat különválasztani úgy, hogy a vízhőmérséklet alsó határa forrásoknál 20 C°, fúrt kutaknál pedig 25 C° legyen. Ez a szétválasztás azzal indokolható, hogy hazánkban nagyon sok olyan 20—25 C° hőmérsékletű, ivóvízellátást biztosító artézi kút van, melynek balneológiai jelentősége csekély. Viszont a 20 C°-nál magasabb hőmérsékletű források, forrástavak vizét sok helyen (Kács, Tata, Dunaalmás, Diósgyőr—Tapolca stb.) használják fel nyáron fürdésre, és ha a források környékén fúrt kutat létesítünk, leggyakrabban 25 C°-nál magasabb hőfokú vizet nyerünk. A vizek Papp Szilárd-féle [2] hőmérséklet beosztása : /. Hideg források 20 C° alatti hőmérséklettel. 2. Hűvös vagy szubtermális források 20—25 C° közötti hőmérséklettel. 3. Langyos vagy hipoterrnális források 25—32 C° közötti hőmérséklettel. 4. Meleg vagy homöotermális források 32—40 C° közötti hőmérséklettel. 5. Forró vagy hipertermális források 40 C° fölötti hőmérséklettel. A termális vizek nemcsak hőmérsékletük, hanem kémiai összetételük alapján is az ásvány-, illetve gyógyvizek közé tartoznak. A termális víz kémiai összetétele attól függ, hogy milyen kőzetekkel érintkezett a földben. A vizek Papp Szilárd-féle kémiai beosztása : 1. Egyszerű termális, 2. Egyszerű szénsavas (savanyú), 3. Alkálihidrogénkarbonátos (alkálikus), 4. Kalcium-magnéziumhidrogénkarbonátos (földesmeszes), 5. Kloridos (konyhasós), 6. Szulfátos (keserű), 7. Vasas, 8. Kénes, 9, Jódos, brómos és végül 10. Radioaktív vizek. A fenti beosztást alkalmaztuk a később, tájegységek szerint közölt táblázatok víztípus-rovatában. A tíz főcsoportból hét fordul elő a hazai termális vizeknél. Az Országos Közegészségügyi Intézet adatai szerint [2] a 25 C°-on felüli vízhőmérsékletű artézi kutak száma legalább 196, s az Országos Balneológiai Kutató Intézet Hidrogeológiai Osztályának nyilvántartása alapján ezek közül legalább 92 artézi kút vize kémiailag ismeretlen. A hazai termális vizek tájegységek szerinti ismertetésénél csak azok a jelenleg hozzáférhető vizek szerepelnek, amelyeknek a kémiai összetételét ismerjük, és így a fenti csoportok egyikébe besorolhatjuk. A táblázatokban a hosszabb üzemeltetés * A Magyar Hidrológiai Társaság Limnolőgiai Szakosztályának 1959. nov. 20-án tartott ülésen elhangzott előadás. során észlelt vízhozam és vízhőfokmérési eredményeket tüntettük fel. Az artézi kutak műszaki és geológiai adatainak összeállításához Bélteky Lajos, Schmidt E. Róbert és Tomor János, az ásvány- és gyógyforrásokéhoz pedig Papp Ferenc nyújtott segítséget. Hazánk területén régi hévforrás nyomokat az eddigi vizsgálatok nyomán [3] 94 helyen találunk. Ezekre jellemző a kovásodás, aragonit és kalcit kiválás, fluorit, barit, zeolit képződés és ércesedés. Különösen a Dunántúli Középhegység, a Budai hegység és az Északkeleti Peremhegység területén találunk számos hévforrásnyomot. A jelenleg felhasználásra kerülő termális vizek nagyrésze a rétegvizek csoportjába tartozik, és artézi kutakkal tárjuk fel. A termális karsztvíz olyan mélyre jutott a Föld belsejébe, hogy a hideg csapadékvíz felmelegedett és oldott ásványi sótartalma miatt üdítő, illetve gyógyító hatású. A mélységi eredetű termális vizek (juvenilis víz, dehidratizációs víz) mennyiségéről még hozzávetőleges számszerű adatunk sincs, egyesek még a juvenilis víz létezését is tagadják. A mélységi eredetű vizek közé sorolhatjuk a régi tengerek jódos, brómos és sós fosszilis termális vizét is. Az említett termális vízféleségek gyakran keveredve jutnak a felszínre. A legújabb geomechanikai, nagytektonikai és hidrogeológiai ismereteink alapján [4] megdőlt az a régebbi felfogás, mely szerint a termális vizet adó mezozoós képződmények az Alföld egész területén összefüggő összletet alkotnának a mélyben. Az új alaphegységtérképen a vizet adó mezozoósés vizet záró palezoós kőzetösszletek négy sávban húzódnak DNy—ÉK-i irányban. Termális karsztvizet csak a mezozoós kratoszinklinálisokból remélhetünk. Közép- és szigethegységeink szerkezeti kialakulásának geomechanikai alapjait vizsgálva kitűnt [5], hogy a krétakori hegységképző erők által igénybevett közbülső tömegekben DNy— ÉK-i hosszirányú, és ÉNy—DK-i harántirányú, diszjunktiv törési rendszerek keletkeztek. Termális karsztforrásaink az ÉNy—DK-i csapásirányú haránttörések mentén fakadnak. Közép- és szigethegységeink területén a legmelegebb termális források a hegységek két végén fordulnak elő. A jelenlegi legforróbb (70 C° feletti) hozzáférhető termális vizeink nagyrésze a Nagyalföld mélyfúrású kútjaiból jut a felszínre (1. táblázat) : A vízhőmérsékletet a szerző a mélyfúrású kutak kútfejénél 0,1 C° pontosságú higanyos bothőmérővel mérte. A hipertermális vizű artézi kutak vízhőfok-ingadozása a vízhozam-ingadozással függ össze, ezt pedig a kútfejben képződött sólerakodás befolyásolja. A levegő hőfokától a mélyfúrású kutak vizének hőfoka csak kismértékben függ, ellentétben a termális vizű karsztforrásokkal.