Hidrológiai Közlöny 1960 (40. évfolyam)
5. szám - Szabó L.: Vízszintes lecsapoló elemek távolságának meghatározása
3C)3 Hidrológiai Közlöny 1960. 5. sz. Vízszintes lecsapoló elemek távolságának meghatározása* SZABÓ LÁSZLÓ, a műszaki tudományok kandidátusa, Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat, Budapest Bevezetés A talajnak illetve valamely létesítménynek a víztelenítésére és egyben levegőztetésére szolgáló vezetékeket lecsapoló rendszereknek nevezzük. Ezek a rendszerek lecsapoló elemekből (kutak, árkok, talajcsövek stb.), továbbá gyűjtő- és szállítóvezetékekből tevődnek össze. A lecsapoló rendszerek 1. helyi (munkagödrök, épületalapok, gáttestek stb.), 2. vonalas (árkok, utak és töltések szivárgói stb.) és 3. területi (szántók, rétek, repülőterek stb.) víztelenítés feladatával épülhetnek. Az első két esetben a lecsapoló elemek távolságát elsősorban a főlétesítmény (épület, út, vasút stb.) rendeltetése és méretei határozzák meg. Ezzel magyarázható, hogy az irodalomban ezekre az esetekre inkább csak szempontok, mint egyenletek vagy utasítások találhatók (pl. [3] és [12]). Ilyen rendeltetésű lecsapoló elemek távolságának meghatározása tehát általában egyedi feladatnak tekinthető. Ezen feladatcsoport sokrétű kérdéseivel jelen tanulmány keretében nem foglalkozom. A területi víztelenítés megoldási változatait dr. Németh Endre professzor nyomán — az 1. táblázat mutatja be. A függőleges lecsapoló elemekként szereplő különböző rendszerű kutak távolságának meghatározása ma már elméletileg többé-kevésbé tisztázott kérdés [4]. Ezért a kutak távolságának vizsgálatát nem tekintem feladatomnak. A közel vízszintes felszíni és földalatti lecsapoló elemek 2 távközét elsősorban a talaj vízföldtani *Az FTI 1958. évi újítási versenyfeladatára benyújtott pályamű nyomán készült tanulmány. 2A vízszintes földalatti lecsapoló elemeket röviden dréneknek nevezik (pl. az MSZ 15212-52R jelű szabvány 1.3 pontja). Ennek az idegen hangzású szónak az általános használatát nem tartom szerencsésnek. Itt kell megemlítenem a „talajcső", „alagcső" és ,,szivárgó" megnevezés-változatok kérdését is. Mindhárom megnevezés azonos fogalmat, porózus égetett agyagcső-vezetéket jelent. A gyakorlatban talajcsőnek vagy alagcsőnek a mezőgazdasági céllal, szivárgónak pedig az építmények térségének víztelenítése ill. szárítása érdekében létesített földalatti csővezetékeket (lecsapoló elemeket) nevezzük. A három változat közül a ,,talajcső" megnevezést találom a legkifejezőbbnek és az égetett agyagcsövekre vonatkozóan általános használatát javasolom. A ,,szivárgó" kifejezést viszont a kavicsból, szórt kőből, téglából, rőzséből és nádból készült lecsapoló elemek gyűjtőfogalmának jelölésére ajánlom, mert az előző vezetékekben a víz nem áramolni, hanem csak szivárogni tud. Tekintettel arra, hogy a kőből és a téglából csőszerűén kiképzett vezetékeket „kőből" ill. „téglából rakott talajcsöveknek" nevezhetjük, az előző javaslat elfogadása esetén a kiküszöbölendőnek tartott ,,drén" megnevezés csupán a „vakond-drén" szónál maradna meg. 1. táblázat A területi víztelenítés megoldási változatai Taöji. 7. Bapuanmbi ocyiijeHUfi meppumopuu Table 1. Altemative layouts oj drainage systems A lecsapoló elemek iránya / // X\ függőleges (közel) vízszintes (különböző rendszerű kutak) ^/X^ / \ felszíni elemek földalatti elemek (árkok, csatornák) (anyaguk szerint) porózus cső kő tégla kavics rőzse nád fa vakond-drén talajcső szivárgó sajátságai és a lecsapoló elemek kivitelezési adatai szabják meg. Ezért távolságuk meghatározása általánosítható hidrodinamikai feladat. Ezenkívül a vízszintes felszíni és a földalatti lecsapoló elemek távközének megállapítása — a lecsapolódás fizikai jelenségének hasonlósága miatt — gyakorlatilag azonos feladatnak is tekinthető. Az előzők miatt a vízszintes lecsapoló elemek egymástól számított távolságának kérdését indokolt részletesebben is megvizsgálni. Bár a vizsgálat során a kérdéssel általánosságban foglalkozom, mégis a földalatti lecsapoló elemek szempontjait helyezem előtérbe, mert a területi víztelenítés korszerű kivitelezéséhez (repülőterek építéséhez, a szocialista mezőgazdaság nagyüzemi tábláinak kialakításához stb.) ez a megoldási mód a legmegfelelőbb. A vízszintes lecsapoló eleinek meghatározására szolgáló összefüggések és alkalmazhatóságuk bírálata A vízszintes lecsapoló elemek távolságának meghatározásával a hazai műszaki irodalomban először Sajó Elemér [15] foglalkozott. Tanulmányában Breitenbachvsxj hivatkozott, aki már mintegy fél évszázaddal ezelőtt megállapította, hogy a talaj csövek távolsága döntően a talaj összetételétől, illetve fizikai tulajdonságaitól függ. A talajmechanika akkor még ismeretlen tudomány volt. így különösen érthető Sajónak a kérdés tisztázatlanságával kapcsolatos megállapítása: ,,. . . eddig még nincs egységes alap, amely szerint a különböző talajokat megvizsgálni, egymással összehasonlítani és osztályozni lehetne." Az akkoriban újdonságnak számító, elsősorban a talaj kötöttségétől befolyásolt Mitscherlich-féle maximális higroszkóposság (Hy) alkalmazásától várták a kérdés megoldását. Csakhamar bebizonyosodott, hogy ennek a talaj jellemzőnek az ismeretével sem juthatunk megbízhatóbb eredményekhez. A számításhoz tudományos alapit és bizonyos talajtípusoknál a gyakorlatban is bevált összefüggést először a cseh Kopeczky [8] adott.
