Hidrológiai Közlöny 1960 (40. évfolyam)
5. szám - Károlyi Z.: Zátonyvándorlás és gázlóalakulás – különös tekintettel a magyar Felső-Dunára
352 Hidrológiai Közlöny 1960. 5. sz. Károlyi Z.: Zátony vándorlás és gázlóalakulás ségbe, de a gerincet nem bontja meg. Az ilyen gázlókat legtöbbnyire csak kotrással lehet megjavítani. A Felső-Dunán gyakori az ilyen rossz gázló. Az 1951 utáni években Kisbodak és Nagybaj cs közelében jelentkeztek ilyenek, amelyeket csak nagy költséggel és erőfeszítéssel sikerült megjavítani. Különösen jól megfigyelhető ez a gázlótípus a Rába középső szakaszának vándorló zátonyai közt. Itt kisvízkor a gerincen a bokáig érő víz a durva kavicsok között nagy sebességgel folyik. Ugyanez a gázlótípus megtalálható a Sajón, Hernádon, vagy egyéb kisebb vízfolyáson is. Az ilyen gázlótípus a vándorló zátonyok vagy a vándorló medrek zátonyainak a jellegzetessége. Stabil zátonyok között a küszöb mélyebb, és mivel nincs hosszan lenyúló zátonyfarok, a keresztfolyás nem jelentős. Látszólag ellene mond ennek a megállapításnak a Dunán a garamkövesdi gázló, ahol ugyanolyan ferde gerinc alakult ki, mint a vándorló zátonyok esetében, pedig itt a zátonyok stabilak. Ez esetben azonban a Garam nagyon durva hordaléka okozza a rossz gázlóképződést, mert a Duna elragadó ereje már nem elegendő a durva hordalék továbbítására. A hazai megfigyelések alapján tehát megállapítható, hogy az ún. rossz gázló a vándorló zátonyok jellegzetessége, helyben maradó zátonyok esetén a gázló csészeszelvényű és általában elégséges mélységű. Űgy érezzük, hogy a jelenleg rendelkezésünkre álló hazai megfigyelések ennek a megállapításnak meggyőző bizonyítására még nem elegendők. Tekintsük át ezért az idevonatkozó külföldi szakirodalmat is. 3. A szakirodalom vázlatos ismertetése Megállapítható, hogy zátonyvándorlás egyformán lehetséges akár durva kavics, akár finom • hordalék borítja a medret ; ugyanakkor vannak olyan folyószakaszok, amelyeken a viszonyok látszólag azonosak a mozgómedrűével, a zátonyok mégis helyben maradnak. Pl. az Inn folyón Kiefersfelden és Reisach között a zátonyok 10 km-en nem mozognak, pedig 7 km hosszon a szakasz majdnem egyenes vonalozású [2]. Heves a zátonyvándorlás a homokot szállító Visztulán, ahol egy év alatt az ellenkező oldalakon találjuk meg a zátonyokat, és három évenként a mederalakulás képe általában megismétlődik. Fig. 6. Development of bars on the Rhine River A vándorlás sebessége 310—690 m évenként, és az egyes szelvényeken áthaladó évi hordaléktömeg 150 000 m 3-rfe tehető. Hasonló a helyzet az Elba és az Odera síkvidéki szakaszain is [2]. A Rajna Sondersheim—Strassbourg közötti szakaszán is erős zátonyvándorlást észleltek. Itt évenként 4—500 métert haladtak a zátonyok, de árvízkor mértek 24 óra alatti 25—30 m-es haladást is. A zátonymozgás a tengerparti hullámbarázdák (dünék) mozgásához hasonlít. Árvízkor a zátony tetején a hordalékmozgás itt is réteges, ami hirtelen apadáskor lépcsőszerűen megszűnik. A rétegvastagság 30—40 cm-t is elérhet. A rajnai zátonyok sem simultak legtöbbnyire a parthoz, hanem a zátony és a part között hosszanti csatorna maradt (6. ábra). A vándorló szakasz az eséstörésig tartott, innen lefelé haladva a zátonyok fokozatosan feloldódtak, eltűntek [3]. A Rajnán halszálkaszerű sűrű sarkantyúzással sikerült a zátonyvándorlást megállítani. A Rajnán lejátszódott zátonyvándorlás megszüntetésének lehetőségeit laboratóriumi kísérletekkel is kutatták. Ezek során megfigyelték, hogy az ismert zátonymozgáson kívül másodlagos, kisebb zátonyok is vándorolnak, amelyek gyorsabban haladnak, semhogy szint- vagy mélységvonalas felvételek alapján ki lehetne mutatni őket. Hirtelen apadáskor azonban nem tudnak kisimulni, és átmeneti akadályokat képezhetnek. [Legújabban a Felső-Dunán is észleltek visszhangos mélységmérővel (echograf) a meder fenekén gyorsan lefelé mozgó kavicsdünéket, amelyeknek beható vizsgálata most folyik.] Megállapították azt is, hogy éles S alakú kanyarban azonos esés mellett a hordalékszállítás az egyenes szakaszénak csupán 75%-a. Ezt tartják a kanyarokban való zátonyelakadás okának [4], ill. magyarázatának. Az Elba torkolatához közeleső szakaszon, az árapály hatásának felső határa közelében, szintén jelentékeny, évi 4—500 m-es sebességgel vándorolnak a homokzátonyok. A zátonyok köbtartalmának megméréséből megállapították, hogy az egyes szelvényeken átvonuló hordalék mennyisége évi 630 000 m^ [5], A német folyók enyhén ívelő, sokszor egyenes szakaszain a kétoldali sarkantyúk ellenére is erőteljes zátonyvándorlást tapasztalnak. Ezek a szakirodalomban a zátonyvándorlással kapcsolatban található, bennünket érdeklő megállapítások. De lássuk, mit találunk a gázlóalakulásról: Engels [2] laboratóriumi kísérletek alapján megállapította, hogy árvízkor magas gázlóküszöbök keletkeznek, amelyeket a kisvizek fokozatosan áttörnek és mélyítenek. Ha kisebb a hordalékhozam, a gázló árvízi feltöltődése mérséklődik, és a küszöbön átfolyó (átbukó) víz esése is kisebbé válik. A természetben is megfigyelte, hogy ahol a meder nem változó, ott a gázlómélységek csaknem megkétszereződnek. Lüders szerint [6] az álló zátonyok között a gázlókban nincs keresztfolyás, viszont vándorló zátonyok között ő is megfigyelte az azokat összekötő ferde küszöböket. Hensen [5] is megállapítja, hogy a fix zátonyok közötti gázlók mélyebbek.
