Hidrológiai Közlöny 1959 (39. évfolyam)

1. szám - Rónai András: Adatok a folyók üledékképző munkájának ismeretéhez

Rónai A.: Adatok a folyók üledékképző munkájának ismeretéhez Hidrológiai Közlöny 1959. 1. sz. 3 1. kép. Változó munkaképességű folyó üledéklerakása. Kavicszsinóros, réteges folyóvízi homoklerakódás Tiszacsegén 0omo 7. OmAOMcenue HOHOCOB penu, u3Mewiwii)eücH paőomocnocűöHOcmu. CAOUcmoe aAAweuaAbnoe omAOMcemie necna y Tuccaieee c noAocaMU epaeua Bild. 1. Geschiebeablagerung eines Flusses mit veranderlicher Schleppkraft. Geschichtete Flusssandablagerung mit Kiesfaden bei Tiszacsege területén néhány száz métertől 3—4000 m-ig változik. A pannon üledékek elegyengettek minden domborzati különbséget. A kéregmozgások azonban a pannóniai és pleisztocén korban sem szűntek meg s valószínűleg a tengerfenék szárazra kerülése is helyenkint kiemelkedések formájában ment végbe. A pannon tengerfenék nem egységes teknőként került szárazra, hanem egyes részei emelkedtek meg s kerültek az általuk megosztott tavak között a vízszint fölé. Ezeket a kiemelkedő részeket nyomban munkába vette az erózió és véste, pusztította őket, miközben a tavakban ennek az új eróziónak nyomán új üledékképződés indult. A felsőpannóniai homokrétegek fölött ez a folyamat alakította ki a keresztréteges homok — félig folyami, félig állóvízi — deltaképződményeit (2. kép). A teljesen szárazzá lett pannon felszín már nem volt elegyengetett medencefenék, hanem igen változatos domborzatú terület. Ahol elég sűrű fúráshálózatunk van, ott a pannon felszín egyenetlensége mindenütt felismerhető. A pleisztocén kornak folyói tehát nem egy nagy medencét, hanem völgyeket és kisebb medencék sokaságát kezdték feltöltögetni. A feltöltődés menetét gyorsította a hegyperemeknek a negyedkorban való erőteljes kiemelkedése. Ez a folyamat durva üledékek tömegét terelte az akkori hegylábakra, amelyek a mai Alföld belsejéig nyomultak. Az Os-Sajó kavicsai a mai Tisza medre alatt átnyúlnak a Hortobágy területére, a Maros kavicsait a Tisza—Körös torkolat közeléig nyomozhat juk. A pleisztocénkori emelkedések és süllyedések sok tekintetben követték az alaphegység szerkezeti irányait. így a hegységperemekkel párhuzamosan lépcsők, küszöbök és öblök jöttek létre. Ezek az öblök a durva hordalék gyűjtői lettek. A folyók az ezek mögötti küszöböket nagy kerülővel körülfolyva haladtak tovább a medence bel2. kép. Keresztréteges ópleisztocén homokra települt réteges homok. A Duna pleisztocén terasza Sátorkőpusztánál ( Dorog ) &omo 2. CAOUcmbie necnu, omAOMCCHHbie na dpeenenAeücmotfeHoebte necKu c nonepeiHoü CAOucmocmbw. riAeiícmoifeHoeaa meppaca penu JJynaü y lllamopKdnycma (/Jopoe) Bild 2. Auf altpleistozánen Sand gelagerter geschichteter Sand. Aus der pleistozanen Terrasse der Donau bei Sátorkőpuszta (neben Dorog) seje felé. Ilyen küszöbök találhatók a Duna-Tisza közén, a Csepel-sziget D-i csúcsa és a ZagyvaTarna találkozása között, ilyen van a Bükk hegység előterében s ezt kerülik meg ma is a Tarna és Eger nagy ívben mielőtt a Tiszát, ill. Zagyvát elérik. Ilyen küszöb van Biharnagybajom táján s attól É—ÉK-re a Nyírség D-i széle felé. Az Alföld belsejében magasan maradt pannon hátságok vannak a negyedkori takaró alatt. A Körös—Tisza torkolatától ÉK-re a Nagykunság ma teljesen sík térszíne alatt húzódik egy ilyen hátság szélesen a mai Hortobágy pusztaságának déli széle felé. Egyes területeket a fiatal (pleisztocén) peremsüllyedékek nem érintettek. Itt a hegyvidék természetes eróziós lejtőkkel nyúlik be az Alföld medencéjébe és a messze nyúló hegylábakat aránylag vékony pleisztocén takaró fedi be. Ilyen a Monor—Irsa dombvidék területe, ilyen dombvidék nyúlt a Zempléni hegyvidéktől lefelé a mai Hajdúság felé, ilyen domblábak nyúlnak be a Bihar hegyvidék és az Erdélyi Érchegység felöl az Alföld belsejébe. Ilyenek vannak a Bácska és a déli Mezőségünk (Maros—Körösök közének keleti része) alatt. A legmélyebb süllyedékek a pleisztocén elején a mai Körösök táján voltak. Erre vették irányukat a folyók — a mai alföldközepi és peremkörüli dombokat kerülgetve — északról, keletről, délről és nyugatról egyaránt. Itt az erózióbázis körül nagy árterek, állóvizek, tavak voltak sokáig s ezekben az alsószakaszjellegű folyók finom üledéke, iszapja rakódott le. Gyula körül ezek a negyedkori finom iszapok és homokrétegek megközelítik az ezer méteres vastagságot. A dombok közötti mélyedések feltöltésével mind nagyobbak lettek az árterek s mind kisebbek a mai Alföld területén a relatív magasságkülönbségek. A folyók elöregedtek, esésgörbéjük ellapult. Irányukat állandóan változtatták most már nem-