Hidrológiai Közlöny 1959 (39. évfolyam)
4. szám - Jaskó Sándor: A földtani felépítés és a karsztvíz elterjedésének kapcsolata a Dunántúli középhegységben
\ Jaskó S.: Karsztvíz a Dunántúli Középhegységben mélyből. A karsztvíztükör legmélyebb pontjai pedig ott vannak, ahol a völgyek bevágódása, vagy a mesterséges emberi beavatkozás megcsapolja. A főkarsztvíz felszínének a bakonyi kulminációja 270 mA. f. magasságot elér, nagyjából észak-dél irányú vonulatot alkotva Kövesgyűrpusztától a gerencei karsztvízészlelő kutakig [12]. Ettől az észak-déli irányú vonaltól nyugatra, Ajka és Tapolcafő irányába, keletre pedig Várpalota és Dudar felé a főkarsztvíz felszíne egyaránt lejt [6]. Itt a kulminációnál valószínűleg közel vannak a felszínhez a főkarsztkőzet feküjét képező vízzáró márgarétegek. Ezt bizonyítja, hogy Kövesgyűrpusztánál, továbbá a veszprémi völgyben, valamint Szűcs és Ugod között több foltban, elszórtan már a vízzáró raibli márgák felszíni előfordulásai láthatók. Itt tehát sekély-karszttal van dolgunk. A Kövesgyűr és Veszprém környékén található magasszintű főkarsztvíz nem tud lecsapolódni a Balaton felé, mert a Balatonfelvidék közép- és alsótriász korú vízzáró kőzetei elzárták az útját. A Balatonfelvidéket a Délibakony felé határoló ún. veszprémi törés tehát nemcsak hegységszerkezeti, hanem vízföldtani szempontból is fontos határvonal. A másik földalatti vízválasztó vonal a Pilis és Gerecse hegységek területén délről észak felé tart. Itt azonban a karsztvíz izohipszák távol vannak egymástól, a karsztvíz felszíne majdnem teljesen vízszintes. Csak a hegység külső részein, nyugat felé Tata és Tatabánya, kelet felé pedig Budapest irányába áramlik a víz. A Középhegység északi részében a karsztvíz felszíne általában sokkal laposabb mint a Bakonyban, ahol átlagban km-enkint 4 m az esése, helyenkint pedig eléri a 9—10 m-t is. Nyílt sekély karszt esetén a hidroizohipsza térképekből megállapítható volna a karsztvízből táplálkozó források vízgyűjtő területe. Mélykarszt esetében — amilyen a Dunántúli Középhegység nagyrésze is — azonban számos zavaró tényező lép fel, melyek úgyszólván lehetetlenné teszik az egyes forrásoknál a vízgyűjtő terület határvonalának megállapítását. Ilyen pl. a fedett karsztrészeken a fedőkőzetek különböző volta miatt eltérő mértékű beszivárgás. Ilyen zavaró tényező az is, hogy a csapadékból származó karsztvíz helyenkint keveredik a mélyebb rétegekből felszálló termális vízzel. A Dunántúli Középhegységben számos hidegvizű karsztforrás fakad, ezek vízhozama azonban átlag 2—3 m 3/p, vagy annál is kevesebb. Mindössze 7 olyan forrás, vagy forráscsoport van, melynek hozama 20—30 m 3/p, vagy annál is több. Ezek : Hévíz, Tapolca, Tapolcafő, Inota, Bodajk, Tata és Budapest. Ezeknek vize azonban mind 17—18°-nál melegebb, tehát — legalábbis részben — a mélyből fakad [13]. Az elmondottakat összegezve megállapíthatjuk, hogy a Dunántúli Középhegységben a főkarsztvíz felszíne összefüggő felületet alkot mindenütt. A főkarsztvíz felszínét elsősorban a főkarsztkőzet feküjének, továbbá a megcsapolási helyek (források és vízemelő aknák) térbeli helyzete szabja meg. A csapadék mennyiségének területenkinti változása csak nagyvonalakban érvényesül. A felszíni domborzat részletformái és a karsztvíz felszíne Hidrológiai Közlöny 1959. 4. sz. 295 között összefüggés nem állapítható meg. A hegység belsejében a főkarsztvízből csak egy-két forrás fakad (Veszprém), mert a hegység völgyei a legtöbb helyen nem vágódtak be a főkarsztvíz szintjéig. A főkarsztvízből tálpálkozó források mind a hegység tövében, sőt nem ritkán attól meglehetős távolságra fakadnak, a harmadkori fedőtakarón áttörve. Ha a főkarsztkőzetnél fiatalabb mészkőrétegeket a főkarsztkőzettől vízzáró rétegek választják el, úgy teljesen külön vízemelet alakul ki bennük, melynek külön karszt vízszintje van. Rendszerint magasabban a főkarsztvíz szintjénél. Ennek a felsőbb karsztvízszintnek tengerszint feletti magassága a helyi viszonyoktól függően más és más. Természetesen lenyúlhatnak a harmadkori mészkőrétegek a főkarsztvízszint alá is. Ilyenkor a bennük tárolt vizet nem a térbeli, hanem csak a rétegtani helyzete alapján nevezzük magasabb karsztemeletnek. A főkarsztkőzet feletti magasabb karsztemeletek közül az eocénkorú nummuliteszes mészkő a legfontosabb. A hegyvidékeken általában nagyobb szintkülönbség van a főkarsztvíz szintje és a magas karsztvízszintek között, mint a mélyebb fekvésű területeken. Ez a szintkülönbség legnagyobb a Bakonyban, ahol helyenkint a 200 m-t is meghaladja. A főkarsztkőzetnél mélyebb karsztemeletek a középső és alsó triászban vannak. Ezek a rétegek feltételezhetően megvannak mindenütt az egész Dunántúli Középhegység területén, de olyan nagy mélységre süllyedve, hogy a Balatonfelvidéket és az Iszkahegyet kivéve, sem a felszínen, sem fúrásokban nem találták meg őket. A Dunántúli Középhegység többi részétől a Balatonfelvidék főleg abban különbözik, hogy leginkább a főkarsztkőzetnél idősebb rétegekből épül fel. A Balatonfelvidéken több, egymástól független karsztvíztömeg alakult ki, különböző magasságú felszínekkel. A források fakadási helye és a patakok vízbősége a legszorosabb kapcsolatban áll a földtani felépítéssel. A Balatonfelvidék karsztforrásai nem a Dunántúli Középhegység főkarsztvizéből táplálkoznak. Itt is kimutatható volt több helyen a nem karsztos kőzetekből eredő patakok vizének elszivárgása a mészkő- és dolomitszurdokokban. IRODALOM [1] Ajtay Zoltán : A triászdolomit hidrológiai viszonyai különös tekintettel a víznyerésre és vízleadásra. (A Magyar Tud. Akad. Műsz. Tud. Oszt. Közleményei. 1953. VIII. kötet 1. sz.) [2] Ajtay Zoltán : Feladataink a bányavíz elleni védekezés területén. (A Bányászati Kutató Intézet kiadványa, 1957.) [3] Bertalan Károly : Karszt- és barlangdokumentáció. (Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató, 1956. évf. 1. füz. 16. o.) [4] Földvári Aladár: A Dunántúli Középhegység eocén előtti karsztja. (Földtani Közlöny, LXIII. kötet, 1933.) [5] Horusitzky Ferenc : A karsztvíz elhelyezkedése a Kárpát-medencében. (A M. Tud. Akad. Műszaki Tud. Oszt. Közleményei, 1953. VIII.) [6] Jaskó Sándor: A pápai Bakony hidrológiája. (Hidrológiai Közlöny, XXV. kötet, 1935.) <10)
