Hidrológiai Közlöny 1959 (39. évfolyam)

2. szám - Béltelky Lajos: Mélységbeli rétegvizeink minőségi számbavétele az ivóvízellátás szempontjából

114 Hidrológiai Közlöny 1959. 2. sz. Bélteky L.: Mélységbeli vizeink minőségi számbavétele sági és a keménységi kategóriák előfordulásának százalékos gyakoriságát. A rétegsor víztartó rétegei vizének vegyi összetétele ugyanis — feltehetően — a földtani viszonyoktól függően, a mélységgel is változik. Keménység A statisztikai feldolgozás során az összes keménységet illetően négy csoportot, illetve kategóriát, különböztettem meg 0— 8 nkf-ú, vagyis lágy vizet 8—12 nkf-ú, vagyis közepesen kemény vizet 12—18 nkf-ú, vagyis meglehetősen kemény vizet 18 nkf-ú feletti, vagyis kemény vizet. Az 1. táblázatról leolvasható, hogy országos viszonylatban és országrészenként az egyes kategóriák százalékos gyakorisága a következő : [nkf] 0—8 8—12 12—18 18— % Dunántúl 8,9 12,8 35,8 42,5 Duna—Tisza köze 8,7 20,8 48,0 22,5 Tiszántúl 33,1 23,9 28,6 14,4 Országos átlag . . . 17,5 18,9 36,7 26,9 Országos viszonylatban leggyakoribbak tehát a 12—18 közötti és a 18 nkf-ot meghaladó keménységű vizek együtt 63,6%-os előfordulással. A lágy és a közepesen kemény vizek gyakorisága 17,5 és 18,9%, tehát közel azonos. Ha külön-külön vizsgáljuk a három területet, a Dunántúlt, Tiszántúlt, valamint a Duna—Tisza közét, beleértve a Tiszától északra fekvő országrészt is, láthatjuk, hogy Dunántúl a 18 nkf-ot meghaladó keménységű víz a leggyakoribb : 42,5%, a meglehetősen kemény vizek gyakorisága pedig 35,8%-os. A 12-nél nagyobb keménységű vizek előfordulása tehát 63,6%-os országos átlaggal szemben a Dunántúl 78,3%-os A középső országrészen 48,0%-ot kitevő 12—18 nkf-ú kategória gyakorisága a legnagyobb s a két legkeményebb kategóriába a kutak 70,5%-a tartozik. Tiszántúl a lágy vizek száma a legnagyobb, 33,1%-kal, s utána következik a 12—18-as kategória 28,6%-kal. A két legkeményebb kategóriának százalékos gyakorisága a tiszántúli területen csak 43,0%. Tájegységenkénti viszonylatban megállapítható, hogy a 18 nkf-ot meghaladó, tehát a legkeményebb vizek százalékos gyakorisága legnagyobb a dunántúli 18., 3., 14., 15. és 16. sz. tájegységen és a 44. sz. Duna—Tisza közi tájegységen. E tájegységeken a kutak több, mint 50%-a ebbe a kategóriába tartozik. Az ún. karsztvizek keménysége a 18. sz. tájegységen túlnyomóan 21—24 nkf. A meglehetősen kemény 12—18 nkf-ú víz a 38., 41., 42., 53., 39., 37. sz. tájegységben a leggyakoribb, meghaladja az 55%-ot. A 41., 42. és 38. sz. tájegység a Duna—Tisza közének nagyrészét magában foglalja. A közepesen kemény (8—12 nkf) víz a 36., 45., 43., 48/2 és 28. sz. tájegységeken a legnagyobb gyakoriságú, de alatta van az 50%-nak. A lágy vizek gyakorisága a Tiszántúl DK-i részén a 48/3., 48/4., 48/1., 49 és a tiszamenti mély területnek nevezett 47. sz. tájegységen a legnagyobb, eléri, sőt meghaladja a 42%-ot. Természetesen ezeken a tájegységeken is előfordul nagykeménységű víz, de az átlagosnál jóval kisebb mélységből. A 18 nkf-nál keményebb vizek gyakorisága alatta marad 10%-nak a 41., 43., 47., 48/3., 48/4. sz. tájegységeken, viszont 8 nkf-nál lágyabb vizű kút egyetlenegy sem volt az 5., 12., 13., 28., 15., 36., 37., 39! ós 46. sz. tájegységeken. Az 1. térképen az egyes tájegységek különböző vonalkázásával tüntettem fel azt a keménységi kategóriát, amelynek százalékos gyakorisága az illető tájegységen a legnagyobb. A négy keménységi kategóriának megfelelő vonalkázást a jelmagyarázatról láthatjuk. A kutak átlagos mélységét aláhúzott számmal tüntettem fel. A fehéren maradt tájegységekről nincs kellőszámú adat. A térképről is jól látható, hogy a keményvizek főképp a Dunántúl uralkodó jellegűek, a lágyvizek pedig a Tiszántúl délkeleti részén. Ami a keménységi kategóriák mélységbeli tagozódását illeti, a 2. táblázat azt mutatja, hogy az ország területének túlnyomó részén a mélység növekedtével a lágyvizek gyakorisága nagyobb, a keményvizeké pedig kisebb lesz. Mindkét kategóriát illetőleg fordított a helyzet a 2., 52. és 53. sz. tájegységeken, ezenkívül a lágyvizek gyakorisága csökken a mélységgel az 1., és 42. sz. területen, a keményvizek gyakorisága pedig emelkedik a 13., 37. és 51. sz. tájegységeken. Néhány olyan kivételt más tájegységeken is észleltünk, hogy a nagyobb mélységű rétegek vize keményebb, mint a kisebb mélységbeli réteg vize.. A túlságosan lágy vizek a Tiszántúl találhatók és főleg a nagyobb mélységű, 200 m-nél mélyebb rétegekből származnak, a Maros—Körös törmelékkúpját képező 48/4. sz. tájegységen azonban a 100 m-nél kisebb mélységből is kapunk 4 nkf-nál lágyabb vizet. Ha a keménység 4 kategóriájának gyakoriságát 100 m-es mélységi tagozódás szerint kívánjuk térképen feltüntetni, erre igen alkalmas a koncentrikus kördiagram, mert a körgyűrűk számával a mélység, a szegmensek különböző színezésével vagy vonalkázással pedig az egyes kategóriák százalékos megoszlása szemléltetően ábrázolható [4], A 2. táblázat 8. sz. tájegységre vonatkozó adatait az 1. ábra tünteti fel. A legbelső kör szegmensei vonatkoznak a 0—100 m-es mélységű kutakra, a két belső körrel határolt körgyűrűről a 100—200 m-es rétegekből származó vizek keménységi kategóriáinak gyakorisága olvasható le, a következő körgyűrűkről pedig a 200—300 és a 300—400 m mélységűeké. Mélységbeli vizeink minőségi számbavételét a keménység szempontjából elvégezve, az eredmény röviden abban foglalható össze, hogy ivó-