Hidrológiai Közlöny 1958 (38. évfolyam)

6. szám - Ifj. dr. Szabó Zoltán: Felszíni vizeink mikrohordalék viszonyainak meninyiségi változásaiból levonható tanúlságok

Ifj. dr. Szabó Z.: Felszíni vizeink mikróhordalék viszonyai Hidrológiai Közlöny 1958. 6. sz. Jf65 ket vonunk le a vizsgált élő természetes víz tulajdonságaira, annak tiszta, szennyezett, öntisztuló stb. állapotára vonatkozóan. A víz biológus a mikrohordalékban levő szervezetek összességét, tehát életközösségét (biocönózisát) vizsgálja ökológiai szempontokból s nem a közösség egyes egyedeit tanulmányozza. A vizek biológiai analízise tehát közvetett módszer a vizek vizsgálatára. A mikrohordalék biológiai és vízanalitikai értékelése során annak lehetőségeit és határait ismernünk kell. Arra a kérdésre, hogy : „Miben rejlik a biológiai módszer előbbrevalósága a kémiainál?" — Thienemann a következőket válaszolja : 1. A biológiai vízaiialízis mindig alkalmazható. Egészen mindegy, hogy az ártalmas szennyvíz éppen lefolyt-e, vagy sem. A növény- és állatvilág analizált életközössége a hosszabb idő alatt elfolyó víz tulajdonságának átlag értékét adja. A biológus meg tudja állapítani a szennyvíz hatását, tud következtetni az öntisztítás mérvére és megmondja a befogadó jellegét a szennyvízbevezetés előtt, és hogy mi történik a szennyvíz hatására. Paradoxonként hangzik valamely víz olyan összetételének a megállapítása, amely a vizsgálat idején egyáltalában nem volt megismerhető. A vegyész ezzel szemben csak a szennyvíz hullám hatását állapítja meg közvetlenül. 2. A biológus a legtöbb esetben már egy vizsgálattal is tud átlag értéket adni, míg a vegyésznek többszöri mintavételre és sok analitikai adat egybevetésére van szüksége. 3. Ennek folytán valamely víz biológiai véleményezése többnyire sokkal gyorsabban érhető el, mint a kémiai. 4. A biológiai vizsgálat jóval olcsóbb, kifizetőbb a kémiainál. A biológiai vizsgálat a tisztátalanságot (mérgező agyagok hatását) méri föl, a biológiai sajátosságok megváltozásának függvényében. fgy a víz mezőgazdasági, ipari, halászati és vízhigéniai vizsgálatában a biológiai vízanalízis az elsősorban alkalmazandó módszer. A biológiai vizsgálat ezenkívül a nemzetközi Standard metodika (1947) szerint a következő célokra is alkalmas : 1. a víz színe és zavarossága, szaga és íze okának a felderítésére ; 2. annak megállapítására, hogy a talajvíz szennyezett-e, vagy sem, s ha igen, annak előidézésében mi játszik szerepet ; 3. a kémiai vízanalízis értékeinek és értékelésének kiegészítésére ; 4. a víz eredetének azonosítására, vagy annak megállapítására, hogy az mivel keveredett ; 5. a cső-, vezeték-hálózat és szűrők eldugulása okának tisztázására, amivel segítséget nyújt a vízművek tervezésében és üzemében ; 6. az élővizekben a szennyvizek és ipari, valamint kulturális hulladékok utján történő elszennyeződéseinek kimutatására ; 7. a befogadók öntisztulása előrehaladásának, ütemének és lefolyásának megadására ; 8. a biológiai tisztítóberendezések (tározók) folyamatos üzemének ellenőrzésére, működésük figyelemmel kísérésére; 9. egyes vizek halállományának megállapítására, halászati hasznosítástik irányítására és ezzel összefüggőén a halak és a haltáplálék állatok táplálék lehetőségének vizsgálatára ; 10. végül az élővíz leromlásának és a halpusztulások okainak felderítésére. A biológiai vizsgálatok határát Thienemann a következőkben szögezi le : 1. A biológiai vízanalízis útján jól meg lehet állapítani, hogy valamely szennyvíz a szervezetekre káros, veszélyes és mérgező anyagokat tartalmaz, nem lehet azonban ma még megállapítani, hogy melyek ezek az anyagok. Emiatt a mérgező anyag összetételét kémiai úton kell meghatározni. 2. A biológiai vízanalízis soha sem tud a kérdéses mérgező anyagok mennyiségére vonatkozóan számértékeket adni, mivel az élő szervezet nem kémai preparátum, amely bizonyos, meghatározott feltételekre mindig azonos módon reagál. Mennyiségi adatokat a kémikus szolgáltat. A fentiekben a mikrohordalék viszonyok biológiai vizsgálatát meghaladóan azért foglalkoztam a vizek biológiai vizsgálatának , méltatásával is, mert e kérdésekkel a hazai szakirodalomban nem igen találkozunk. -Az a 139 felszíni víz, amelyek mikrohordalékviszonyait tanulmányoztam az alábbi vízgyűjtők fő és mellékvizeire terjedt ki : Balaton-Zala, Duna, Mosoni Duna ág — Lajta—-Rába —- Marcal, Sajó — Hernád, Sió—Kapós—Koppány, Tisza — Kőrösök — Maros — Bodrog, Zagyva — Tarna — Gyöngyös. Tehát mindarra a vízfolyásainkra és tavainkra, amelyek a vízgazdálkodási kerettervünkben mint elsődlegesen hasznosítható felszíni vizeink szerepelnek. A 139 felszíni víz 971 mintáját vizsgáltam meg, ezek közül 190-et (19,4%) csak minőségileg, míg 781-et (80,6%) mennyiségileg is. Az egész vizsgálat 2913 mikroszkópi preparátum beható áttanulmányozását jelentette. Az alkalmazott metodika H. Knöpp [1—3] módszerét módosító Muhits K. [4] eljárásától annyiban különbözött, h,ogy a mikrohordalék minőségének a megállapításakor nem 181, hanem 736 bioindikátor mikroorganizmust vettem alapul, míg a mennyiségi számbavételkor a gyakorisági értékosztályok keretében egyedszámlálás alapján — tehát nem becslés útján — jártam el, azaz : egyedszám gyakorisági érték 1—3 ' 1 3—5 2 5—10 3 10—20 4 20—50 5 50—100 6 több, mint 100 7 A vizsgálataim alkalmával a következőképpen jártam el: A vett vízmintának vagy az eredeti mennyiségét, vagy 10 literének 28-as Müller-féle selyemszitahálón átszűrt szüredékét max. 1500-as fordulatú centrifugán lecentrifugáltam, a centrifugátum magában foglalta az illető vízminta teljes mikrohordalék mennyiségét. E centrifugátumból annak töménységétől füg-