Hidrológiai Közlöny 1958 (38. évfolyam)

6. szám - Szakváry Jenő - Szitkey László: A hazai törpevízművek ismertetése

Szakváry J.—Szitkey L.: A hazai törpevízművek ismertetése Hidrológiai Közlöny 1958. 6. sz. JfJf3 raktuk a minden jellemző időszakra vonatkozó fejadagot. Az ábrák alapján a következő tanulságok vonhatók le : Baranya megyében a fejadag megfelelő, bár 1945 utáni gyorsabb építkezés és nagyobb fejlődés némileg a fejadag rovására történt. Bács-Kiskun megyére jellemző, hogy 1945-ig először a könnyebben ellátható települések vízellátásút igyekeztek törpevízművekkel, illetve körzeti vízellátással kielégíteni. 1945 után már a nehezebben ellátható településekre is némileg sor került (Kunszentmiklós, Kiskunhalas, Solt, Szabadszállás stb.). Ez a tény a fejadag változásában is mutatkozik. Békés megyében a fejlődés rendkívül egészségtelen, mert bár 1945 után több körzeti vízellátás és törpevízmű létesült, a fejadag azonban állandóan csökken. Ez egyrészt azzal is magyarázható, hogy több törpevízmű kapacitása nlég kellő hálózat, vagy tárolótér hiányában nem használható ki. Borsod megyében 1930-tól 1958-ig erősen emelkedett a törpevízművek száma, a fejadag azonban állandóan csökken. Ennek oka egyrészt, hogy a víztermelő kapacitás néhány újabb törpevízműnél (Gönc, Putnok, Domaháza, Sajókaza stb.) kellő hálózat hiányában nincs kihasználva, másrészt sok helyen egyre inkább jelentkezik az alábányászás következtében előálló vízhiány. Így a már régebben megépített törpe vízművek víztermelése csökken és az újabb vízbeszerzés egyre nehezebbé válik. Ez is indokolja a regionális vízművek, illetve regionális törpevízművek (Parasznya-Varbó stb.) mielőbbi kiépítését. Csongrád megye a körzeti vízellátások révén a legjobban ellátott megye. Hangsúlyozni kell, hogy ezzel szemben mai értelemben vett városi vízművekkel nem rendelkezik. A vízelvezetések csapjain sok helyütt el zárószerkezet nincsen, így jelentős mértékű állandó vízelfolyás van. Ez magyarázza a látszólag nagy fejadagot. A hasznosított víz átlagban a 100—110 l/fő/nap fejadagot nem haladja meg. A fejlődés egyébként egyenletes. Fejér megye átlagos fejadagja kedvező és főleg az 1945 után épült törpevízművek még javítanak a helyzeten. Győr-Sopron megye területén mind a fejlődés, mind a fejadag egyenletes értékeket mutat, a fejlődés lassú.Hajdú-Bihar megye a fejadag tekintetében a legelhanyagoltabb, bár a törpe vízművek építése az 1940-es évek óta napjainkig kedvező. Heves megyében a fejadag megfelelő és ez főleg a kedvezőbb vízbeszerzési lehetőségek hasznosítása miatt mutatkozik. A megye északi részén a vízbeszerzés viszont könnyűnek nem mondható feladat. Komárom megyében az 1938-tól, különösen pedig az 1945-től épített törpevízművek általában jól megalapozott előmunkálatok alapján készültek. Ennek eredménye a fejadag kedvező alakulásában is mutatkozik. Nógrád megye esetében az ábra hűen mutatja, hogy először a kedvezőbb vízbeszerzési helyen létesültek törpevízművek, de az alábányászés következtében a termelt víz csökkent és az újabb települések vízellátása egyre nehezebbé válik. Pest megye területén a húszas ós a negyvenes évek között elsősorban a felszökő vizet adó pozitív kutak vizének hasznosítására került sor. Akkor a fejadag nagyon kedvező volt. A Duna jobbpartján, a Pilis hegyvidék környékén 1 945 után épültek a bányászat miatt szükséges törpevízművek. Itt a vízbeszerzés nehezebb, illetve a karsztvíztermelés és a távolabbi források foglalása lényegesen nagyobb költséget igényelt. Ennek következtében több helyen (Tokod ősközség, Pilisszentkereszt, Zsámbék, Zebegény) kellő hosszúságú vízhálózat még nem épült ki, bár a vízszerző helyek vízkészlete ezt lehetővé teszi. Utóbbi magyarázza elsősorban a fejadag csökkenését. Somogy megye területén néhány törpevízmű miatt az adatok nem jellemzőek, bár az eddig ellátott helyeken a fejadagok megfelelőek. Szolnok megye területe jellegzetes alföldi vidék. Itt elsősorban a gravitációs vízelvezetési lehetőségeket használták ki és ez 1920-ig a fejadagban is mutatkozik. Jelenleg a Tisza jobbpartján, Szolnoktól északra történnek erőfeszítések a vízellátás megjavítására, de itt a vízbeszerzés lényegesen nehezebb, a mélységi vízadó rétegek aránylag nagy vastartalmúak, ami a fejadag csökkenésében is jelentkezik. Tolna megyében aránylag későn kezdtek törpevízműveket építeni. A fejlődés jelenleg rohamos és a napi fejadag is egyre kedvezőbb. Vas megye adatai nem jellemzőek, mert csak néhány törpevízműve van. Ezek építési időszaka okozza az erősen változó értékeket. Veszprém megyében különösen az elmúlt tizenöt évben volt rohamos fejlődés. Az 1945 után épített törpevízművek esetében már kellő vízkutatási előmunkálatok is történtek, amely a fejadag kedvező alakulásában mutatkozik. Zala megye területén jelenleg a fejadag közel van az átlaghoz. Az 1945 előtti fejadag nem jellemző, mert 1924-től 1945-ig csak 2 törpevízmű épült. e) Egy közkifolyóval ellátott lakosság száma A régi gyakorlat szerint a közkifolyók legnagyobb távolságát egymástól 500 m-rel szokták figyelembe venni, azaz a közkifolyó köré rajzolt 250 m sugarú körön belüli lakosságot ellátottnak tekintették. Ezen elvvel és számítással szemben az országos felmérés alapján — az újabban alkalmazott 300 m-es közkúttávolság helyességét is részben megcáfolva — lényegesen módosított következtetéseket kell levonni. Kitűnt, hogy általában 100—150 m sugarú körön belül van az ellátottak száma. Ennek oka az, hogy egyrészt 250 m hordási távolságra már nem járnak el vízért és inkább a rossz vizű magánkutakat használja a lakosság, másrészt ott, ahol már törpevízmű és így hálózat is kiépült, aránylag kis költséggel lehet a közkifolyókat sűríteni. A felmérés alapján adott településen belül egy házi bekötésre 5 ellátottal számolva (kivétel Békés és Hajdú megye : 10 ellátott bekötésenként, mivel itt a nagyobb épületek bekötése számottevő), a megmaradó ellátottak számát a közkifolyók számával elosztottuk. A közkifolyók egymástól való távolsága tekintetében legjellemezőbbek a túlnyomóan dombos és hegyes vidékek. így Borsod, Heves, Nógrád, Pest, Veszprém és Zala megyékben 51—104 fő ellátott esik egy közkifolyóra. Ez nagyrészt azzal indokolható, hogy az egy-két főútvonal mentén levő telkek mély.ek és ott több család lakik, így ezért, valamint a kútrajárás nehezebb volta miatt szükségessé vált a vízkivételi helyek sűrítése. A sík alföldi területeken 130—180, kivételesen 200 felett van az egy közkifolyóra eső ellátottak száma. A felmérés tanúsága elsősorban az, hogy a települési és domborzati viszonyok függvényében a további tervezések során és a költségkihatások meghatározásában 150 200 m-nél nagyobb közkifolyó távolságot nem célszerű figyelembe venni.