Hidrológiai Közlöny 1957 (37. évfolyam)

3. szám - Zimmer Péter: Nagy-Budapest vízellátásának helyzete és feladatai

Zimmer P.: Nagy-Budapest vízellátásának helyzete és feladatai Hidrológiai Közlöny 37. évf. 1957. 3. sz. 20 "> tartási és az ipari vízfogyasztás várható fejlődésével. Az igényeket előbb általánosságban, majd vízellátási övezetenként igyekeztünk megállapítani és megtervezni azokat a létesítményeket, amelyekkel az igényeket megfelelő biztonsággal, a lehető legkevesebb költséggel, gazdaságosan kielégíthetjük. Abból indultunk ki, hogy a főváros már 1,9 millió lakossága 1960-ra 2,01 millióra, 1965ben pedig 2,17 millió főre növekszik. Megközelítő becslés alapján a jelenlegi lakosság 82%-a, azaz: 1,55 millió tekinthető vízzel ellátottnak. 1965-ben már a lakosság 95%-át, 2,06 milliót kell ellátnunk. Ez azt jelenti, hogy 8 év múlva 510 000-rel több ember vízellátásáról kell gondoskodnunk. Ha figyelembe vesszük, hogy a napi 515 000 m

3 átlagos fogyasztásból számítva, a napi fejadag 330 liter/fő nap, a 640 000 m

3 csúcsfogyasztásból pedig 410 liter/fő nap, akkor 1965ben 10°/o-os fejlődéssel számolva 750 000 rn

3 átlagos és 935 000 m

3 maximális csúcsfogyasztás várható. A szükséges vízmennyiség számításánál a Délpesti Ipari Vízmű tehermentesítő hatását 1965-re 35 000 m

3/napra becsülhetjük, mert a fogyasztó iparvállalatok rákapcsolódása, ezek belső vezetékeinek átalakítása vagy új csőhálózat létesítése előreláthatólag lassú ütemben következik be. Ennélfogva 935 000 m

3/nap tényleges szükséglettel mindenképpen számolnunk kell. A fejlesztési tervet tehát úgy kell összeállítanunk, hogy ezt a vízmennyiséget még + 2 m-es Duna vízállásnál is szolgáltatni tudjuk, sőt bizonyos tartalékkal is kell rendelkeznünk a vízellátás biztonsága céljából, ezért maximumban a napi fogyasztást 986 000 m

3-re vettük fel (7. ábra). 1000 Az 1955-ben összeállított újabb elgondolások szerint a tízéves fejlesztési terv során elkészülő víztermelő berendezések (kutak, medergalériák, felszíni vízmű) révén 1965-ben csak 886 000 m

3/nap vízmennyiséget remélhetünk, ami azt jelenti, hogy ezt a tervet módosítanunk kell és további víztermelő helyeket''kell bekapcsolni a főváros vízellátásába. A Szentendreiszigeten lévő legészakibb víztermelő berendezésektől még északabbra húzódó és az eddigi kutatások szerint víztermelésre kiválóan alkalmas pócsmegyeri terület kiaknázására gondolok. Az itt létesítendő 10—12 csáposkúttal további 100 000 m

3-re tehető vízmennyiséget kaphatunk, amely a már tervezett víztermelő berendezésekkel együtt éppen fedezné a fogyasztás csúcsigényeit is. Amint a 7. ábrán a pontozott nyíl mutatja, hogy a pócsmegyeri vízellátó berendezések építését már 1962-ben meg kell kezdeni és 1963-tól kezdve folyamatosan be kell kötni a vízellátásba, hogy a szükséges kútkapacitást megkapjuk. Ezt a táblázatot egyébként úgy állítottuk össze, hogy az 1956. évi 640 000 m

3 csúcsfogyasztás alapján a fejlődést 1957-től 1965-11? 7; 6; 5,5; 5: 4,5; 4,5; 4; 3,5 és 3%>-al vettük figyelembe, mindig a megelőző évi csúcsfogyasztásból kiindulva. Az így számított vízszükségletből levontuk azokat a vízmennyiségeket, amelyekről a Délpesti Ipari Vízmű 1958-tól kezdődő fokozatos belépése folytán nem kell gondoskodnunk. A különbözet a tényleges szükséglet. A táblázatban szereplő tervezett kútkapacitás az eredeti tízéves fejlesztési terv végrehajtása mellett adódott volna. A diagramon jól látható, hogy a tervezett kútkapacitás fokozatosan lemarad a 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 7. ábra. Maximális vízszükségletek és kútkapacitások 1965