Hidrológiai Közlöny 1957 (37. évfolyam)
2. szám - Almássy Gyula–Dezső István–Kovács Edit–Straub János: Magyarország természetes vizeinek urántartalma I.
Hidrológiai Közlöny 37. évf. 1957. 2. sz. 162 VT^TCT^IVÍT A ^ közlemény 150 természetes vízminta vizsgálati eredményeit ismer* L^Jl v.J_/XTAX/T. téti. Az uránt széntetrakloridban oldott dibutilszulfáttal vonták ki és fluorometriásan határozták meg. A vizsgálati adatoknak a közegészségügy és a további kutatás szempontjából lehet jelentősége. . Magyarország természetes vizeinek urántartalma I. Módszer beállítása az uránvizsgálatokhoz; vizsgálati eredmények az ország keleti részéből ALMÄSSY GYULA, DEZSŐ ISTVÁN, F.-né KOVÁCS EDIT, STRAUB JÁNOSt Orvostudományi • Egyetem, Orvosi Vegytani Intézet, Debrecen Az urán természetben történő vándorlásában a víznek lényeges szerep jut [1], Az elsődleges, urántartalmú kőzetek — elsősorban a gránitok [2] — lepusztulása révén az urán egy része szénsavtartalmú vizekben oldódva belekerül a természet körforgásába. Azonban a vizek kicsapódás, adszorpció stb. folytán le is adják az uránt és így az urán szekunder képződményekben feldúsulhat. Óceánok és folyóvizek urántartalmára vonatkozólag már történtek vizsgálatok. Hernegger és Karlik [3] az uránt a vízből ferrihidroxiddal együtt lecsapják, majd ammóniumkarbonátos elválasztás után fluorometriásan határozzák meg. Egy meghatározás több napot vesz igénybe. Stewart és Bentley [4] lényegesen egyszerűbb és gyorsabb eljárást közölnek, melynél az uránt széntetrakloridban oldott dibutilfoszfáttal [5] rázzák ki. A meghatározást szintén fluorometriásan végzik. A meghatározáshoz 20 ml tengervizet használnak fel. Price, Ferretti és Schwartz [6] sorozat elemzések elvégzésére alkalmas módszert közölnek, amely szerint aä urán fluorometriás meghatározása a következőképpen történik: Az urán megfelelő elválasztása után kapott oldatot platina csészében szárazra párolják, majd nátriumfluorid és szóda hozzáadása után a szárazra párolást megismétlik. Ezután a száraz anyagot a platina csészéből kikaparják, majd megfelelő pasztillázó készülék segítségével pasztillát készítenek belőle. A pasztillát ezután kis — füllel ellátott — platina csészében megolvasztják és a kihűlt olvadék fluoreszcenciáját fluorofotométer segítségével mérik. Vízvizsgálatainknál a Price, Ferretti és Schivartz [6]-féle módszert alkalmaztuk, az urán kivonását pedig Stewart és Bentley [4] szerint széntetrakloridban oldott dibutilfoszfáttal végeztük. Kezdeti nehézséget okozott a dibutilfoszfát beszerzése, ezért a kémszert saját magunk állítottuk elő. Dibutilfoszfát reagens előállítása A dibutilfoszfát készítésénél nem tiszta készítmény előállítása volt a célunk, hanem olyan butilfoszfát keveréket szándékoztunk kapni, amely jelentékeny dibutilfoszfátot tartalmaz, tehát az urán kivonására alkalmas. Vizsgálataink alapján a kémszer a következőképpen készíthető el: 200 ml-es magas főzőpohárba 10 g P 20 5-t mérünk és vízhűtés mellett állandó kevergetés közben részletekben (kb. két perc alatt) 21 g normál butilalkoholt adunk hozzá. Ezután a főzőpoharat kiemeljük a vízfürdőből és az oldatot a szilárd anyag feloldásáig kevergetjük. Oldódás után a forró oldatot lehűléséig állni hagyjuk. A kapott olajszerű terméket 100 ml vízzel 500 ml-es rázótölcsérbe mossuk és 50 ml széntetrakloriddal — három percig rázva — extraháljuk. A széntetrakloridos fázis leengedése után az extrakciót 50—50 ml széntetrakloriddal megismételjük és a széntetrakloridos fázisokat összegyűjtjük. Az így kapott széntetrakloridos dibutilfoszfát reagens vizsgálataink szerint az urán kivonására alkalmas. A vízminta előkészítése és az urán kivonása dibutilfoszfáttal 200 ml-es hosszúkás rázótölcsérbe 100 ml vizsgálati vizet mérünk, amelyhez 0,5 ml tömény sósavat adunk. Ezután a rázótölcsér tartalmához 5 ml dibutilfoszfát reagenst mérünk és a rázótölcsért 5 percig rázogatjuk. A széntetrakloridos fázist platina csészébe (kb. 5 cm átmérő) engedjük és a kivonást 5 ml dibutilfoszfáttal megismételjük. Ezután a platina csészét vízfürdőre helyezzük, a széntetrakloridot elpároljuk, majd a visszamaradt kevés olajos terméket — a platinát láng fölé tartva — elfüstöljük. A platina hevítése folyamán nem látható mennyiségű uránfoszfát marad vissza, melyet néhány csepp tömény sósavval oldunk és a sósavas oldatot vízfürdőn szárazra pároljuk. Ha tiszta vegyszerekkel dolgozunk, a bepárlás után a platinában alig észrevehető mennyiségű száraz anyag marad vissza. Az urán fluorometriás meghatározása Nichols és Slattery [7] nyomán ismeretes, hogy az uranilsók alkálifémfluoridokkal olvasztva UV-fényben fluoreszkáló olvadékot adnak. A fluoreszcencia erőssége idegen ionok jelenlétében nagymértékben lecsökken. Idegen ionok fluoreszcencia-gátló hatása azonban jelentősen csökkenthető, sőt ki is küszöbölhető azáltal, hogy az uránsót nem tista nátriumfluoriddal, hanem NaF—Na 2C0 3 keverékkel olvasztjuk össze. A fentiek alapján a dibutilfoszfátos extrakciót követő fluorometriás uránmeghatározást a következőképpen végezzük : Az urán kivonása után kapott szárazmaradékhoz 1 ml telített NaF-t és 0,1 ml 10%-os Na 2C0 3-t adunk. A platina csészét az oldattal jól körülöblítjük, majd az oldatot vízfürdőn szárazra pároljuk. A szárazmaradé-
