Hidrológiai Közlöny 1956 (36. évfolyam)

5-6. szám - Major Pál: Az újpesti szennyvízbújtató és terelőműtárgy modellkísérlete

388 Hidrológiai Közlöny 36. évf. 1956. 5. sz. Major P.: Az újpesti szennyvízbú.itató A szeimyvízbújtatók vízszállítása sem kielégítő. A számításhoz képest ezek is jóval kevesebb vizet szállítanak azért, mert a bújtatok alsó részében a víz pang és így a vízhozam szállításban nem vesz részt a teljes keresztmetszet. A szennyvízbújtatok alsó rétegeiben közvetlenül a szennyvízbukók alatt visszaáramlást is tapasztaltunk. A gravitációs csatornának, valamint a szennyvízbújtatóknak a számításhoz képest kedvezőtlenebb vízszállítása a szennyvízbukók terében a tervezetthez képest túlduzzadást okoz. Azonban ötszörös hígításig ezek az értékek, éppen a műtárgy alulról nem befolyásolt Yentúri csatorna jellegéből kifolyólag nem okoznak visszaduzzasztást a magas zóna felé. A szennyvízbújtatókban a pangó víz miatt feltétlenül leülepedés várható. Ez semmiképp sem kívánatos, tehát célszerű a vizsgálatokat tovább folytatni olyan irányban, hogy ezeknek a bújtatóknak a működése mennyire megfelelő függőleges értelemben csökkentett szelvénnyel, esetleg a bújtatópár helyett csak egy bújtató alkalmazásával. Meg lehetne vizsgálni a két szennyvízbújtató elhagyását is. Ebben az esetben ugyan az 1200 mm átmérőjű ivóvíz nyomócső miatt lapos szelvényű gravitációs csatorna adódnék, azonban a leülepedés a keletkező nagy sebességek miatt valószínűleg nem lenne számottevő (a csatorna fenékesése 16,l

0/oo)Megvizsgáltuk ezenkívül, jelent-e lényeges változást az, ha a szennyvízbukók hosszát kétszeresére növeljük. Az átépítés kapcsán a tervezőkkel egyetértésben, javaslatunkra a következő átalakítást hajtottuk végre, hogy a már az előzőkben említett ütközési jelenségeket megszüntessük, illetve kedvezőbbé tegyük : a gravitációs csatorna és a szennyvízbújtatók kezdő szelvényeit magába foglaló homlokfalon a szelvényeket megnöveltük, s az így megnövelt szelvényeket szűkülő átmenetekkel csatlakoztattuk az eredetiekhez. így meggátoltuk, hogy a víz közvetlenül egy merőleges homlokfalba ütközzék és a szűkítőkkel akartuk ütközésmentesen vezetni a tervezett szelvényekbe. A vizsgált esetekben a kétszeres szennyvízbukóhossz csökkentette a vízszin magasságát a szennyvíz bukók terében. A hatás tehát kedvező volt, bár a csökkenés nem volt számottevő, és annak a következménye is lehetett, hogy az általunk javasolt homlokfal kialakítás következtében a belépési veszteség csökkent. Azonban, mint az előzőkben már említettük, ezek a duzzasztási értékek a Ventúri csatorna jelleg miatt visszaduzzasztást a magas zóna felé nem okozhattak. 3. A záporbukók között vezető csatorna vizsgálata A záporbukók között vezető csatorna erős szűkülése a magas zóna felé visszaduzzasztást okoz. Ez a duzzasztás természetszerűleg nagyobb annál az értéknél, amelyet szűkítés nélkül, tehát Ventúri csatorna jelleg nélkül a szennyvízbújtatók és a gravitációs csatorna okoznának. Az ötszörös hígításig terjedő vízhozamok esetében a legnagyobb duzzasztási érték 38 cm volt. Ez a visszaduzzasztás csak abban az esetben engedhető meg, ha ezáltal a visszaduzzasztott zónában a sebességek nem csökkennek a megengedett alá, tehát leülepedés nem keletkezik. A záporbukók és a szennyvízbukók terét összekötő szűkített csatornát, az előálló nagy sebességek miatti koptatásra való tekintettel — természetesen csak abban az esetben, ha ez a szűkítés az építés folyamán megmarad — a kísérletek szerint klinker burkolattal kell ellátni. 4. Záporbukók vizsgálata Tekintettel arra, hogy az ötszörös hígításon felüli vízhozamok esetében nem álltak rendelkezésünkre a magas és mély zóna vízhozamértékei, ezért kísérleteink során, nem ismerve a magas zónában jelentkező záporvizekhez tartozó értékeket a mély zónában, a vizsgálatokat úgy kívántuk elvégezni, hogy a Váci út felé jutó vízhozamoktól függetlenül csupán a záporbukókat tarázzuk az átbukási magasság függvényében. Az átbukási magasságot a záporbukók között vezető csatorna kezdeti ' szelvényének vízállásához rögzítettük. Vizsgálatot végeztünk arra nézve is, hogy milyen eltérést ad a vízhozamértékek és a hozzájuk tartozó átbukási magasságok viszonyában, ha a záporbukók között vezető csatornából van vízelvezetés a Váci úti főgyűjtő felé, illetve, ha a Váci úti főgyűjtő felé víz nem távozhatik el. Az így mért két esetben észrevehető különbség nem mutatkozott, tehát alulról nem befolyásolt átbukás esetére a kérdést meg tudtuk oldani. Természetesen pontos megoldás az lett volna, hogy az alulról nem befolyásolt átbukás esetében, ismerve a mély zónából (11) érkező vízhozam értékeit is, fokozatos közelítéssel úgy állítjuk be a vízszint magasságát a Váci úti főgyűjtő csatornában, hogy az megfeleljen az éppen átbukó vízhozamnak. A záporbukók okozta erős leszívás miatt nagyobb záporvízhozamok esetében a magas zónából rohanással érkezik a víz a záporbukók közti térbe. A szűkület végén lévő homlokfalon szintén fellépnek olyan ütközési jelenségek, amelyeket a szennyvízbukók esetében már tárgyaltunk. Tökéletes átbukás esetében a számítás útján kapott vízhozamot a bukók emészteni tudják, sőt minthogy nagyobb záporvízhozamok esetében rohanással jön a víz, kisebb átbukási magassággal vezetik le a vízhozamot, mint amit a számítás adott, ha az átbukási magasságot a záporbukók közt vezető csatorna kezdő szelvényére vonatkoztatjuk. (Természetesen a záporbukók között vezető csatornában kialakuló vízugrás folytán ez az átbukási magasság nem állandó, hanem szelvényről-szelvényre változik). Ha a záporbukók visszaduzzasztott átbukással működnek, a vizsgálatokat csak fokozatos közelítéssel, részleges számítással lehetne elvégezni és csak abban az esetben, ha ismernők a magas zóna főgyűjtőjét terhelő záporvizeknek megfelelő vízhozamértékeket a mély zónában. A szabatos kísérlet menete a következő volna : alulról nem befolyásolt átbukás esetére a Váci úti főgyűjtő-csatornában olyan vízszintértékeket kel-