Hidrológiai Közlöny 1956 (36. évfolyam)
4. szám - Bokor Mihály–Babos Zoltán: Belvízrendezések mértékadó mennyisége
Bokor M.—Babos Z.: Belvízrendezések mértékadó vízmennyisége Hidrológiai Közlöny 36. évf. 1956. 4. sz. 263 Érezve e szabványok hiányosságait, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakértő bizottságra bízta a belvízrendezés országos fejlesztési tervének elkészítésére vonatkozó új irányelvek kidolgozását. Az ezekben javasolt módszer alapján meghatározták az egyes belvízi öblözetekre mértékadó fajlagos vízszállítás értékét, a gyakoriság figyelembevételével. Eszerint a belvízrendezések tervezésére vonatkozó korszerű előírások, mértékadó alapadatok rendelkezésre állanának és a részletes tervezések megindíthatok lennének. Vizsgáljuk meg, hogy valóban ez-e a helyzet? Mielőtt a kérdést részleteiben boncolnánk, vessünk egy tekintetet belvízrendezésünk mai állapotára. Pichler János adatai szerint hazánk belvízrendezendő területe kereken 4.1 millió ha, amelyből 2.1 millió ha „belvízártér", 2.0 millió ha pedig ,.külvízártér". Ennek a területnek, amely 156 kisebb-nagyobb (az Országos Vízgazdálkodási Kerettervben összevontan csak 83) zárt vízrajzi egységet alkotó belvizi öblözetre tagozódik, a belvízvédelmi kiépítési foka rendkívül egyenlőtlen és szélsőségesen 0,03—0,80 liter s'ha fajlagos vízszállítás között ingadozik. A fajlagos vízszállítás országos átlagban 0,204. liter/s/ha, tehát a létesítmények a közepes gyakoriságú belvizeket átlagosan csak 30 —60 napon belül képesek levezetni. A tiszavölgyi öblözetek 13%-a még teljesen kiépítetlen. Ezt a hatásfokot azonban nagymértékben lerontj cl clZ Sb megállapítás, hogy karbantartási hiányosságok miatt a belvízcsatorna hálózat mai használhatósága mindössze 60%-os. Nélkülözik a létesítmények az egyöntetűséget és még az sem állítható, hogy az egyes öblözetek jelenlegi kiépítési foka simul a saját mezőgazdasági színvonalához, követelményeihez. Az országos belvízrendezési fejlesztési terv sokkal kedvezőtlenebb kiindulási helyzettel találja magát szemben, mint árvédelmünk, amelynek műveinél az egyenlőtlenségek szűkebb keretek között ingadoznak. A belvízrendezések fejlesztésének szükséges mértékét egyrészt a mezőgazdasági termelés, másrészt a gazdaságosság követelményei szabják meg. Ahogyan nő az előbbinek a belterjessége, úgy növekedik az a beruházási összeg is, amelyet még a gazdaságosság szempontjából felhasználni indokolt. Mivel az említett nagyszámú belvízi öblözet mezőgazdasági színvonal tekintetében egymáshoz viszonyítva igen nagy szélsőségeket tár elénk, a gazdaságosságot képviselő fajlagos beruházási határérték is tág határok között hullámzik. Erre való tekintettel csak óvatosan kezelhetők azok a mezőgazdasági és gazdaságossági követelmények, amelyekkel az országos szabványok a fejlesztés szükségleteit általánosságban jellemzik. Itt ellentmondásokkal, következetlenségekkel találkozunk, amelyek a tervezések folyamán zavarokat okozhatnak, ezért kiküszöbölésükről kívánatos még most gondoskodni, mielőtt a részletes tervezések széleskörűen megindulnak. A kérdések tisztázása érdekében az alábbiakra kívánunk rámutatni. 1. A vonatkozó országos szabványok tervezési irányelvei nem írják elő például azt, hogy melyik esztendőnek a téli 5 hónapja, vagy egyetlen nagycsapadékú hónapja választassák ki mértékadóként. Eszerint a szabvány ma is, akár csak a múltban volt, szabadon a tervezőre bízza ennek megállapítását. Olvasunk 6—7 éves, 10 éves (ugyanekkor műtárgyaknál előrelátóan 25 éves) gyakoriságú mértékadó vízmennyiségekről, viszont vannak olyan belvízi öblözetek, amelyekben ez a mérték a kiépítettség terén már régen túlhaladott. Ezekben eszerint nem lenne szükség egyelőre továbbfejlesztésre, jóllehet a mezőgazdaság azt indokoltan kívánja. Nem hagyható itt figyelmen kívül az a körülmény sem, hogy az utolsó 10 év folyamán ipartelepek létesültek az árterületeken, nyomukban számos új település keletkezett, igen fontos közlekedési hálózatbeli bővítésekkel összekapcsolódva, melyek mind lényegesen magasabb követelményekkel lépnek fel, mint a mezőgazdaság. Ezt a kérdést csak egységes szemlélet alapján lehet megoldani, mint az árvédelemnél, legfeljebb a biztonság fokát lehet mérsékelni. Tájékoztatásul megemlíthető árvédelmi töltéseknél a Szovjetunió vonatkozó szabványának az előírása a valószínű árvízhozam megállapítására: A töltéssel védett terület kiterjedése, hektár Előírt valószínűségi százalék Átlagos előfordulási év >250 000 0,1 1000 50 000—250 000 1,0 100 20 000— 50 000 2,0 • 50 5 000— 20 000 5,0 20 < 5 000 10,0 10 2. A szabvány megállapítása szerint a mezőgazdasági termelés szempontjából szükséges, sőt gazdaságos is, hogy olyan belvízvédelmi berendezéseket építsünk, amelyek a mezőgazdaságilag művelt területekről a közepes gyakoriságú ősz— tél—tavaszi csapadék által, kevésbé jó szerkezetű talajon előidézett belvizeket legfeljebb 14 nap alatt eltávolítják. Ez a követelmény ebben & fogalmazásban túlságosan merev és gyakran teljesíthetetlen, mert a természet nem mindig ad rá módot. IIa a hóolvadási időszak például 20—30 napra terjed, hasztalanul építünk az egész hólé mennyiségének 14 nap alatti levezetésére alkalmas méretű csatornákat, mert a hó részben még két héttel később is a terepen fekszik, leolvadni még nem tudott. Sokszor kapcsolódik ehhez a folyamathoz bőséges tavaszi csapadék is, amely a belvizes időszakot még jobban meghosszabbítja. Hiába írunk elő tehát ilyen követelményt, mert olyan csapadékrészietet, amely még le sem esett, nem lehet korábban levezetni. Az ezekből származó károkat tehát a mezőgazdaság viselni kénytelen. 3. A gyakoriság szempontjának a mértékadó adatokba való bekapcsolása a mai adottságok mellett csak zavart okoz, mert a rendelkezésre álló adatok alapján ritkán állapítható meg az, hogy a megkívánt gyakorisághoz valóban mekkora számértékek tartoznak. Még eléggé tájékozott szakemberek is alkalmaztak például 10 éves gyako-