Hidrológiai Közlöny 1956 (36. évfolyam)

4. szám - Langmár József: Műtárgyak alatti szivárgás laboratóriumi vizsgálatának módszerei és berendezései

Langmár J.: Műtárgyak alatti szivárgás laboratóriumi vizsgálata Hidrológiai Közlöny 36. évf. 1956. 4. sz. 21f9 Az üvegtáblák és a vaslemezfalak megtámasztására azonos méretű szögvaskereteket alkalmazunk. Keresztirányú összefogásukra U-alakú sarokmerev lemezkeret szolgál. Az így kialakított keretek ismétlésével tetszőleges hosszúságú medencét építhetünk össze. A felül nyitottU-keret előnyös még abból a szempontból is, hogy felső átkötésre, ami a kísérlet beépítését, a műszerek elhelyezését és a megfigyelést zavarja, szükség nincsen (2. ábra). A medence szerkesztésénél gondoskodnunk kell ezeken kívül a kisminta beerősítésének, a vízbevezetés és elvezetés változtatásának, a műszerek és észlelőberendezések rögzítésének a lehetőségéről. Az üvegtáblákra maratott hálózatnak a segítségével az áramvonalak megfigyelését és rögzítését könnyítjük meg. b) A tökéletes vízzárás biztosítása a kísérleti medence összeépítésénél a legnagyobb gondosságot kívánó munkák egyike. Tömítő anyagnak mindenütt lenolajkencés míniumos kittet használunk. Az üvegtáblák beépítésénél ügyelni kell arra, hogy az üveglemezek és a szögvaskeret közötti megtámasztási felületen mindenütt legyen 1,5—2 mm vastag, ám nem vastagabb kittréteg. E mellett biztosítanunk kell azt is, hogy az üveglemezek belső felülete egy síkba essék. Énnek a követelménynek a biztosítása az áramvonalak zavartalan kialakulásának a szempontjából fontos, ami a síkbeli vizsgálat végrahajthatóságának alapvető feltétele. Az üvegtáblákat a medence vasvázához kizárólag a kitt tapadóképessége köti. Éppen az áramvonalak zavartalanságának a szempontjából semmiféle leszorítólemezt nem alkalmazhatunk. A hátsó vaslemez táblákat szintén kittel szigeteljük. Ezeket 4—4 db süllyesztett fejű csavar köti a szög vaskerethez. c) Átalakítási lehetőségek. A medencét különálló alkatrészekből csavarkötéssel építjük össze. Ez a tervezési megoldás három szempontból előnyös : a medence bővíthető, átalakítható, a tönkrement alkatrészek cserélhetők, megkönnyíti a szerkezet építését, ugyanis a hegesztési elhúzódások miatt lényegesen könnyebb a kisméretű szögvaskereteket külön elkészíteni, mint egy többméteres szerkezetet. 2. A talajbeépítés módszerei A vizsgálathoz szükséges talajt a tervezett műtárgy helyéről vett több talajfúrás eredményéből állítjuk össze. A kutatófúrásokkal meg kell határozni : a talajrétegek vastagságát és alakját, az egyes rétegeken belül a szemeloszlási görbét és a réteget alkotó anyag hézagtérfogatát. A talaj hézagtérfogatát, szemcsenagyságát és szemeloszlását megtartjuk, a rétegeket azok geometriájának szempontjából a kisminta kicsinyítési mértékének [A] megfelelő méretben építjük be [7], Mérőpálya 2. ábra. A szivárgási medence keresztmetszete Puc. 2. nonepewbiü pa3pe3 (ßuAbmpaifuoHHoco Aomua Abb. 2. Schnitt des Sickerbehälters A talaj összeállítása esetén két eljárást követhetünk : előre elkészített, kiszárított és osztályozott homokanyagból a szemeloszlási görbe alapján állítjuk össze a talajt, vagy a tervezett műtárgy helyéről, minden egyes rétegből annyi talajanyagot hozatunk, amennyi a medencébe való beépítéshez szükséges. Az előbbi egyszerűbb, az utóbbi költségesebb, de megbízhatóbb eljárás, tekintve, hogy ugyanazon szemeloszláson belül, a szemcsék alakjának is hatása van az áteresztőképességre. A talaj beépítésénél kétféle eljárást alkalmazhatunk, iszapolást és bedöngölést. Az iszapolást csak homogén, közel azonos szemnagyságú homoktalajnál használhatjuk. Alkalmazási köre így rendszerint csak a tudományos vizsgálatokra szorítkozik. A bedöngölést vegyes szemeloszlású talajnál és rétegzett talajoknál alkalmazzuk az alábbiak szerint : a) a szemeloszlási görbe alapján összeállított, vagy a helyszínről kitermelt talajt szárítással, illetőleg víznek a hozzákeverésével földnedvessé tesszük. b) Minden egyes réteg talajának meghatározzuk a nedvességtartalmát.