Hidrológiai Közlöny 1955 (35. évfolyam)

3-4. szám - Dr. Schulhof Ödön: A magyar balneológia tíz éve

88 Hidrológiai Közlöny. 35. évf. 1955. 3—4. sz. Schulhof ö.: A magyar balneológia tíz éve így történt meg, hogy pl. a Lukács- és Császárfürdő komplexum nagyszabású korszerűsítési tervének csak első ütemét, a Lukács-fürdő teljesen használhatatlan déli szárnyának újjáépítését lehetett befejezni. Az OFI terveiben nagy szerepet játszó Harkány, melyet 1949-ben szépen helyreállítva sikerült a forgalomnak átadni, beleesett a déli határsávba és a külpolitikai helyzet kiéleződése tette lehetetlenné további üzembentartását. Mindkét említett helyen csak 1954-ben válit lehetségessé a félbehagyott munka folytatása. Az igazgatás átszervezésével kapcsolatban az OFI még 1949-ben megszűnt, illetőleg beolvadt az Egészségügyi Minisztérium Üzemgazdasági Főosztályába, majd a gyógyforrások egy részének ügyei átkerültek az Élelmiszeripari Minisztériumhoz, másoké a Belügyminisztériumon keresztül a Helyiipari, ill. Város- és Községgazdálkodási Minisztériumhoz. A gyógyvizekkel kapcsolatos sokrétű kérdés-komplexumnak mindig csak egy kis része illett bele az illető minisztérium munkaterületébe, míg a feladatok nagyobb része attól távol esett. A gazdasági, termelési, sőt egészségügyi téren is mindig voltak sürgetőbb, égetőbb feladatok, úgy hogy annak ellenére, hogy mindegyik minisztériumban voltak néhányan, akik a gyógyvizek kérdését szívügyüknek tekintették, az egész apparátustól idegen maradt ez a feladatkör és ez természetesen meglátszott költségvetési vonatkozásban is. A betegellátásnak, a gyógyvizek gyógyításra történő helyes felhasználásának szempontjából az egyik legfontosabb körülmény a rendelkezésre álló férőhelyek száma, mert az ambuláns gyógyfürdőkezelés csak a könnyebb megbetegedések esetén nyújtja a gyógyvízzel elérhető eredmény optimumát és így csak kényszermegoldásnak tekinthető. Ezért talán megbocsátható, hogy eddig a gyógyvizekkel kapcsolatos épületek és férőhelyek száma szempontjából néztük a kérdést. De nagyon egyoldalú és éppen ezért helytelen lenne az elmúlt tíz év alatt megtett utunkat csak erről az oldalról megítélni, már csak azért is, mert ez a szemlélet a látszólagos eredménytelenség egészen hamis képét adná és nem mutatná meg azt a nagy fejlődést, melyet a balneológia terén más vonatkozásiban elértünk. A gyógyhelyi betegelhelyezés lehetőségeinél maradva azt kell látnunk, hogy amilyen csekély a fejlődés az ágyak számában, olyan nagy a változás azok felhasználási módjában. Társadalmunk és állami berendezkedésünk átalakulása ezen a területen is gyökeres változást eredményezett. A tőkés gazdasági rendszerben a gyógyhelyek és gyógyfürdők egészségügyi színezetű vendéglátóipari vállalkozások voltak, melyben a vállalkozáson volt a hangsúly és ha ennek rosszul felfogott érdeked éppen úgy kívánták, akkor az egészségügyi színezet gyakran erősen elhalványodott. Szocializmus felé haladó társadalomban a gyógyhely és gyógyfürdő egészségügyi intézmény, mely speciális feladatok megoldására, speciális gyógytényezőket és különösen kedvező körülményeket nyújt a betegnek. Ezt a két mondatot így egymásután leírni igen könnyű, de az átalakulás útját végigjárni annál nehezebb, éppen ezért senki se higyje, hogy ennek az útnak már a végén vagyunk. A régebbi szórakozóhelyet, idegenforgalmi központot nehéz úgy átalakítani, hogy a szórakozásból és idegenforgalomból éppen anynyi maradjon meg, amennyi a gyógyhely optimális körülményeit elősegíti. Nem csak azért, nehéz ez, mert az idegenforgalom és vendéglátóipar szervei ragaszkodnak a kialakult és virágzó területeikhez, hanem azért is, mert még nem fejlődtek ki mindenütt a közönség igényeinek kielégítésére szükséges megfelelő szórakozó-, üdülőhelyek, melyek a gyógyhelyek ilyenirányú forgalmát átvehetnék. A gyógyfürdők körül kialakult gyógyhelyek általában szállodákból, panziókból tevődtek össze. Régebben csak Balatonfüreden volt egy gyógyintézet és Hévizén 1943-ban alakítottak át egy kis épületet szanatóriummá. Még a betegsegélyző intézetek, vagy más intézmények tulajdonában lévő épületeket sem használták fel gyógyintézetszerűen. Ezen a téren az utolsó tíz év jelentős és gyökeres változást- hozott. Már az első években rohamosan megnövekedett a betegsegélyző intézmények által gyógykezelésre beutaltak száma, az államosítás után pedig egymás után alakultak meg legfontosabb gyógyhelyeinken az állami kezelésben levő gyógyfürdőkórházak. A budai északi thermális forráscsoport körül a Lukács- és Császár-fürdők komplexumából és tartozékaikból, a balatonfüredi Erzsébet szanatóriumból, a hévizi régi Festetich-hercegi fürdőtelep összes épületeiből, a parádi „Gyógyszálló"ból és legújabban Harkány régi kastélyából gyógyfürdőkórházak alakultak. Ezek a gyógyforrásokkal közvetlenül összekapcsolt gyógyintézetek a korszerű kórházi vizsgálat és kezelés minden lehetőségét megadják ahhoz, hogy az ősi gyógyfürdőkúrát a legmodernebb orvosi kezeléssel kombinálva, a legsúlyosabb betegek is megfelelő ápolásban részesülhessenek. Ha ezen a ponton készítünk mérleget, a változás, a fejlődés számszerűen is óriási. A háború előtt csupán a Lukács-fürdőben volt egy 72 ágyas kórházszerű osztály, ma pedig a gyógyfürdőkórházi ágyaink száma meghaladja az 1600-at. Ezek a gyógyfürdőkórházak a helybeli természetes gyógytényezők segítségével legelőnyösebbem kezelhető betegségek szerint specializált szakkórházak. Az Egészségügyi Minisztérium erre vonatkozó rendelete pontosan körülírja, hogy milyen betegségekben szenvedők utalhatók be ezekbe a gyógyfürdőkórházakba és ezáltal gondoskodik arról, hogy ne kerülhessenek oda olyanok, akikre nézve ártalmasak a helyi adottságok, vagy akik másutt is megfelelő gyógyeredménnyel kezelhetők. A felszabadulás előtti ál-