Hidrológiai Közlöny 1955 (35. évfolyam)

3-4. szám - Felszabadulásunk 10. évfordulójára - Ihrig Dénes: Műszaki hidrológiai kutatásunk 10 éve

Ihrig D.: Műszaki hidrológiai kutatásunk tíz éve Hidrológiai Közlöny. 35. évf. 1955. 3—4. sz. 79 gyűjtés. A mélységbeli rétegvizek kutatása kizárólag a geológia feladatát képezte. A kisebb vízfolyások vízhozamairól, a vízhozamoknak a csapadékviszonyokkal való kapcsolatáról, a lefolyás alakulásáról, a párolgási veszteségek nagyságáról, a beszivárgások mértékéről, a nagy és kis vízfolyások hordalékszállításáról és hordalékminőségéről és még sok más — a vízgazdálkodási gyakorlat szempontjából annyira fontos — hidrológiai kérdésről semmit sem tudtunk. A háborús pusztulás helyreállítása mellett tehát nagy és új feladatok megoldása várt az újjáéledő magyar vízrajzi szolgálatra, és a magyar műszaki hidrológiai kutatásra. * Az 1886-ban, 70 évvel ezelőtt megindult rendszeres és országos MAGYAR VÍZRAJZI SZOLGÁLAT rövid idő alatt nemzetközi viszonylatban is elismert fejlődést ért el. A két világháború között azonban ez a fejlődés nem folytatódott, sőt a második világháború alatt az eddig fenntartott észlelőhálózat nagy része is elpusztult. A háború után, 1945-ben bekövetkező társadalmi átalakulás és a meginduló új gazdasági rend lehetővé tette, hogy a károk helyreállítása után a vízrajzi szolgálat is a fentebb már említett okok miatt hatalmas arányú fejlődésnek induljon. Ez a fejlődés főleg a vízrajzi észlelőhálózat kiépítése és bővítése, a vízhozam és hordalékmérések számának szaporítása és kiterjesztése terén volt leginkább tapasztalható. Az országos vízmércehálózat, mely 1938foan 137 vízmércéből állott, az első években már újjáépült, majd az első ötéves terv végére megkétszereződött. Ezenkívül a vízkészletnek mezőgazdasági és ipari szempontból elengedhetetlenül fontos megállapítása céljából a kisebb vízfolyásokon még további 273 vízmérce létesült. A háború előtt működő két rajzoló vízmércén kívül 19 új épült és épül az ország első távjelző berendezése is Budapesten. Az automatizált vízállásmérés terén ez azonban még csak kezdő lépés, a műszaki 'hidrológia tudományos kérdéseinek megoldása végett még igen nagy fejlődésre van szükség ezen a téren. A kis vízfolyások életjelenségei rendkívül gyorsan játszódnak le és csak rajzoló vízmércék segítségével ismerhetjük meg azokat. A felszíni vizek hidrológiájának kutatási területe bővült azzal is, mikor a vízrajzi szolgálat 1945-ben bevezette a rendszeres vízhőmérséklet méréseket. A technikai nehézségek ellenére ma már kereken 50 állomásra vonatkozóan vannak jó kezdeti számadataink. Az országos és nemzetközi vízjelző szolgálat is jelentősen fejlődött a háború előttivel szemben. Ma 63 belföldi mércéről és 45 külföldi állomásról kapja a magyar vízrajzi szolgálat a vízállásokat az 1938. évi 39, illetve 24-gyel szemben. A vízhozamok megállapítását a két világháború között is csak esetenkénti és igen kevés számú mérésre támaszkodva végezhette a vízrajzi szolgálat. Az évi mérések száma mindössze 100—150 volt és ezek is — mint említettem — csak a nagy folyókon történtek. 1945 után a vízgazdálkodással szemben támasztott igények kielégítése céljából a vízhozamméréseket ugrásszerűen fejleszteni kellett, és ki kellett terjeszteni a kisebb vízfolyásokra és forrásokra is. Az 1950-es években már több mint 200 vízfolyáson végez a szolgálat évenként átlag 2200—2500 mérést és ezek, valamint a jelenleg is folyamatban levő nagyszámú mérési eredmények alapján indulhatott meg a felszíni vizek vízhozamstatisztikája, mely már 50 állomásra adott megbízható adatokat. Hasonlóképpen sürgetően kívánta meg népgazdaságunk fejlődése a hazai források nyilvántartásbavételét és rendszeres vizsgálatát, mert eddig a források hozamáról és tartósságáról csak szórványos adatokkal rendelkeztünk. Ma még nem lehetett a legkisebb forrást is a nyilvántartásba bekapcsolni, de a jelenleg nyilvántartott mintegy 700 és rendszeresen megfigyelt 140 forrás adata a gyakorlat és bizonyos mértékig a tudományos kutatás céljára is már elégséges. A 20 1/perc-nél kisebb hozamú források még nem szerepelnek a nyilvántartásban, az 1000 l/percnél nagyobb hozamú források vízhozamát és egyéb fizikai, valamint kémiai adatait pedig általában havonta mérik. Hasonlóan nagy fejlődést mutat a vízfolyások hordalékmérése. Míg a háború előtt leginkább csak esetenkénti kísérleti mérések folytak, addig 1945 után már állandó mérési helyek félállításával rendszeres mérési sorozatokból lehetett megállapítani a vízfolyások lebegtetett és görgeteg hordalékát, valamint a mederanyagát. 1954-ig 10 vízfolyáson összesen 32 hordalékmérő helyen folytak mérések. Az évi mintavételek száma meghaladta a 12 000 darabot. A felszíni vízfolyások hidrológiai adatainak felvétele mellett a talajvízállás észlelése még egészen újkeletű. Az észlelési célokat szolgáló talaj vízkutak építése 1930-ban kezdődött. Ezeket a talaj vízkutakat különböző szervek helyezték el (Vízrajzi Intézet, Földtani Intézet, Műegyetem Vízépítési Tanszéke, Öntözésügyi Hivatal, Erdészeti Kutató Intézet) és 1944-ben, mikor a szétszórt kutakat országos talajvízkúthálózatba vonták össze, már 300 volt az észlelő talajvízkutak száma. 1945 után a vízgazdálkodás különböző feladatai (belvízrendezés, öntözés, folyócsatornázás, vízellátás stb.) szükségessé tették a talajvízkúthálózat nagyfokú országos és helyi bővítését is. Ez a bővítés oly mértéket ért el, hogy 1954. év végén a vízrajzi szolgálat már 2068 kutat tartott nyilván. A hidrológiai kutatás kibővülésével a kutak egy része helyi jelentőségű volt és különböző tanulmányi, kutatási célokat szolgált. Ezért szükségessé vált a hálózat szétválasztása országos hálózatra és tanulmányi