Hidrológiai Közlöny 1955 (35. évfolyam)

1-2. szám - Juhász József: Felszín alatti vízkészletünk

22 Hidrológiai Közlöny 35. évf. 1955. 1—2. sz. A vízkutató fúrások, kutak bizonyos mértékig tájékoztathatnának bennünket, ha elég sűrűn pontos adatok állanának rendelkezésünkre kivitelezésükről, üzemükről. Azonban legtöbb esetben egyik feltétel sincs kielégítve, így általában kizárólag az egyéb célból készült fúrásokra vagy az általános geológiai kutatások adataira vagyunk utalva. Ezért a víztartó rétegek viszonyait az általános földtani viszonyok és szerkezet alapján határoztuk meg. Ezzel a közelítő megoldási lehetőséggel kell tehát megállapítani az egyes mélységi víztartószintek kiterjedését és esetleg összetételi megváltozását is. Az egyes víztartó szinteket ilymódon határoltuk, amivel tulajdonképpen olyan részekre bontottuk az országot, amelyeken belül a hidrogeológiai viszonyokat közelítően azonosnek vehetjük. Természetesen minél kisebb kiterjedésű és minél több vízadó szint található valamely helyen, annál kisebbnek adódik a hidrogeológiai tájegység is. Ugyancsak csökken a kiterjedése a pontosság fokozódásával. Ilyen felfogás mellett majd többszáz részre lehet osztani az országot. Egyelőre azonban a felosztásnak a rendelkezésre álló geológiai, hidrogeológiai stb. adatokkal összhangban kell maradnia, s a legtöbbször nagymértékű közelítéssel megállapított területek elaprózása a szavahihetőség rovására menne. Ezekből a meggondolásokból kiindulva 85 tájegységre osztottuk fel az ország területét. Világos, hogy ezeken a területeken belül a hidrogeológiai viszonyok még egyáltalán nem egyformák, legfeljebb közelítően egyeznek. Egyegy kisebb rész azonban még jelen ismereteink mellett is nagymértékben eltérőnek mutatkozik az átlagtól. Ezért a 85 tájegységen belül sok apróbb kis területet különböztetünk meg, amelyeket külön tájegységnek felvenni nem látszott célszerűnek. A tájegységeknek a víztartó szintek azonossága alapján való meghatározása nem teljesértékű, és nem is fedi mindenben a aidrogeológiai tájegység fogalmát, mint erre már többször rámutatott Schmidt E. Róbert egyetemi magántanár. Egyelőre azonban egyedül a vízbeszerzésre leginkább döntő vízadó rétegviszonyokat, tehát a geológiai települést és szerkezetet vettük figyelembe a tájegységek felállításánál. A tervezési szempontokat tartottuk szemelőtt, amikor nem elhatároltan csak mélységi, vagy csak talajvizekkel foglalkoztunk, hanem esetenként figyelembevettük a gazdaságos vízszerzés szerint a mélyebb, magasabb szintű vizeket, talajvizeket, sőt a parti szűrés jellegű vízbeszerzéseket is. Sümeghy József szerint hazánk területén a különböző vízfajták (karszt, réteg, mélységi vizek) tájegységei rendesen nem egymás fölött, hanem egymás mellett helyezkednek el. (A talajvizekre természetesen ez különösen síkvidéki területeinken nem áll.) A mélyebb vizekre vonatkozóan tehát, ha vizsgálatainkat az egész országra kiterjesztjük és a már ismertetett szempontokat vesszük figyeJuhász J.: Felszínalatti vízkészletünk lembe, tulajdonképpen a legfontosabb tájegységeket szinte egymás mellett kapjuk meg, mezozoos középhegységünk elsüllyedt peremi részeinek területét kivéve. A gazdaságosan beszerezhető vízmennyiség kérdését — különösen hegy- és dombvidékeinken — értelemszerűen kell venni, mert kétségtelen, hogy a felvett tájegységek vízadó szintjeinek megcsapolása a terület legmélyebb pontjaiból gazdaságos elsősorban, ugyanakkor mi ebben a munkában a vízadó réteget az egész kiterjedésében megcsapolhatónak, méghozzá gazdaságosan megcsapolhatónak vettük domb- és hegyvidékeink esetében is. A hidrogeolóigai viszonyok feltárásához felhasználtuk Wein Györgynek a Mecsekről, Szebényi Lajosnak a Bakony egy részéről, a Bükk és Aggteleki hegységekről, s Ferencz Károlynak az Eperjes—Tokaji hegyvidékről és a Bodrogközről készült hidrogeológiai térképeit és jellemzéseit is. Ezek a munkák jelentős mennyiségű új anyagot nyújtottak. Emellett azonban elsősorban azért voltak értékesek, mert az általunk választott feldolgozási elveket alátámasztották, s így nagyobb biztonsággal kezdhettünk neki az ország teljes feldolgozásához. A tájegységek elhatárolása után jutott kezünkbe a Földtani Intézetben Schmidt E. Róbert egyetemi magántanár vezetése alatt készült vízkészletbecslési munka, amely nemcsak a jelenlegi vízhozam és kútadatok feldolgozásával jelentett számunkra igen értékes segítséget, hanem mindjárt az első percekben a tájegység térkép megtekintésekor megnyugtatott, mert kitűnt, hogy a nem mindig azonos szempont alapján elhatárolt 53 tájegység (lásd: Hidrológiai Közlöny 1954. 5—6.), ha néhány kisebb területtől eltekintünk, fontosabb részeiben feltétlenül fedi az általunk elhatárolt hidrogeológiai egységeket. Az előforduló eltérések szinte kizárólag abból adódtak, hogy a Vízföldtani Osztály egyes kisebb területeket, amelyeknek a morfológiai viszonyai — pl. a Kapós völgy — vagy geológiai viszonyai alapján — pl. a Székesfehérvár körüli palás terület — a vízadóképességük a környezetétől eltért, külön területnek jelölt, míg mi a fiatalabb, negyedkori rétegek általános földtani felépítése alapján a szerkezetileg hozzátartozó területtel egy egységnek tételeztük fel. Tekintve, hogy a felállított 85 tájegység még közel sem mutat azonos viszonyokat, nem állt elveinkkel ellentétben, hogy egy-egy kisebb, elütő területet belevonjunk valamely tájegységbe. Természetesen máshol viszont mi bontottunk fel olyan területet részekre, amelyet Schmidt E. Róbert egy tájegységbe vont. A Vízföldtani Osztály munkája végleg meggyőzött arról, hogy helyes úton jártunk és hazánk vízkészletének megismeréséhez, ha sok hibával és kezdeti gyengeséggel is rendelkező, de használható anyagot szolgáltatunk. Munkánk során a következő 85 tájegységet láttuk célszerűnek elkülöníteni (1. ábra): 1. Szatmár-síksági rög 2. Nyírségi rög