Hidrológiai Közlöny 1955 (35. évfolyam)
5-6. szám - Illés György: A borsodi vízellátási rendszer
Illés Gy.: A borsodi vízellátási rendszer Hidrológiai Közlöny 35. évf. 1955. 5—6. sz. 155 többi völgyben jelentősebb víztartó rétegek nincsenek, ill. a rétegek annyira iszaposak, hogy kis áteresztőképességük miatt gyakorlatilag nem jöhetnek számításba. A Sajó és Bódva völgy újkori kavicslerakódásai bőven adnak vizet. A Saió kavicsrétegei nagyobb kiterjedésűek és egyenletesebbek, a Bódva völgy hordalékai szeszélyesebb elrendeződésűek. A kedvező vízbeszerzési lehetőségekkel szemben a Sajó-menti kavicsvizek — különösen a meder közelében — szennyezettek. A csehszlovák és magyar területen lévő ipari üzemek szennyvizei már a parti kavicsokban is éreztetik hatásukat. Ezek a szennyeződések a Sajótól néhányszázméter távolságban is kimutathatók. A völgyek peremhegységeiről beszivárgó vizek változó kémiai összetételűek és sok helyen a bányaművelés miatt szulfátos hatás tapasztalható. A nagy kiterjedésű és kedvező vízutánpótlású kavicsrétegekben az elmondottak miatt mégis aránylag kevés helyen lehet ivóvíz céljaira alkalmas vizet feltárni. Ezek a területek: a Bódvatorkolat vidéke, a Sajó jobbpart kazincbarcikai szakasza, Sajókaza és Dubicsány környéke. A mellékfolyók betorkolásánál, bár a kavicsréteg rendszerint jelen van, ezeken a szakaszokon a kedvezőtlen vízáteresztőképesség miatt jelentős vizekre nem számíthatunk. A Bódva vízbeszerzésre alkalmas vastagságú kavicsrétegei a Sajóba való betorkolásnál és Borsodsziráknál találhatók, ahol a kavicsréteg vastagsága a 4—6 métert is eléri. Ettől felfelé csak néhányszáz m 3/nap vízkivételre alkalmas területet találhatunk. A kavicsvizek egyes helyeken összefüggésben lehetnek más rétegek vizeivel, amelyre a kémiai összetétel változásából lehet következtetni. Érdekes a Bódva vízhozamában Szendrő és Szendrölád között beálló csökkenés. Míg a szendrői vízmércén észlelt legkisebb hozam 0,7 m 3/sec, addig a torkolatnál végzett mérések 0,22—0,25 m 3/sec-ot mutattak. A vízihozamcsökkenés valószínűleg a karsztos kőzetekkel összefüggő elszivárgás következménye. Néhány kísérletképpen lemélyített mélyfúrásnál szerzett tapasztalat azt mutatta, hogy a szóbanforgó aránylag nagy vízmennyiség a mélyebb rétegekből nem tárható fel, legalább is nem úgy, hogy a vízmű üzeme gazdaságos legyen. Bár a szóbanforgó terület hazánk két nagy és jellegzetes karsztvidéke a bükki és aggteleki karsztterület között fekszik, mégis a karsztvizek hasznosításának lehetősége mind az ipari, mind pedig az ivóvízellátás szempontjából az adott esetben alárendelt szerepet játszik. A bükki forrásoknál lényegesen közelebb vannak a sajóparti vízbeszerzési lehetőségek és távolesnek az aggteleki és jósvafői nagy karsztforrások is. Bár ezeknek a forrásoknak a hozama igen kiegyensúlyozott és mennyiségi szempontból fedeznék az igényeket, a nagy távolságon kívül a magassági viszonyok sem kedvezőek, tehát az elvezetés nehézségei miatt aligha jöhetnek szóba. A jósvafői források foglalása is nehéz és ezzel tönkretennénk a gyönyörű jósvafői völgyet, egyik legnagyobb természeti kincsünket, akkor amikor más megoldást is találunk. A forrásoktól távolabb való vízkivétel pedig a vizek tisztítását tenné szükségessé. Ezen túlmenően a jósvafői források egyenletes hozama a Bódva kis vízhozamánál is jelentős szerepet játszik. Gazdaságosan bekapcsolhatónak látszanak a teresztenyei és éger szögi források, amelyek bár kisebb vízihozamúak, de üzemi szempontból gazdaságosan segíthetnék Rudabánya vízzel való ellátását. Ezen a vízben szegény területen kézenfekvőnek látszik a bányavizek hasznosítása is. Ez ellen a megoldás ellen azonban az a döntő érv szól, hogy a bányák víztelenítése szükségszerű rossz, a bányák elsőrendű feladata a szén kitermelése. Ennek érdekében a vízbetöréseket el kell hárítani, azonban a bányák munkateréből kiemelt víz közvetlenül ivóvízellátás céljaira való felhasználása közegészségügyi szempontból veszélyt rejt magában. A felhagyott vágatok vízmű részére való kiképzése a magas fenntartási költség miatt gazdaságtalan megoldás. Az eddig végzett vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a vízbeszerzési lehetőségek a fogyasztási súlypontok közelében a teljes igényt nem tudják fedezni, sor kell hogy kerüljön a felszíni vizeknek ivóvízellátás céljából történő felhasználására is, természetesen tisztítás után. Az ipari és öntözővízigények, részben pedig az ivóvízigények kielégítésénél is döntő szerep jut a tározásoknak. A Sajó vízhozama évente 2—3 hónapon át nem tudja kielégíteni a jelenlegi, illetőleg a várható igényeket. A Bódva, a Sajó Csehszlovákia területéről érkező vízfolyások és azok kisvizének szabályozását magyar területen, a borsodi vidéken létesített művekkel kell biztosítani. A Sajó jobboldali mellékfolyója a Bán és a Bódva mellékfolyója a Rakaca völgyében lehetőség van olyan nagy tározók megépítésére, amelyekkel valamennyi vízigényt ki tudunk elégíteni. A Bán patakon' Bánfalvánál, Dédesnél, a Csernely patakon Upponynál és az újabb vizsgálatok szerint a torkolati szakaszon létesíthető 6—8 millió m 3-es víztározó, amelyek közül már egy is adhat 2—3 hónapon át 0,7—1 m 3/sec vízpótlást. A Bán-völgyi tározások közül az upponyi tározó mutatkozik legkedvezőbbnek, mert a topográfiai adottságok, hidrológiai és az altalajviszonyok itt a legmegfelelőbbek és legkevesebb a járulékos költség, amely több tározónál az út-, vasút, távvezeték áthelyezésével, községek kitelepítésével, vagy megvédésével jelentkezik. Az upponyi tározóból — a veszteségeket figyelembevéve — közel 200 l/sec víz ereszthető le folyamatosan. A Rakaca patakon, Rakaca, Rakacaszend és Meszes községeknél van lehetőség, völgyzárógátak, illetőleg tározók építésére. Ezek közül a meszest tározó látszik az előzetes vizsgálatok szerint a leggazdaságosabbnak. A tározó térfogata mintegy 13 000 000 m 3 és közel 350 l/sec vízmennyiség folyamatos szolgáltatására alkalmas.
