Hidrológiai Közlöny 1955 (35. évfolyam)

3-4. szám - Dr. Aujeszky László: A mesterséges esőkeltés újabb fejleményei

Aujeszky L.: A mesterséges esőkeltés újabb fejleményei Hidrológiai Közlöny. 35. évf. 1955. 3—4. sz. lJfl feladat egy esőben gazdag vidéknek a csapadékmennyiségét megnövelni, mint egy esőszegény vidéken bizonyos minimális esőt mesterségesen előteremteni. Ezt az álláspontot gyakorlati oldalról is alátámasztják a világszerte folyó öszszes esőkeltési kísérleteknek a tanulságai. Másrészt az esős éghajlatok csapadékának mesterséges megnövelhetősége nincs még véglegesen bebizonyítva. Azonban egyes igen komoly szerzők úgy vélik, hogy az egész éven át végzett rendszeres nukleálással 25 százalékig menő csapadéktöbbletet lehet biztosítani. így például J, Roulleau szerint Délnyugat-Franciaországban a 600 milliméteres évi csapadékátlagot 100 négyzetkilométeres hatásterületen 700—750 mm-re lehetne megnövelni, ha az év folyamán kiválasztott 100 beavatkozási napon nukleálást végeznénk (14). A magunk részéről valószínűnek tartjuk, hogy ilyen eredmény elérhető és rövidesen szigorúan bebizonyíthatóvá válik. Kisebb a mesterséges esőkeltés jövője a sivatagi és félsivatagi éghajlatok alatt. Ott az esőkeltés csak ritkán sikerülhet és még sikeres esetben is többnyire csak szerény vízmennyiségeket nyújthat (15, 16). Egyes vizsgálatokból valószínűnek látszik, hogy az egész éven át végzett nukleálás főkép ott vezethet a nagyobb vízrendszerek évi vízszállításának érdemleges megnövelésére, ahol a csapadék túlnyomó része havazás alaíkjában esik le. A hóalakban létrehozott mesterséges csapadéknak ugyanis kisebbek a leesés közben elszenvedett veszteségei, mint az esőnek. A mesterséges havazás jobb hatásfokkal kecsegtet, mint a mesterséges eső. Ezenkívül a leesés utáni veszteségek is a hónál gyakran kisebbek, mint az esőnél, szintén ugyanabból az okból, hogy a hó szublimációja lassabban megy végbe, mint a folyékony víz elgőzöilgése. Ezért a külföldi kísérletek főkép a vízgyűjtőterületek magashegységi részeinek állandó nukleálására irányulnak. A mesterséges csapadékkeltés gyakorlati alkalmazásának ez a fejlődése egy érdekes kérdést hozott felszínre, amelyről röviden megkell még emlékeznünk. 7. A mesterséges csapadékkeltés nem történik-e más területek természetes esőképződésének a rovására? A mesterséges csapadékkeltés első kísérletei még csak egyszeri, alkalomszerű beavatkozások voltak a légköri jelenségek természetes folyásába. Már ekkor felmerült az a gondolat, hogy ha egy átvonuló felhőből mesterségesen veszünk ki csapadékot, akkor talán ugyanennyivel kevesebb eső fog leesni azokon a vidékeken, ahová a felhő tőlünk tovább vonul. Ma már nem csak alkalomszerűen, hanem huzamosan folynak egy-egy beavatkozási területen az esőkeltési műveletek, és így még jogosabbnak látszik arra gondolni, hogy az esőthozó széllel ellenkező oldalon fekvő vidékekre állandóan olyan felhők jutnak csak el, amelyek vízkészletét a beavatkozás útján már megdézsmáltuk. Az egyik vidéken elért csapadéktöbbletért tehát más vidékek csapadékhiányával kellene megfizetnünk. Ezek az aggodalmak korántsem olyan megindokoltak, mint amilyenéknek első pillanatban látszanak. Először is téves felfogás az, hogy az átvonuló felhők már készen vinnék magukkal azt az egész vízmennyiséget, amely a csapadékképződés folyamán kihull belőlük. A felhőknek a víztartalma aránylag kicsi. A felhőelemeknek az összes tömege még kedvező fejlettségű felhőkben is csak annyi, hogy mindössze 1—2 milliméternyi csapadéknak a vízanyagát tudná szolgáltatni, ha a csapadékhullás folyamán nem keletkeznének folyton új és új felhőelemek a felszálló légmozgások által szállított vízgőzből, mégpedig igen nagy sebességgel. A 10 milliméteres és 100 milliméteres nagyságrendű, kiadós csapadékfolyamatok tehát a helyben képződő új felhőelemeknek köszönhetők. Más vidékről készen érkező felhőelemeknek csak annyi részük van ebben, hogy a csapadékképződés folyamata ezeken indul meg. Éppen ezért, ha a felhő előző útján egy időelőtti mesterséges nukleálást szenved el, az még nem teszi lehetetlenné, hogy további útja közben éppen olyan bőséges csapadékot adjon, mint amilyent különben adott volna. A mesterséges csapadékelvonás lehetőségét az is nagyon csökkenti, hogy az esőkeltés olyan felhőkből történik, amelyek nem képesek maguktól csapadékot szolgáltatni (csakis folyékony felhőelemekből álló felhők). Ha az ilyen esőzésre képtelen felhőt nem nukleáljuk meg, akkor tovább vonul ugyan más vidék fölé, de csapadékot későbbi útján is legfeljebb csak akkor adhat, ha időközben lényeges átalakuláson megy át. Az átalakulásnak abban kell állnia, hogy a vízcseppek közt jégszemek is megjelennek. Egy ilyen természetes átalakulás (úgynevezett önnukleáció) csak egészen különleges feltételek közt jön létre, mégpedig akkor, ha a felhő igen nagyarányú emelkedő mozgást végez (például egy nagyobb hegy tömegnek a lejtőjén felemelkedik), vagy ha a felhőbe egy sokkal magasabban lévő másik felhőből kész jégszemek hullanak bele. Csakis ezekben az esetekben lehet szó arról, hogy a felhő útközben való időelőtti megnukleálása esetleg csökkenti a szélellenes irányban fekvő vidékek csapadékkilátásait. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a mesterségesen létrehozott csapadéknak is ugyanaz a sorsa, mint a természetesen létrehozott csapadéké, vagyis egy jelentékeny része előbb-utóbb elgőzölög a földfelszínről vagy a növények testéből, miáltal új vízgőzimennyiségek kerülnek vissza a légkörbe. Ez a vízgőzmennyiség újból rendelkezésre áll mind a mesterséges, mind a természetes csapadékok keletkezési fo-