Hidrológiai Közlöny 1955 (35. évfolyam)

3-4. szám - Dr. Aujeszky László: A mesterséges esőkeltés újabb fejleményei

Aujeszky L.: A mesterséges esőkeltés újabb fejleményei Hidrológiai Közlöny. 35. évf. 1955. 3—4. sz. 139 gek keveset számítanak, ha az eljárás sikerre vezet. Másrészt az ezüstjodid rendkívül hatásos nukleáló anyag és így mennyiségileg nagyon keveset kell belőle felhasználni. Nagy előnye továbbá, hogy füstalakban állítható elő földi füstgenerátorok útján, úgy hogy alkalmazásához nem kell okvetlenül repülőgépeket használni! Ezek a generátorok egyszersmindenkorra felállíthatók a terepen, és nap nap után, tetszésszerinti időpontokban működésbe helyezAz ezüstjodid nem hűtőanyag. Nukleáló hatása azon alapszik, hogy kristályszerkezete majdnem teljesen megegyezik a jég kristályszerkezetével. Nem csak a kristály rendszerbeli alakjuk hasonló, hanem még a rácsállandóik számértéke is majdnem azonos. Ezért az ezüstjodid-füstöt alkotó mikrokristályok a túlhűlt felhőbe jutva nagy átalakító hatást fejtenek ki. A velük érintkezésbe jutó túlhűlt felhőcseppek azonnal kifagynak, éppen úgy, mintha ugyanilyen finom eloszlású jégszemecskékkel hozták volna őket össze. Az ezüstjodidnak azonban az a nagy előnye van a közönséges jég felett, hogy mikroszkópi méretű kristályokat (füstöt) lehet belőle létesíteni, viszont a közönséges jég erre a célra nem használható, mert nagyon tapadékony. Ezért nukleálunk ezüstjodiddal és nem jéggel. Hogy az ezüstjodid milyen rendkívül hatásos felhőátalakító anyag, annak jellemzésére szolgáljon a következő adat. Tekintsük a túlhűlt felhőnek egy olyan részét, amelyben öszszesen egy tonna tömegű túlhűlt víz van jelen kis cseppecskékbe szétosztva. Ennek a felhőrésznek a megnukleálásához mindössze két mikrogramm (milliomod gramm) tömegű ezüstjodidra van szükség. .Bár a természetben előforduló felhők túlhűlt víztartalma nem csak egyetlen tonna, hanem sokszor százezer tonna vagy millió tonna nagyságrendű, mégis a fenti adatokból nyilvánvaló, hogy az ezüstjodid-generátorok anyagszükséglete egy-egy beavatkozás alkalmával csak grammokat tesz ki

1 és így a nyersanyag beszerzési ára nagyon jelentéktelen kérdéssé törpül. A széndioxid és az ezüstjodid mellett jó gyakorlati eredményt adtak a felhőátalakítás terén bizonyos higroszkópos anyagok is (11,12), úgymint a konyhasó, a kalciumklorid, valamint a kéntrioxid (kénsavanhidrid). Ha ezeket finom eloszlásban belejuttatjuk egy felhőbe, akkor rajtuk nagyobb vízcseppek képződnek, mint amekkorák a normális felhőcseppek. Egy jólismert meteorológiai tétel értelmében a nagy és kis cseppek közt megindul az úgynevezett átgőzölgési jelenség, amennyiben a kis felhőcseppek elgőzölögnek és a vízgőz a nagy cseppeken kicsapódik. Ez a folyamat a fizikában jólismert Thomson-féle túltelítési tételnek a következménye, amely szerint csekély túltelítés esetén a kis vízcseppek elgőzölögnek, a nagyobbakon ellenben vízkicsapódás megy végbe. Ha a nagy cseppek száma kevés a jelenlévő kis cseppekéhez képest, akkor az átgőzölgés rohamosan növeli meg a nagy cseppek egy-egy példányát még nagyobb cseppekké, és így rövidesen elérhetik az esőcseppek méreteit. A higroszkópos felhőátalakító anyagoknak az a nagy előnyük van, hogy a leírt folyamat olyan felhőben is lejátszódhat, amelynek cseppjei 0 C-nál magasabb hőmérsékleten vannak (úgynevezett „meleg" felhő). Ezért az esőkeltésnek ez a módszere földünk meleg éghajlatai alatt is alkalmazható, ahol túlhűlt felhők aránylag ritkán állnak csak rendelkezésre. Nem alkalmazható azonban a higroszkópos esőkeltés sem az olyan vidéken, ahol nincsenek felhők, pl. nem alkalmazható a nagykiterjedésű sivatagi területeken. 5. Sorozatosan végzett esőkeltési kísérletek Első dolgozatunk megírása idején is vitathatatlan volt már, hogy mesterséges 'beavatkozás útján lehet esőt kelteni olyan felhőkből, amelyek maguktól nem adhatnak esőt, mert hiányzik bennük az esőképződésnek egyik fontos feltétele, a kis felhőelemek igen nagymértékű megnövekedésének lehetősége. Már akkor tudomásunk volt arról, hogy a túlhűlt vízcseppfelhőkön végzett nukleáló beavatkozások a világ legkülönbözőbb részein sikerrel jártak. Azonban többnyire csak elszórt kísérletek vagy kevés megismétlésből álló, rövid kísérletsorozatok álltak még csak rendelkezésre. Az időközben eltelt évek folyamán a sikeres kísérletek száma lényegesen megnövekedett és hosszabb időn át folyó, rendszeresen megismételt kísérleti sorozatok tanulságai is kezünkben vannak. A hosszabb kísérleti soroknak ma már nem az a céljuk, hogy a mesterséges esőkeltés lehetséges voltát bizonyítsák, hanem az a feladatuk, hogy egy-egy vízgyűjtőterületnek az egész évi csapadékmennyiségét bizonyos mértékben megnöveljék. Ennek a célnak az érdekében ma már a világ több vidékén olyan kísérletsorozatok vannak folyamatban, amelyek során minden olyan napon, amelyen az égbolton alkalmas túlhűlt