Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

1-2. szám - Bélteky Lajos: A kismélységből való víznyerés gazdaságossága és eredményei

Eélteky L.: Kismélységből való víznyerés Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 1—2. sz. Jf5 minél kisebb mélységből kell biztosítani, tehát a kutakat az első, lehetőleg vízzáró réteg alatti vízadórétegre kell telepíteni, tekintet nélkül az előirányzott mélységre és arra, hogy a nyugalmi szint a talajszint alatt marad-e, vagy pedig a talajszint felett szabadon kifolyik a víz. Előírta tehát a felügyeleti szerv, hogy minden olyan vízadó réteget ki kell próbálni, amelynek van záró fedőrétege, s amelyből a vízszükséglet fedezhetőnek látszik, s csak abban az esetben lehet mélyebbre fúrni, ha a feltárt víz mennyisége, minősége nem megfelelő. Ezeknek a felsőbb víztartó rétegeknek a vízhozama alig volt ismeretes. A nagymélységű kutak építésénél ugyanis ezeket a rétegeket a fúrásnál használt nehéz fajsúlyú öblítővízzel szándékosan elagyagolták. Már 1949-ben beigazolódott, hogy a kismélységből való víznyerés csak akkor lehet sikeres, ha biztosítjuk annak műszaki lehetőségét, hogy a víztartó rétegből tényleg kivehető legyen az a vízmennyiség, mely abból a réteg jellemzőinek alapján kitermelhető. Ennek feltétele a helyes béléscsövezés és a kellő tisztítószivattyúzás. Ezek jelentik a kútépítésnél a minőségi munkát. Kismélységből nagyobb vízmennyiséget ugyanis csak a minőségi munka követelményeinek szem előtt tartásával és alkalmazásával nyerhetünk. Ha a minőségi munka mellőzése csak 20—30 százalékkal csökkentené a kutak vízhozamát, akkor talán lehetne vitatni, l^ogy érdemes-e a kút költségét 5—10%-al emelő többlet csőanyagot beépíteni és a fokozottabb homokmentesítéssel járó kb. 15 000 Ft-ot kitevő többletköltséget vállalni. Számos községben ugyanazon rétegre telepített, a két módszer szerint készített kutak vízhozama között azonban 2—300, sőt ezer %-os különbségek vannak, ami azt igazolja, hogy a minőségi munka rovására eszközölt takarékosság csak látszólag jelent megtakarítást. Világosan láthatjuk ezt azoknál a létesítményeknél, ahol gépi hajtású szivattyúval termelt, nagyobb napi vízszükségletet kell biztosítani, ahol tehát a költségre nagy hatása van mind a beruházásnál, mind az üzemeltetésnél a vízhozamnak,, mert nem mindegy, hogy a vízszükségletet egy vagy több kútból fedezzük-e. Annak igazolására, hogy a minőségi munkának milyen hatása van a kutak vízhozamára és alkalmazásával mennyire le lehet csökkenteni a kútfúrással eddig járó bizonytalanságokat, egy kútcsoport telepítésénél szerzett tanulságokat ismertetem. Az egyik alföldi városban 1952-ben 8 db, 1953-ban pedig 6 db kutat telepítettek egy csoportban 4 sorban, egymástól 250 m távolságban. A kutak mélysége átlagosan 140 m. E mélységen belül öt homokréteget harántoltak. A vízszolgáltatásba csak a két mélyebben fekvő vízadóréteg van bekapcsolva, illetve a kutak nagyobb részénél csak a legalsó. Az 1952-ben készült nyolc kút közül hat kútnál csak a kezdőrakat maradt bent 50—60 m mély saruállás mellett, azonkívül a szűrővé kiképzett harmadik csőrakat. A második csőrakatot, mellyel talpig fúrtak le, s melynek védelme alatt a szűrőrakatot beépítették, ennek megtörténte után teljesen visszahúzták a furatból. A másik két kútnál ellenben három helyett négy csőrakatot használtak, s e kutakból csak a talpig beépített harmadik csőrakatot húzták teljesen vissza, míg a második rakat, melyet 95—100 m-ig vittek le,, a furatban maradt s teleszkópszerűen kivágták az ^lső rakat saruja felett kellő átlapolás mellett. Az első hat kút vízhozama 1515, 820, 780, 780, 680 és 495 liter/perc lett, vagyis átlagosan 840 liter/perc, a két utóbbi kút vízhozama pedig 1100 és 1200 liter/perc. Ha a leszívást is figyelembe .vesszük, s kiszámítjuk az 1 fm leszívásnak megfelelő, ú. n. fajlagos vízhozamot, az a hat kútnál 207, 77, 92, 68, 54 és 27 liter/perc, vagyis átlagosan. J> 100 200 300 Vízhozam [L/s] 700 1000 1400 1700 1710 L/s 12.9m á^pr 14 sz.kut 2. ábra