Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

7-8. szám - Magyar Kálmán: Törpe vízművek

Magyar K.: Törpe vízművek szükség, már azonos költségű a külön-külön tak helyett a törpe vízművel való megoMás. Viszont az olyan községi vízellátásuk költsége, ahol a vízellátás 3-nál kevesebb kúttal oldható meg, a külön-külön kutas megoldás esetében lesz kedvezőbb. Törpe vízműnél 200 l/perc kütvízhozammal és napi 12 órás szivattyúzási üzemmel számolva 3000 főig terjedő lakosszámú községek esetében egy kútra van szükség, a 3000-en felüli lélekszámú községeknél pedig az 5000 főben megállapított felső határig általában már két kútnak a létesítésével kell számolni. A víztorony közvetlen környéke a torony körül néhány méter terjedelmben tégla, vagy kőburkolattal lenne ellátva a tisztántartás megkönnyítése érdekében, ezenkívül pedig körül lenne véve vasbeton oszlopokra feszített drótháló kerítéssel is, hogy a faluhelyen előforduló gazdátlanul bolyongó jószág elől a torony közvetlen környéke el legyen zárva. Ugyanilyen módon lenne körültéglázva, vagy körülkövezve és körülkerítve a szolgálati medencés megoldás külön gépháza is. A törpe vízművek szerkezetének műszaki tárgyalása után meg kell említeni a felmerülő költségek fedezésének a módozatait is. A költségeket a fedezet szempontjából a lehetőségeknek megfelelően általában két részre bonthatjuk fel, éspedig a létesítési költségekre és az üzemeltetési és karbantartási költségekre. Ezek közül a költségek közül a létesítési költségek fedezéséről az államnak kellene gondoskodni, úgy mint gondoskodik jelenleg is a községi vízellátások céljára létesített különkülön kutak költségeiről. Az üzemeltetési és karbantartási költségek fedezetét az egyes községeknek kellene biztosítani, amit valamilyen arányos kulcs alapján kiszámított vízdíj formájában kellene kivetni s az adókkal együtt az adók módjára beszedni. Bizonyos esetekben, amikor a község teherbírását meghaladó karbantartási költségek merülnének fel, természetszerűleg az államnak is segítséget kellene nyújtani. A törpe vízmű üzembentartása és karbantartása tehát a községek lakóira bizonyos mértékű anyagi megterhelést jelentene. Ezzel azonban szemben állnak a vízmű által nyújtott előnyök, éspedig a víznek a szennyeződéstől nagyobb biztonsággal való megóvási lehetősége, tűz esetére bizonyos vízmennyiségnek állandóan készleten való tartása és a víz szükségszerinti kezelésének központosán való elvégezhetése. Igen kis költségtöbblettel szaporíthatjuk a közkifolyók számát is, úgy hogy azok egymástól ne 500, hanem 300 m távolságra legyenek elhelyezve. Ez által megrövidül a vízhordási idő és a lakosság kényelme is jobban van biztosítva. Ezek miatt az előnyei miatt a törpe vízmű a külön-külön kutakkal való községi vízellátáshoz képest feltétlenül jobb és tökéletesebb megoldási módot jelent, s ezért a megoldás gyakorlati kivitelének a terveivel kívánatos lenne mielőbb foglalkozni, s magát a gyakorlati kivitelt az arra alkalmas helyen mielőbb megvalósítani. Hozzászólások Bélteky Lajos: Magyar Kálmán kartársnak érdekes előadásához részleteiben nincs hozzátenni valóm. Általánosságban azonban alátámasztom azt a múltév elején felvetett gondolatot, amelynek célja a falusi vízellátásnak új alapokra történő helyezése és korszerűsítése. Olyan fajta falusi vízvezeték, melyet törpe vízműnek neveztünk, már régebben is épült néhány helyen az országban. Mint a mostani előadásból is hallottuk, a falusi törpe vízművek építését az tette időszerűvé, hogy a minőségi munka követelményeinek fokozott alkalmazásával oly mértékben javult a kutankénti átlagos vízhozam, hogy a községek zömének vízszükségletét egy mélyfúrású kútból el lehet látni. Ezek a nagyvízhozamú kutak azonban a jelenlegi — közkutas — vízellátási mód mellett nincsenek kihasználva, mert a kutakra szerelt lendkerekes, vagy gémhajtású szivattyúval 30—35 lit/perc vízmennyiségnél többet úgysem lehet kivenni, ha pedig a kút a terepszint felett kifolyó vizet ad, az egy bizonyos távolságon túl lakók számára nem jelent előnyt a nagy vizhozamú kút. A közkutaknál tehát nem jut érvényre a korszerű kútépítés gazdaságossága, ha továbbra is megmaradunk a jelenlegi falusi vízellátási mód mellett, melynek még több hátránya is van. Egyik pl. az, hogy a víz minőségének javítása, a víz kezelése — az eddigi tapasztalatok szerint — gyakorlatilag nem valósítható meg. ámbár a probléma műszakilag megoldott. Gondolok itt elsősorban a víz vasasságára, melyről az előadó is megemlékezett. A mélyfúrású kutak 60—70 százalékának vize akkor lenne kifogástalan, ha azt vastalanítanák. A kutak mellé szerelt kis vastalanító a gyakorlatban a kezelés hiánya miatt nem vált be, s minden kút számára külön vastalanítót kell felszerelni. Másik nehézség a dombos területen fekvő községekben merül fel, ahol a lakosság érdeke azt kívánja, hogy a kút helye az ivóvízzel ellátatlan községrészben legyen kitűzve. Sokszor a kút helye magasabb terepszintre esik, ahol a geológiai felépítettsége olyan, hogy megfelelő szemcsézetű porózus réteget nem sikerül feltárni. Ugyanakkor a mélyebben fekvő területen kis mélységből már bő vízhozam nyerhető. A magas terepszinten létesített kutaknak nagy hátránya a mélyen maradó vízszint, aminek következtében a víz csak különleges, drágább s nehezen beszerezhető szivattyúval emelhető ki a kútból. Ásott kutak esetén ezek a hátrányok szintén megvannak. A régi, sűrűn települt községekben a felső rétegek szennyeződése miatt jóminőségű víz sok esetben már nem tárható fel, míg a községen kívül bővizű ásott aknás kút létesíthető. A falusi közkutak vízhigiénia szempontjából is gyakran kifogásolhatók. Sok az ú. n. tárolóakna, melyet a fúl ott kút fölé azért építettek, hogy a finomszemcsézetű vízadóréteg esetén a szivattyúzás ne közvetlenül a béléscsőből történjék, hanem az aknából, s így a depresszió ne hirtelen, hanem lassan álljon be s ne vegyék lökésszerűen igénybe a kutat. Ezeket a tároló-